Krakkói legendák nyomában

„Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát”

A Visztula partján, Krakkóban született ez a közmondás, amely utal a két nép történelmi barátságára. A középkori dinasztikus kapcsolatok közül az egyik legkorábbi IV. Béla leánya, Kinga házassága, aki V. (Szemérmes) Boleszlávhoz ment feleségül. I. (Łokietek) Ulászló magyar segítséggel jutott a lengyel trónra, leányát, Erzsébetet pedig Károly Róbert vette feleségül. Nagy Kázmér halála után a lengyel történelemkönyvekben Ludwik Węgierski néven ismert Nagy Lajos került a lengyel trónra, leánya, Hedvig (Jadwiga) viszont II. (Jagelló) Ulászlóhoz ment feleségül, aki Hunyadi János oldalán esett el a várnai csatában. 1576-ban Báthori István erdélyi fejedelem feleségül vette Jagelló Annát, az utolsó Jagelló-házi király húgát, a házasság révén pedig a lengyel rendek az első választott királyként lengyel királlyá koronázták.

Lengyelország egykori fővárosa, Krakkó a lengyel királyok hajdani bölcsője és nyughelye, egyben a lengyel nemzeti öntudat jelképe. A város első írásos említése 965-ből való, az első évezred végén itt élő lengyel törzseket az első lengyel uralkodóházként a Piastok fogták össze. A legenda szerint egy Piast nevű földműves leszármazottja volt Mieszko, akinek Szent Istvánhoz hasonló szerepe volt Lengyelország történelmében. Krakkóban 1000-ben püspökséget alapítottak, 1038-ban már fejedelmi székhelyként említik. A Piast-ház (960-tól 1370-ig uralkodtak) hatalma megszilárdítása után kezdték meg a jól védhető Wawel-dombon a Királyi palota építését. A Királyi palota 1038-tól 1596-ig volt a lengyel uralkodók székhelye, a város virágkora Nagy Kázmér uralkodása alatt (1333–1370) kezdődött, és a Jagelló-ház uralkodása idején ért csúcspontjára.

A Jagelló-ház kihalása, II. Zsigmond Ágost halála (1572), majd a Waza-dinasztia hatalomra kerülése (1587) után Krakkó elvesztette központi pozícióját. 1596-ban III. Zsigmond Varsóba tette át székhelyét, de 1734-ig Krakkó maradt a koronázó város. Lengyelország harmadik felosztása (1795) után előbb a Varsói hercegséghez tartozott, majd formailag szabad város lett. Ma Lengyelország harmadik legnépesebb városa (kb. 760 ezer fő) a mai napig az ország egyik legfontosabb szellemi és kulturális központja.

A Wawel-domb

A Visztula kanyarulatának bal partján emelkedő várdombon kezdjük krakkói sétánkat. A várdombhoz vezető hosszú feljárón elsőként a vár falán elhelyezett, felirattal ellátott kőtáblák sokasága tűnik szemünkbe, melyek a palota két világháború közötti felújításához adományaikkal hozzájárulók neveit örökítik meg. A lengyel, litván és orosz címerekkel díszített Címeres-kapun át a Nyugati-bástyához (másik nevén IV. Ulászló-bástya) érkezünk, melyet a második Waza-király, IV. Ulászló építtette a XVII. században. Ezzel szemben áll az 1794. évi lengyel szabadságharc legendás vezére, Tadeusz Kościusko bronz lovas szobra. A következő átjáró a svéd származású királyi család nevét viselő Waza-kapu, amelyet az első Waza-házi király, III. Zsigmond építtetett 1595-ben.

A Waza-kapun belépve balra látható a Waweli székesegyház hatalmas épülete. A ma álló székesegyház építését 1320-ban, I. (Łokietek) Ulászló uralkodása alatt kezdték meg, és a trónon őt követő Nagy Kázmér idején, 1364-ben fejezték be. A háromhajós templomot körülvevő kápolnák közül a leginkább figyelemre méltó a székesegyház jobb oldalához simuló Zsigmond-kápolna, amelyet a Jagelló Anna királynő utasítására készített, aranyozott reneszánsz kupolájáról lehet felismerni.

Már a várdombra vezető feljárón látható a székesegyház északi oldalán magasodó, attól kissé elkülönülő Zsigmond-torony, amelyben a híres Zsigmond-harang található. Az épülettel szemben állva bal oldalt emelkedik az Óra-torony, amelyet lengyel szentek alakjaival díszített, barokk sisakjáról ismerhetünk fel. Ennek párja a jobb oldalon álló Ezüst Harangok-tornya, melynek alsó része kőből, míg a felső téglából épült.

A Várdomb épületeegyüttesét több bástyatorony díszíti. A jobbra hosszan elnyúló épületsor déli végét lezáró, négyzet alaprajzú, XIV. századi bástyatorony a Tolvajok-bástyája, melynek pincéit börtönként használták, innen ered elnevezése. A Várdomb déli feljáróját, ezzel együtt a Sandomierzbe vezető utat a XVI. században épült Sandomierzi-bástya őrizte. A belső falövezethez tartozott a lekerekített sarkú, négyzet alaprajzú Szenátorok-bástyája (más néven Lubranka), amely a legmagasabb bástyatoronyként összeépült a Királyi palota keleti szárnyával.

A Tolvajok bástyája mögötti tornyocskában lévő kanyargós lépcső a híres Sárkányverembe vezet. A legenda szerint egykor régen egy kegyetlen sárkány lakott a barlangban, aki a környéken élő emberek háziállataival csillapította soha nem szűnő éhségét. Néhány bátor ifjú megpróbált harcolni a falánk szörnyeteggel, de a sárkány elleni küzdelemben mindig az ebédjévé vagy vacsorájává váltak. Végül egy fiatal szabólegény, akit Skubának hívtak, báránybőröket tömött ki kénnel és szurokkal, majd bevarrta azokat és odatette a sárkány barlangjának bejárata elé. A falánk sárkány, amint meglátta az állatokat, azonnal lenyelte azokat. Ekkor a gyomrában forró lángok lobbantak fel és égni kezdett a bendője. A sárkány gyorsan elrohant a közeli Visztulához, és elkezdett vizet inni abban a reményben, hogy eloltja a belső tüzet. Csak ivott és ivott, a hasa pedig nőttön-nőtt, egészen addig, amíg ki nem pukkadt.

A 270 méter hosszú barlangból a turisták 81 métert járhatnak be, a turistaút a domb lábánál, a Visztula partján, a félpercenként tüzet okádó waweli sárkány szobra mellett ér véget.

Waweli székesegyház

A Waweli székesegyházban összesen 18 kápolna, ezekben több síremlék, valamint hét szarkofág található. Napjainkban a székesegyház egy része belépőjegy nélkül látogatható, de pl. a Zsigmond-harang és a Királysírok megtekintéséhez belépőjegy szükséges.

A székesegyház főhajóját kétoldalt végig kápolnák szegélyezik, ezekben, illetve a székesegyházban látható a lengyel nemzet több uralkodójának síremléke. A turistáknak kijelölt látogatási útvonal első megállója a főhajó közepén álló ezüstkoporsó, ebben nyugszanak Lengyelország védőszentje, Szent Szaniszló (1030–1079) mártír püspök földi maradványai. A mauzóleumtól balra, a főhajó pillérei között található III. Várnai Ulászló (1424–1444) lengyel, I. Ulászló néven 1440–1444 között magyar király 1906-ban készült szimbolikus szarkofágja, a várnai csatában Hunyadi János oldalán elesett királyt a csatatéren egy tömegsírban temették el.

A mauzóleum mögött található az 1650-ből származó barokk főoltár, előtte koronázták meg a lengyel királyokat. Az oltárhoz vezető lépcsőktől balra, fekete márványtábla mögött találhatók Szent Hedvig királynő földi maradványai.

A főoltártól balra, a sekrestyével szemközt áll az 1306-tól uralkodó I. (Łokietek) Ulászló, az első Krakkóban koronázott lengyel király síremléke (a Łokietek jelentése könyéknyi, utalva ezzel a király kis termetére). A homokkőből faragott gótikus szarkofág a XIV. század első feléből, a neogótikus baldachin a XX. század elejéről származik. Pár lépéssel hátrébb, a sekrestye bejárata mellett álló éjfekete márványoltáron látható az ezüstlapon függő, tüllel borított, gótikus Hedvig-kereszt, amely a XIV. századból származik, a legenda szerint előtte imádkozott a kegyes életű királynő. Az oltár alatti fülkében, üveglap mögé zárt bronzládikóban Hedvig relikviái vannak elhelyezve.

A főoltár mögött található a XIV. század második felében épült Báthory-kápolna. 1594–1595-ben Jagelló Anna királynő kívánságára 1586-ban elhunyt férje, Báthory István (1533-tól erdélyi fejedelem és 1576-tól lengyel király) sírkápolnájává alakították. Báthory volt a férfiágon kihalt Jagelló család utáni első választott király, aki Jagelló Annát feleségül véve szerzett jogot a lengyel trónra. A bal oldali falon látható a király homokkőből, vörös márványból és alabástromból készült síremléke, melynek középső részét korinthoszi oszlopok osztják három részre.

A főoltártól jobbra látható az 1501-ben épült János Albert-kápolna, ebben egy reneszánsz díszítésű fülkében található az 1492-ben megkoronázott János Albert szarkofágja. Ezzel szemközt áll az 1333-tól uralkodó Nagy Kázmér gótikus szarkofágja, síremlékének oszlopai piszkei vörös márványból, a baldachin homokkőből készült.

A szentélykörüljáró déli szárnyán található a reneszánsz stílusú, 1517–1533 között épült Zsigmond-kápolna, amelyet a firenzei Bartolomeo Berecci alkotott. A bejárattal szemben látható Báthory István felesége, Jagelló Anna királynő (1523–1596) síremléke, e fölött a lengyel királyok jelvénye, a sas jelzi, hogy uralkodó nyugszik a sírkápolnában. A reneszánsz motívumokkal díszített jobb oldali fülkében látható a két utolsó Jagelló-király, alul az 1506-tól uralkodó I. (Öreg) Zsigmond (1467–1548), míg felette fia és utóda, Zsigmond Ágost (1520–1572) síremléke. A négyzet alaprajzú kápolna kazettás kupoláját az 1575–1586 között férjével, Báthory Istvánnal együtt uralkodó Jagelló Anna boríttatta be csillogó, aranyozott lemezekkel.

A Zsigmond-kápolnával szemben áll Nagy Lajos magyar király leánya, a Lengyelországban rendkívüli népszerű, fiatalon elhunyt, 1384-től uralkodó Szent Hedvig lengyel királynő (akinek mindkét nagyanyja lengyel volt) szarkofágja. A következő pillérközben található üvegvitrinben Hedvig királynő koronázási jelvényeinek fából faragott másolatait láthatjuk, az eredeti jelvényeket a Jagelló Egyetem újjáalapítása céljából a királynő eladta. Az 1902-ben, carrarai fehér márványból készült szarkofág üres, a királynő földi maradványai 1949-től a főoltár előtt balra látható márványlap mögött nyugszanak.

A székesegyház déli mellékhajójában található, 1676-ban felszentelt, fekete márvánnyal burkolt Waza-kápolnával szemközt, a főhajó pillérei között látható az 1386-tól uralkodó, dinasztiaalapító II. (Jagelló) Ulászló (1362–1434) magyar vörös márványból készült gótikus síremléke. A templom bejáratától jobbra található Szent Kereszt-kápolnában álló baldachinos szarkofágban nyugszik az 1447-től uralkodó IV. Jagelló Kázmér (1427–1492).

A sekrestyéből nyíló keskeny folyosón juthatunk fel a Zsigmond-toronyba, ennek harmadik emeletén található Lengyelország legnagyobb harangja, a közel 11 tonna súlyú Zsigmond-harang, amelyet I. (Öreg) Zsigmond utasítására 1520-ban öntöttek zsákmányolt ágyúkból. A lengyel és litván címerrel díszített harang átmérője két és fél méter, kerülete csaknem nyolc méter, magassága két méter, a nyelvének súlya három mázsa. A hagyomány szerint a harang hangjára eloszlanak a felhők és kisüt a nap, egy másik legenda szerint viszont ha egy eladósorban lévő lány a harang nyelvét megérinti, hamarosan férjhez fog menni. A harangot napjainkban csak jeles egyházi ünnepnapok (karácsony, húsvét) alkalmával kondítják meg.

Az Óra-torony földszintjén található Czartoryski-kápolnán át juthatunk le a székesegyház alatti királyi kriptába. A kripta első helyisége a háromhajós, zömök oszlopú, jellegzetes román kori Szt. Leonárd-kripta, amely a székesegyház legrégebbi épületrészéhez tartozott. Ezután a királyi kriptákhoz érkezünk, ahol rögtön jobbra magyar nemzetiszínű szalaggal díszített koszorúkat láthatunk. Ez Báthory István nyughelye, akinek koporsóját 1877-ben, a Báthory-kápolna restaurálása során találták meg. A királyi kripta hét kriptából áll, melyeket folyosók kötnek össze egymással. Itt helyezték örök nyugalomra a nagy lengyel uralkodókat, valamint családtagjaikat I. (Öreg) Zsigmondtól Erős Ágostig bezárólag. A XV. század végéig az elhunyt uralkodók földi maradványait a székesegyházban helyezték el, később azonban csak a síremlékük került a templomba, koporsójuk a kriptában lett elhelyezve. 

Waweli Királyi palota

A Wawel-domb legnagyobb épületegyüttesének, a Királyi palotának az építése III. (Nagy) Kázmér uralkodása (1333–1370) alatt kezdődött. A XVI. századból származnak a palota keleti oldalán lévő Tyúkláb-bástya, a Dán-torony és a Jordanka-torony, ezeket beépítették a palota később felépített épületrészeibe. A palota mai alakját a XVI. század elején nyerte el, amikor I. (Öreg) Zsigmond az 1499-es tűzvész után átépíttette.

A királyi vár a XVI. század közepén, a Jagelló-dinasztia utolsó képviselőinek uralkodása alatt élte fénykorát, ekkor nyerte el mai arculatát. Egy tűzvész 1595-ben részben elpusztította, pár év múlva azonban III. Zsigmond barokk stílusban újjáépíttette, de ő 1609–1611 között Varsóba helyezte át a székhelyét. Ezután a palotát már csak koronázások és királyi temetések idején használták.

A XVII. és XVIII. században a svédek többször kirabolták és felgyújtották (pl. 1702-ben). 1846-ban az osztrák hadsereg foglalta el, akik kaszárnyának alakították át termeit. 1939-ben a náci főkormányzó rezidenciájaként szolgált, legszebb termeiben a náci főtisztek számára magánlakások lettek kialakítva.

A királyi palota helyiséginek eredeti berendezése az idők során nagyrészt eltűnt. Ehhez a tűzvészek, fosztogatások mellett hozzájárultak az egymást váltó divatirányzatok is. A lakosztályok termeiben látható mai kiállítási darabok nagy részét megvásárolták, illetve adományként, egy részük pedig letétként szerepel a gyűjteményben.

Az épület földszintjén voltak a krakkói királyi kormányzó lakásai, az első emeleten helyezkedtek el a királyi család magánlakosztályai, valamint a vendégek és a személyzet szobái, a második emelet termei pedig reprezentációs célokat szolgáltak. A palota talán legértékesebb dísze a Zsigmond Ágost által 1548 és 1560 között, brüsszeli takácsoktól rendelt flamand faliszőnyeg gyűjtemény, melynek méretét a termek nagyságához igazították. Ezeket a XVI. század közepén szőtt arrasi gobelineket gyapjú- és selyemszálakból, arany- és selyemfonallal átszőve, a király útmutatásai által készült kartonok alapján szőtték. Az eredetileg körülbelül 350 faliszőnyegből álló gyűjteményből jelenleg 138 látható a palotában, eredeti színüket a mai napig megőrizve.

A Követek lépcsőjének előcsarnokától balra található a Képviselői terem, melynek legszembetűnőbb része mennyezetének a világon egyedülálló díszítése. Eredetileg 194, fából faragott polikróm fej díszítette, ezekből harminc maradt fenn, különböző társadalmi osztályokhoz tartozó emberek fejét ábrázolják. A Követek lépcsőjétől jobbra található termek sorában az utolsó a palota legnagyobb terme, a Szenátori ülésterem, itt tanácskozott egykor a nemesi országgyűlés, illetve az udvari ünnepségek alkalmával itt rendezték a mulatságokat, lakomákat és a királyi színház előadásait. A királyi lakosztályok földszinti és második emeleti termei egyénileg, maximum harmincfős csoportokban látogathatók, az első szinten lévő királyi magánlakosztályok viszont csak idegenvezetővel, tízfős csoportokban.

Miután bejártuk az épület termeit, érdemes egy rövid sétát tenni a palota körül, körüljárva ezzel nem csak a Királyi Palotát, de magát a várdombot is. Amennyiben a Sandomierzi-bástya mellett hagyjuk el a várdombot, a várfalak melletti sétányon a Szenátorok-bástyájánál érjük el a palota épületkomplexumát. Ezután sorakoznak egymás után a palota lakótornyai, elsőként a keleti szárny déli részén magasodó Jordanka-torony, majd a Dán-torony, és végül a jól felismerhető Tyúkláb-bástya, amely nevét a csirke ujjaira emlékeztető, szétterpesztett támfalakról kapta. Tőlük kissé elkülönülve, a palota keleti oldalának legészakibb pontján áll a III. Zsigmond-torony.

Az Óváros és a Főtér (Piactér)

A várdombra vezető feljáróhoz visszatérve a Piactér felé folytatjuk sétánkat. A Grodzka utca jobb oldalán áll a fehér téglás Szent András-templom, amely 1079–1098 között épült, a tatárjárás idején védelmi funkciókat is ellátott, az egyetlen temploma volt a városnak, melyet a tatároknak nem sikerült elfoglalniuk. A kívülről román stílusú templom barokk kupolákkal díszített tornyai a XII–XIII. század fordulóján épültek.

A Szent András-templom mellett látható a Szent Péter és Pál-templom, melyet III. Zsigmond király építtetett 1582–1597 között, a római főtemplom, az Il Gesu mintájára. Jellegzetessége a kerítésoszlopainak tetején látható 12 apostol kőszobra.

A Mindenszentek-terének nyugati oldalán áll az 1237 és 1269 között épült ferences templom és kolostor, amely fontos történelmi események helyszíne volt. Itt tartották Hedvig királynő és II. (Jagelló) Ulászló litván nagyfejedelem kézfogóját. Ezzel az esküvővel egyesült a lengyel királyság és a litván nagyfejedelemség, amely Európa egyik legnagyobb és legerősebb államává vált. A templomban van eltemetve Árpád-házi Szent Kinga férje, V. (Szemérmes) Boleszláv, aki szűz-házasságban élt IV. Béla lányával, így utód nélkül halt meg.

Krakkó központja a Főtér (másképpen Piactér), amely a középkori Európa legnagyobb (200×200 m) alapterületű főtere. A fontos kereskedelmi útvonalak kereszteződésében kialakított Piactér, valamint a teret körülölelő Óváros évszázadok óta a városi élet központja. A térnek minden oldaláról már a középkorban is három-három utca nyílott, meghatározva ezzel a belváros sakktáblaszerű utcaszerkezetét.

A Főtér déli részén áll Krakkó egyik legrégibb temploma, a Szent Adalbert-templom. Az ezeréves legenda szerint Lengyelország védőszentje, Szent Adalbert (aki Szent István királyunk nevelője is volt) 997-ben szentelte fel a templomot, és itt imádkozott, mielőtt poroszországi térítő útjára indult, ahol vértanúhalált halt. A templomot a XVII. század első éveiben barokk stílusban részben átépítették, padlózata jelenleg a Piactér szintje alatt van.

Az Óváros legértékesebb egyházi műemléke a felemás tornyaival Krakkó fölé magasodó, háromhajós, gótikus Mária-templom. A templom alacsonyabb tornya 69 méter magas, harangtoronyként funkcionál, öt harang található benne. A magasabb torony 81 méter, korábban őrtoronyként is használták. A hagyomány szerint a Mária-templom tornyait egy testvérpár építette, akik egymással versengtek, melyiküké lesz magasabb. A fiatalabbik testvér azonban egy tőrrel megölte bátyját, nehogy testvére alkotása felülmúlja az övét. Tettét követően súlyos lelkiismeret-furdalás gyötörte, így saját életének is véget vetett.

A templomot 1290-ben kezdték építeni, a munka több mint száz éven át tartott. A hársfából faragott, 11×13 méteres Mária-szárnyasoltárt 1477–1489 között a Nürnbergből érkezett Veit Stoß (Wit Stwosz) faragta. A templom egy része belépő nélkül, az oltár előtti rész viszont csak belépővel látogatható.

Szintén belépővel, 239 lépcsőfok és 54 méter szintkülönbség után juthatunk fel május 1. és szeptember 30. között a Mária-toronyba. Krakkó érdekes színfoltja a Mária-toronyból minden egész órában megszólaló kürtszó, a hejnal. Egyes történészek szerint Nagy Lajos idejében terjedt el Krakkóban, a városi krónikák 1392-ben említik először. A hejnalhoz fűződő legenda szerint a tatárok az éj leple alatt már egészen a várfalakig lopóztak, amikor az őr észrevette őket. Egy pillanatra megremegett, mert átvillant rajta, hogy a város sorsa a kezében van, majd bátran megfújta a riadókürtöt. Fújta, fújta, nem törődve a rázúduló nyílzáporral, míg az egyik tatár nyílvessző a torkába fúródott. Az őr meghalt, de Krakkó megmenekült, és az ő emlékére játsszák a Mária-templom tornyában minden órában a hejnalt úgy, hogy a dallam befejezés nélkül, hirtelen szakad meg.

A Piactér közepén található a tér legjellegzetesebb épülete, a Posztócsarnok, amely a XIV. század közepétől a városi kereskedelem központja. Az 1555-ös tűzvészben leégett, majd reneszánsz stílusban újjáépített épület jellegzetessége a kőből faragott emberfejekkel (mascarone) és attikával díszített homlokzata. A XIX. század elejéig eredeti rendeltetésének megfelelően használták, ekkor építették hozzá a száz méter hosszú, reneszánsz stílusú csúcsíves árkádsort.

A Posztócsarnok mellett magasodik a Városháza XIII. századból származó tornya, mára ennyi maradt a XIII.-XIV. században épült, majd a XX. században lebontott egykori Városházából.

A Főteret nagyrészt a XVI–XVII. században épült, szépen helyreállított polgárházak szegélyezik. A Főtér nyugati oldaláról nyíló Szent Anna utca sarkán áll a háromszintes Kosos-ház (27. sz.), melyet Báthory István egyik odaadó magyar hívének ajándékozott. Ennek felesége borpincét nyitott benne, udvarán pedig birkákat árultak, a kapuoszlopokat díszítő három kosfej utal az épület eredeti rendeltetésére. Az épület Szent Anna utca felőli oldalán Balassi Bálint 1995-ben falavatott domborműve látható, aki többször járt Lengyelországban, a felirat szerint 1590-ben lakott ebben az épületben.

A Szent Anna utcából balra nyíló Jagelló utca 15. számú épülete a Collegium Maius, amely Lengyelország legrégibb egyetemi épülete. Az 1364-ben Nagy Kázmér által alapított krakkói egyetemet a legenda szerint Nagy Lajos leánya, Hedvig eladott koronázási ékszereinek árából alapították újra 1400 körül. A XVI. században az itt tanuló diákok egyötöde magyar volt, Krakkó ekkor a magyar kultúra központjaként működött. Különleges hangulatot áraszt a reneszánsz árkádos belső udvar a díszkúttal, valamint a zenélő óra. Az épület ma a Jagelló Egyetem Múzeumának ad otthont.

A Mária-templomtól észak felé vezető Flórián utca végén áll az egykori városfalból fennmaradt, 1307-ben épült Flórián-kapu. A város védőszentje, Szent Flórián barokk szobrát a kapunak az Óváros felőli oldalán láthatjuk. Az egykori nyolc városkapuból mára csak a Flórián-kapu maradt fenn, melyet kezdetben a szűcsök védelmeztek. 1576-ban ez alatt vonult be a királlyá koronázásra Báthory István erdélyi fejedelem, Stanislaw Sarnicki krónikájában így írta le ezt a történelmi eseményt: „Midőn a legfenségesebb I. István, Isten kegyelméből király bevonult Krakkóba, a koronázásra 1576 húsvét hétfőn, felette díszes és számos kísérettel mutatkozott. És hogy a kíváncsi emberek, ahogy szokták, ne tudják megszámolni, és hogy nagyobbnak látsszon, hosszan, hatonként vonultak a Flórián utcán, és az utolsó század olyan kunsztot csinált, hogy akik a házakban állva elkezdték számolni, a végén úgy összekavarták a rombusz miatt, hogy senki sem tudta eltalálni a számukat, csak az, aki járatos volt Polybus művészetében.”

A középkorban nyolc, felvonóhíddal ellátott kapun lehetett bejutni a városba, amelynek védelméről összesen 47 torony gondoskodott. Mára az egykori városfalból három bástya, valamint az ezeket a bástyákat összekötő városfal körülbelül 200 méter hosszú része maradt fenn. Az 1807–1820 között elbontott kettős védőfalak és az egykor közel húsz méter széles vizesárok helyén található jelenleg a városi park, a Planty, amely négy kilométer hosszú gyűrűvel veszi körül az Óvárost.

A Flórián-kapuval szemben áll az egykori erődrendszer egyik legerősebb bástyája, az 1498–1499-ben épült, 24 méter átmérőjű, gótikus Barbakán. A hét sisak alakú őrtoronnyal és számos tüzérségi nyílással ellátott, három méter falvastagságú, téglából épült erődöt három és fél méter mély vizesárok vette körül. Eredetileg össze volt kötve a Flórián-kapuval, ezt a részt azonban a városfalak nagy részével együtt a XIX. század elején lebontották.

A Flórián-kaput és a Barbakánt magunk mögött hagyva krakkói sétánk végére érünk. Remélem, hogy ezzel a rövid ismertetővel kedvet csináltam a magyar turistáknak, hogy felkeressék és bejárják Krakkót, ezt a hangulatos, nyüzsgő nagyvárost, ahol a sok szálon kapcsolódó magyar és lengyel történelem megannyi emlékével találkozhatunk. Viszontlátásra Krakkóban, például az utazom.com kirándulása keretében!