Különös házasság Dél-Afrikában
India, Dél-Afrika - Ki engedélyezte azt, hogy a menyasszony Indiából érkező több mint kétszáz fős családja egy katonai repülőtéren landoljon Dél-Afrikában? Az Airbus a Gupta család trónörökösének esküvőjére hozta az indiai családot, és ezért most Guptagate-ről ír a sajtó Dél-Afrikában.
A Gupta család ugyanis a leggazdagabb hindu família Dél-Afrikában, és egyáltalán nem mellesleg a kormányzó ANC fő szponzora. A család feje Jacob Zuma elnök közeli barátja, az államfő két fia még nem is oly régen a Gupta birodalomban volt igazgató!
-Nem én adtam ki az engedélyt!- sietett tudatni a kormány hat minisztere. A külügy protokollfőnökét felfüggesztették állásából, négy másik magas rangú állami hivatalnokot szintén. De még mindig nem tudja senki, hogy ki adta ki az engedélyt, hogy egy külföldieket szállító magánrepülőgép katonai reptéren landoljon Dél-Afrikában? Talán maga Zuma elnök?

Ez az egyik verzió, mely szerint az elnök hivatala intézte el a befolyásos barát rokonainak furcsa érkezését a katonai reptérre. A másik verzió, melyet a dél-afrikai sajtó ismertet, még cifrább. Eszerint India pretoriai nagykövete olyan levelet küldött a külügybe, melyből arra lehetett következtetni, hogy India fontos személyiségei érkeznek a gépen és az indiai kormány jó néven venné, ha nem kellene átesniük a szokásos érkezési procedúrán, hanem egy katonai repülőtéren landolhatna gépük.
Ezt a külügy protokollfőnöke "szándékosan félreértette", így lett az esküvői csapatból fontos állami küldöttség, amely előmozdíthatja India és Dél-Afrika kapcsolatait. Dél-Afrikában jelentős számú indiai közösség él-őseik még a brit birodalom idején érkeztek ide. Maga Gandhi is ügyvédként kezdte pályafutását Dél-Afrikában. Mindez persze aligha indokolhatja azt, hogy az elnök indiai közösséghez tartozó jóbarátját az a kitüntetés érje, hogy fia menyasszonyának Indiából érkező családja katonai repülőtéren landoljon Dél-Afrikában, ahol emiatt diplomáciai botrány fenyeget Delhi és Pretoria között.
Forrás: AsiaPORT.hu
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/8/0/103180/3359_web_0.jpg?itok=ZjfkA0-j |
Afrika ezer arca: Dél-Afrika és Szváziföld – csoportos körutazás és szafari 2027.02.06-20.15 napos körutazás
Következő indulás: 2027. február 07.
1.549.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/6/6/102966/3341_web_0.jpg?itok=I9VwOKsA |
Afrika ezer arca: Dél-Afrika és Szváziföld - szilveszteri körutazás 2026.12.26.-2027.01.08.14 napos körutazás
Következő indulás: 2026. december 26.
1.749.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/FileHandler.ashx_6929_0.jpg?itok=insu_Who |
Kairó + El Karma Aqua Beach Resort (ex. Nubia Aqua Beach Resort)Következő indulás: 2026. november 21.
371.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/109600_0.jpg?itok=xbWjmthu |
Kairó + Luxor + MinamarkKövetkező indulás: 2026. november 21.
425.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/75550/1ej-kairo-4-1ej-luxor-5-5ej-hotel-sea-gull-beach-resort-ex.seagull-4-hurghada-kis.jpg?itok=71tq6Wpj |
Kairó + Luxor + Seagull Beach ResortKövetkező indulás: 2026. november 21.
435.900 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/8/8/42888/Pohled-na-plaz-a-hotel-nb2_0.jpg?itok=5VMZ0EE4 |
Riadh Palms Hotel **** SousseAfrika / Tunézia / Sousse
228.719 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/2/7/52527/shams_safaga_resort_26224_0.jpg?itok=P2sGhnu3 |
Shams Safaga Resort **** HurghadaAfrika / Egyiptom / Hurghada / Safaga
248.285 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/9/7/41097/e744e99124f7ab465625c42256871fe3_EM_Mahdia_GENERAL_View__1__0.jpg?itok=of6YrR5v |
El Mouradi Mahdia Hotel **** MahdiaAfrika / Tunézia / Mahdia
251.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/65198/hotel-le-pacha-resort-hurghada-kis.jpg?itok=XmgerI8q |
Le Pacha Resort **** HurghadaAfrika / Egyiptom / Hurghada
252.040 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/55005/hotel-sharm-resort-sharm-el-sheikh-kis_1.jpg?itok=GXU-wdrQ |
Sharm Resort **** Sharm El SheikhAfrika / Egyiptom / Sharm El Sheikh
164.576 Ft |
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/sahara_typical-sahara-landscape_2484.jpeg?itok=KDda_PFt |
A Szahara csodálatos világaKovács Attila, 2026. szeptember. 05Afrika
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/egyiptom_utazas.jpeg?itok=oeNGdC5K |
EgyiptomKovács Attila, 2026. augusztus. 17Afrika / Egyiptom
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/namibia-1.jpg?itok=JKQJsvlU |
Namíbia csodálatos tájai és vadvilágaKovács Attila, 2026. március. 31Afrika
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/madagaszkar.jpeg?itok=thtxLB3k |
Madagaszkár tájainKovács Attila, 2026. február. 06Afrika / Madagaszkár
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/namib_desert_namibia2.jpeg?itok=H_Y4y_3k |
Tájak a Baktértő alatt...Kovács Attila, 2024. január. 05Afrika / Ausztrália / Dél-Amerika
|




