Kína újabb kutatóállomást épít az Antarktiszon
A Tajsan a negyedik kínai állomás lesz a Déli-sarkvidéken. A már működő Csungsan és Kunlun állomások közé tervezték, így logisztikai szerepe is lesz – közölte Csü Tan-csou, a hivatal illetékese.
A december és március hónapok közötti időszakban használható új bázison elsősorban geológiai méréseket fognak végezni, a gleccsereket, a földmágnesességet és az Antarktisz légkörét figyelik, kutatják majd. Az új állomás létrehozásával megbízott expedíciót november első hetében indítják útnak a sanghaji kikötőből.

Kína elsőként 1985-ben a Déli-sarkvidék határán hozta létre a Csangcseng (Nagy Fal) állomást, majd négy évre rá, szintén a határvidéken a Csungsant. Harmadik állomása, a Kunlun a 25. kínai expedíció jóvoltából 2009-ben épült meg az Antarktisz legmagasabb pontjától, a Dome Argustól alig több mint hét kilométerre. A szárazföld belsejében lévő Kunlun csaknem 559 négyzetméteren fekszik.

Korábbi tájékoztatások szerint Kína sarkvidéki kutatásainak célja a jégtakaró alatti földtani fejlődés alakulásának és a globális klíma- és környezetváltozás hatásainak megfigyelése, de keresik a Jeges-tengeren vezető kereskedelmi útvonal kialakításának a lehetőségét is, készülve arra, hogy idővel jelentősen csökken a jégtáblák mennyisége a térség vizein.
Az Antarktiszt az 1959-ben megkötött Antarktiszi Egyezmény védi. A megállapodás alapján a Déli-sarkvidéken bármely ország létesíthet tudományos kutatóállomást, azonban tilos a kontinens ásványi kincseinek kitermelése, hulladékok tárolása és bárminemű katonai tevékenység. (MTI)
Képek: archív
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/fejkep1.jpg?itok=q8g6kEdm |
A víz jegyében, Dachstein - Schladminger TauernTengerszemek nyomában
Következő indulás: 2027. július 07.
275.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/pl9.jpg?itok=ya8i1Vma |
Gyalogtúra a Garda-tónál6 napos buszos kirándulás Olaszországba
Következő indulás: 2027. május 13.
285.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/kiskep_1.jpg?itok=XBs3lgyy |
A Dolomitok legendás ösvényeinBarangolás a történelmi csúcsok között
Következő indulás: 2027. június 16.
345.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/caminito.jpg?itok=EedUqnIw |
Andalúzia hegyvidékeinek felfedezése5 napos repülős kirándulás Spanyolországba
Következő indulás: 2027. április 21.
495.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/juc22.jpg?itok=RIxameDm |
Andorra - Pireneusok5 napos gyalogtúra (repülővel)
Következő indulás: 2027. július 21.
495.000 Ft |


