Az emberéleteket követelő csatorna
A 77 km hosszú Panama-csatorna a Csendes- és az Atlanti-óceánt köti össze Panamaváros és Colon között, jelentősen lerövidítve ezzel a hajózási útvonalakat; a New-York - San Francisco táv például kevesebb, mint a felére, 22.500 km-ről 9.500 km-re csökkent. A Panama-csatornát 17 mesterséges tó, több kiszélesített természetes, illetve mesterséges csatorna, és két zsiliprendszer alkotja (a zsilipek jelenlegi szélessége 33.5 m, hosszúságuk 305 m). A hatalmas acél zsilipkapuk vastagsága 2.1 méter, magasságuk 25 méter, s minden hajót minimum hat mozdony húz át a zsilipfal tetején lefektetett sínpályákon.
Bár az amerikai kontinens átvágására már a XVI. században is voltak elképzelések, technikailag még kivitelezhetetlen volt a csatorna megépítése, csupán egy 50 km hosszú út készült el ekkoriban. A kontinenst ekkor uraló spanyolok mellett később a skótok is tervbe vették a két óceán közti összeköttetés létesítését, de hosszú távon ők sem jártak sikerrel. 1850-ben kezdődött meg a Panama-vasút építése, mely már előrevetítette a hamarosan elkezdődő csatornaépítő-munkálatok nehézségeit. A vasút megépítésekor malária tizedelte a munkásokat, melynek következtében csaknem 12 ezer ember veszett oda.
1876-ban a franciák gondolták úgy, hogy a Szuezi-csatorna megépítése után az amerikai kontinensen is szerencsét próbálnak, s létrehozták az Óceánközi csatorna-társaságot. Ferdinand de Lessepsnek, a Szuezi-csatorna építtetőjének már a kezdeti tervei és kalkulációi is túl optimistának tűntek, mind a várható költségeket (a kezdeti 400 millió dollárról 120 millióra csökkentették), mind az építkezés idejét tekintve (az eredetileg kalkulált 7-9 évről végül 6 évre minimalizálták). A munkálatok 1881-ben kezdődtek el, a toborzott munkaerő 1888-ra meghaladta a 20 ezret, akiknek 90%-a a karibi térségből érkező fekete bőrű kétkezi munkás volt.
A malária és sárgaláz, valamint az elviselhetetlen körülmények közötti munkavégzés során bekövetkező balesetek következtében 6 év alatt csaknem 22 ezer munkás vesztette életét, miközben a francia mérnököket túlfizették, hogy továbbra is vállalják a munkát a nehéz körülmények között. A vállalkozás hírhedtségét jól tükrözi, hogy állítólag a Franciaországból érkező munkások több csoportja koporsókat is hozott magával. Így képtelenség volt fenntartani a képzett, hozzáértő munkaerőt, a munkálatok lelassultak, a kivitelezési nehézségek miatt idő közben a tervek is megváltoztak, melyeket végül pénzügyi nehézségek is tetéztek. A munkálatok 40%-os készültségi állapotban voltak, amikor a francia csatornatársaság csődöt jelentett.
A csőd óriási botrányt kavart Franciaországban, s a csatornaépítésben szerepet játszó zsidó származású spekulánsok miatt az atiszemita megnyilvánulások is felerősödtek. A becsődölt kísérlet - melyet sikkasztások is kísértek - okán született meg a "panamázás" fogalma, mellyel azóta is a tisztességesnek tűnő, de valójában korrupt, nyerészkedő üzelmeket illetik.
A végleges bukás elkerülésére újabb céget (Új Panama-csatorna Társaság) alapítottak, s 1894-ben újra elindultak a munkálatok, csakhogy közben az USA bejelentette, saját csatornát kíván létrehozni Nicaraguában. Ez óriási anyagi és erkölcsi veszteséget jelentetett volna a franciák számára, ezért, hogy a még nagyobb bukást és veszteséget elkerüljék, kénytelenek voltak eladni a megkezdett beruházást. Az Egyesült Államok 1904-ben vette át a koncessziót, s a térségben történő megbetegedések felszámolására odaküldték William Crawford Gorgas katonaorvost, akinek két év alatt sikerült is gátat szabni a maláriás és sárgalázas megbetegedéseknek.
A munkálatok 1907-ben folytatódhattak tovább, a kivitelezésért a hadsereg mérnök ezredese, George W. Goethals felelt. A csatorna végül 1914-re készült el (az első óceánjáró, az Ancon nevű teherhajó augusztus 15-én kelt át rajta), éppen egy időben az első világháború kitörésével. Becslések szerint a teljes építkezés során 27.500 munkás vesztette életét Panamában; a munkálatokat járványok és földcsuszamlások nehezítették. Megépítése máig az emberiség történetének egyik legnagyobb vállalkozása. A Panama-csatorna - melyet a XX. században a modern világ hét csodája közé is beválasztottak - 1999-ben Panama tulajdonába került.
A csatorna kialakításával egy időben készültek el a kikötők, a hullámtörők, a gátak, a zsilipek és a mesterséges tavak, s ugyanekkor felújították a Colónt Panamavárossal összekötő vasútvonalat is. Az Atlanti-óceán felől (konkrétan a Karib-tengerről) a Limon-öböl hullámtörőin át haladnak a hajók dél felé. Itt elérik a Gatuni-tavat, illetve annak három lépcsős zsilipét, mely 26 méteres magasságra emeli a csatorna vízszintjét a tóig. E középső útszakasz újabb zsilipeken keresztül ereszkedik le a Csendes-óceánig. Itt a Panamai-öböl hatalmas hullámtörőinek védelmében érnek a hajók a nyílt tengerre.
Fotók: gomighty.com, www.panamalandfordevelopment.com, www.rapidpower.net, www.panamacanaltrips.com, tex21.org, www.halcruises.com, photios.blogspot.com, www.famous-places.com, stevekeifer.wordpress.com, panamascanal.com, www.armyengineer.com, henstridgephotography.com, www.kingsacademy.com, www.ssqq.com, interactive.wxxi.org, kids.britannica.com, fineartamerica.com, commons.wikimedia.org, ocean2oceansup.com, fineartamerica.com, photostp.free.fr, fineartamerica.com, postcards.delcampe.co.uk, topcommercial.wordpress.com, www.bunniktours.com.au, mastertvl.com, panamaboutiquehotels.info, www.deluxecruises.co.uk, poj.loweryukon.org, www.blue-seas.eu, www.americapictures.ne, www.smokingpizza.com, www.titansalvage.com, www.tiwy.com, timothygdavis.com, debcarrs-daydreams.blogspot.com, unbridledpragmatist.wordpress.com, thepanamacanalhotel.com
Utazási ajánlatok
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/3963_0.jpg?itok=4wWjuPy_ |
KubaKörutazás tengerparti pihenéssel
Következő indulás: 2025. november 07.
1.171.000 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/3918_0_0.jpg?itok=5A2iNHvf |
Mexikó - Guatemala - Honduras körutazásÓriáskörút Közép-Amerikában
Következő indulás: 2025. november 12.
1.590.000 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/agua_azul_chiapas-102290_0.jpg?itok=-2kSy5tv |
Azték és Maja kincsek nyomában14 napos körutazás Amerikában
Következő indulás: 2025. november 04.
1.690.000 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/3680/kiskep_0.jpg?itok=6_W5LZkI |
Panama körutazás9 nap / 8 éjszaka Panamában
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/3177/pici_35.jpg?itok=PVQdzaMv |
Öko-kalandtúra Costa RicábanSportos természetjárás és egzotikus körutazás helyi idegenvezetővel
|
Szállás ajánlatok
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/dji_0202.jpg?itok=lGpwfJzn |
Grand Bavaro Princess Hotel ***** Punta Cana - CSAK SZÁLLÁSLatin-Amerika / Dominikai Köztársaság / Punta Cana
412.000 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/18217ecf-57b5-4623-8d60-6a644f12dcc9.jpeg?itok=bB9a0Z9m |
Melia Caribe Beach Resort Hotel ***** Punta Cana - CSAK SZÁLLÁSLatin-Amerika / Dominikai Köztársaság / Punta Cana
412.000 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/cropped_d8nmjfy.jpg?itok=Ah-UsDS0 |
Grand Sirenis Punta Cana Resort Hotel ***** Punta Cana – CSAK SZÁLLÁSLatin-Amerika / Dominikai Köztársaság / Punta Cana
412.000 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/80684/serenade-punta-cana-beach-spa-resort-hotel-kis.jpg?itok=aJuKXwoj |
Serenade Punta Cana Beach & Spa Resort Hotel ***** – CSAK SZÁLLÁSLatin-Amerika / Dominikai Köztársaság / Punta Cana
412.000 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/79252/hotel-melia-punta-cana-beach-resort-punta-cana-18-kis.jpg?itok=4r4840Dm |
Hotel Melia Punta Cana Beach Resort ***** Punta Cana (18+) - CSAK SZÁLLÁSLatin-Amerika / Dominikai Köztársaság / Punta Cana / Bavaro Beach
412.000 Ft |
Információs oldalak
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/latnivalok_kubaban_1_0.jpg?itok=yPktdSDD |
Látnivalók KubábanLatin-Amerika / Kuba
|
Incentive utazások - üzleti utaztatásEgyiptom / Kenya / Ázsia / ...
|
Cikkeink
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_9461-kuba-havanna_0.jpg?itok=RQWzrsR_ |
Kuba hangulataKovács Attila, 2024. január. 28Latin-Amerika / Kuba
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/16672.jpeg?itok=UurrqGHh |
Toulousetól Martiniqueig: egy karibi utazás történeteKovács Attila, 2023. augusztus. 21Latin-Amerika
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/kuba_utazas.jpg?itok=0tYY-830 |
Időutazás a Karib-tengeren: Kuba nyaralásKovács Attila, 2014. január. 09Latin-Amerika / Kuba
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/romantikus_naszut.jpg?itok=QTQpPmGU |
A 10 legromantikusabb egzotikus nászútKovács Attila, 2013. november. 24Afrika / Latin-Amerika / Ázsia
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/dominika_nyaralas_dsc_1152.jpg?itok=WanmJ-4Y |
A varázslatos DominikaKovács Attila, 2013. november. 18Latin-Amerika / Dominikai Köztársaság
|
Utazások
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/38164/tuz-isten-gyermekei-lipari-szigetek-kis.jpg?itok=nzoCO9kp |
Tűz Isten gyermekei - Lipari szigetek7 napos körutazás Olaszországban
Következő indulás: 2025. június 28.
347.000 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/skadnjkdsfejkis.jpg?itok=KnmR7ycp |
Macedon kalandozásokAz Ohridi-tó és a Prespa-tavak
|