Magántőkével mentenék meg Pompejit
Az olasz kulturális tárca a magántőke bevonásával mentené meg Pompejit. A tárca azután döntött így, hogy az UNESCO kilátásba helyezte, hogy a dél-olaszországi régészeti helyszíntől visszaveszi a védett világörökség címét. Massimo Bray olasz kulturális miniszter hétfőn azt ígérte, hogy lépéseket tesz a kialakult helyzet megoldására.
Az 1997-ben a világörökség részévé nyilvánított ókori romváros ásatásain dolgozó régészek, restaurátorok és őrök napok óta sztrájkolnak, és a lejárt szerződésük megújítását követelik. A régészeti terület kapuinál a turisták tiltakoznak Pompejinek a sztrájk miatti lezárása ellen. A feszült helyzetben érkezett az UNESCO bejelentése. A szervezet december 31-ig adott időt Olaszországnak arra, hogy megőrizzék a világ egyik páratlan kincsét. Az UNESCO által védett 981 műemlékből 49 Olaszországban van.
Bray a sajtónak nyilatkozva elismerte, hogy az Európai Uniótól Pompeji helyreállítására és karbantartására az idén kapott 105 millió euróból eddig csak két restaurálási munkát indítottak el a 2015-ig tervezett összesen harminckilencből. Az olasz kulturális miniszter szerint hosszú távon a szponzorok segíthetnek Pompejin. Bray elmondta, hogy Paolo Salini vállalkozó húszmillió eurót ajánlott fel, ahogyan Diego Della Valle cipőgyáros is tette a római Colosseum esetében.
A múzeumok és ásatások dolgozói egész Itáliában sztrájkolnak. Bray elmondta, hogy számuk kétezerrel kevesebb a szükségesnél. Utánpótlásra nincs lehetőség, mivel az olasz múzeumokra szánt költségvetési támogatás az utóbbi öt évben 58 százalékkal csökkent.
Forrás: index.hu
Képek: www.enjoyourholiday.com, expandinghurizons.blogspot.com, www.ancientvine.com, archaeology.about.com, www.enjoyourholiday.com, freephotooftheday.com, bellarmine-incantatotour.blogspot.com, acama.blogfa.com, collettevacations.travel, www.wliw.org, www.shafe.co.uk, commons.wikimedia.org, collider.com, www.heritagedaily.com, hawkebackpacking.com, www.prweb.com, www.worldfortravel.com, www.britannica.com, www.traveljournals.net, stabitaly2012.wikispaces.com, www.loc.gov, mezzmiee.wordpress.com, www.capritourinformation.com
Utazási ajánlatok
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/12888/napoly-capri-sorrento-amalfi-part-kis_2.jpg?itok=qwDAFbQx |
Nápoly-Capri-Sorrento-Amalfi-part6 napos buszos körutazás Olaszországban
Következő indulás: 2024. március 28.
188.237 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/48403/karneval-a-kalmarok-varosaban-3nap1ej-kis.jpg?itok=Wau3K5hG |
Karnevál a kalmárok városában - 3nap/1éj3 napos buszos utazás a velencei karneválra (1éj szállodában)
Következő indulás: 2024. február 03.
78.000 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/48407/karneval-toszkanaban-kis.jpg?itok=zJF8N3Df |
Karnevál Toszkánában, Viareggioban4 napos buszos utazás a Viareggio-i karneválra
Következő indulás: 2024. február 16.
115.000 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/72864/szilveszter-velenceben-a-kalmarok-varosaban-kis_0.jpg?itok=Qpg3EFx5 |
Szilveszter Velencében, a kalmárok városában4 napos buszos utazás Velencébe
Következő indulás: 2023. december 30.
116.500 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/37301/mini-toszkana-kis_0.jpg?itok=ZdgenHAW |
Mini Toszkána - Körutazás Toszkánában4 napos buszos körutazás Olaszországban
Következő indulás: 2024. március 14.
125.457 Ft |
Szállás ajánlatok
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/59378/biloba-landora-apartman-bibione-lido-dei-pini-kis.jpg?itok=rgXTtlVU |
Biloba Apartman - Bibione (Lido dei Pini)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
36.799 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/70399/atollo-apartmanhaz-bibione-lido-dei-pini-kis.jpg?itok=QFQcUHls |
Atollo Apartmanház - Bibione (Lido dei Pini)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
37.464 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/43569/laguna-grande-apartmanhaz-bibione-spiaggia-kis.jpg?itok=kJzL2tWB |
Laguna Grande Apartmanház - Bibione (Spiaggia)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
40.145 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/6_0.jpg?itok=T7ARmjYY |
Frontemare Apartmanok - Bibione (Spiaggia)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
41.476 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/43099/residenza-delle-terme-apartman-bibione-spiaggia-kis.jpg?itok=DXD3o73a |
Residenza Delle Terme Apartman - Bibione (Spiaggia)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
52.757 Ft |
Információs oldalak
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/49407/advent-karacsonyi-vasarok-forgatagaban-kis.jpg?itok=F6fufzFh |
Advent - Karácsonyi vásárok forgatagábanAusztria / Franciaország / Németország / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/49147/akcios-varoslatogatasok-kis.jpg?itok=QMr8Dzxi |
Akciós városlátogatások!Európa
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/velencei-regatta-nagy.jpg?itok=yg0CjfuN |
Látnivalók VelencébenOlaszország / Velence
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
Utak Március 15. idejéreAusztria / Egyesült Királyság / Olaszország / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/romai-latnivalok.jpg?itok=GGS7RVGN |
Látnivalók RómábanOlaszország / Róma
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/it01.200x200_0.jpg?itok=GNRhWqzh |
Síelés OlaszországbanOlaszország / Alleghe-Civetta / Arabba-Marmolada / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/toszkana_1.jpg?itok=czU2kOBq |
Toszkána (körutazás - biciklitúra - városlátogatás)Olaszország / Toszkána
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/37399/tengerparti-nyaralas-2013-kis.jpg?itok=Y-Mq-2gQ |
Tengerparti Nyaralás - 2015Bulgária / Ciprus / Franciaország / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/utazs-szicilia-nyaralas-1.jpg?itok=PyXMa1Ya |
Utazás Szicília nyaralás...Olaszország / Szicília
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/szicila-latnivalok1.jpg?itok=uejDg53g |
Szicília látnivalókOlaszország / Szicília
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/spanyol_lepcso_roma_0.jpeg?itok=nEWmKqcn |
Hosszú hétvége Rómában (városnézés - utazás - városlátogatás)Olaszország / Róma
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_8061_siena_toszkana_kerekpartura.jpg?itok=P_ghwTxS |
Biciklitúra, kerékpártúraAusztria / Egyesült Királyság / Skócia / ...
|
Cikkeink
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/velence_kep.jpg?itok=5rzVV-eO |
Képek Velencéből...Kovács Attila, 2023. december. 01Európa / Olaszország / Velence
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/verona_latnivalok_img_8238.jpg?itok=dlf5gk1K |
Egy nap VeronábanKovács Attila, 2023. október. 03Európa / Olaszország / Verona
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/velence4.jpg?itok=43m6EDr4 |
Velence mozgásbanKovács Attila, 2023. szeptember. 08Európa / Olaszország / Verona
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/velence_acqua_alta.jpeg?itok=C26lR06a |
Acqua alta VelencébenKovács Attila, 2023. augusztus. 07Európa / Olaszország / Velence
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/szicilia.jpeg?itok=DmtIKKKB |
Emlék Szicíliából...Kovács Attila, 2023. április. 29Európa / Olaszország / Szicília
|