
A Fekete-völgy, a Börzsöny hullámvasútja
A Természet gyakran mutatja meg erejét az ember által emelt építményeken. Néha azonban olyan szerkezetet is megrongál, ami épp azt szolgálná, hogy a legkisebb károkozással látogathassuk szépségeit: például a kemencei kisvasút pályáját.

Vadregényes táj, zúgó patak, hatalmas fák és elmosott sínek: nem ez nem Alaszka valamelyik aranyláz múltával elhagyott ősvadonja, ez a Börzsöny, és annak talán legszebb zuga, a Fekete-völgy víz erejétől kissé kaotikussá tett szurdoka.

A most vidáman, az avarszőnyeggel fedett erdőben csörgedező patakocska tavaszonként megmutatja igazi erejét: teljesen átrendezi a terepet, néha még a múlt évszázad viharait átvészelt töltést is kihordja a sínek alól: azok a levegőben vezetnek tovább, várva a felújítást vagy egy újabb árvizet.

1999-ben és idén is hatalmas károkat szenvedett a Kemencéről a Hamuházig sőt a Halyagosig tartó pálya, az egyetlen kijárattal rendelkező börzsönyi kaldera Fekete völgyi szűkületén áramlott ki az összes csapadékvíz, ami csak a Magas-Börzsönyre hullott. Fákat, réteket, egész hegyoldalakat mosott el a víz, és sajnos a vasút töltését, vágányait is tönkretette hosszú szakaszokon. Pedig ez a technikatörténeti emlék nagyon hasznos a Duna Ipoly Nemzeti Park egyik legszebb részébe tett túra során- az kirándulók így nem terhelik autóforgalommal a Fekete völgy elejét, Kemencén parkolhatnak, és ezzel a kedves kis vonattal tehetik meg a túra kiindulásáig tartó szakaszt. Most a pálya a Fekete-völgyig áll készen a személyszállításra, reméljük ez tavasztól naponta, illetve hétvégéken és ünnepnapokon is szolgálja majd a fokozottan védett természeti terület kisebb mértékű környezeti terhelését.
Ha számít nekünk ezen értékek, a hagyományos közlekedési emlék és a Természet védelme, akkor szálljunk a Kemencei kisvonatra, és támogassuk a menetjegy váltásával ennek fennmaradását, további működését!
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/tumb_3.jpg?itok=wCcMc3FU |
Andalúzia hegyvidékeinek felfedezése5 napos repülős kirándulás Spanyolországba
Következő indulás: 2027. április 21.
495.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/juc22.jpg?itok=RIxameDm |
Andorra - Pireneusok5 napos gyalogtúra (repülővel)
Következő indulás: 2027. július 21.
495.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/p1010226.jpg?itok=BbMMsUJH |
Magas-Tátra hágótúrákHárom nap - három hágó!
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/099_8418_8423.jpg?itok=2eY64GcN |
Bajor-Alpok5 napos barangolás
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/fej3.jpg?itok=oNH74fmi |
Alpesi csúcsok, Seckauer Zinken 2397 m.2 nap 2 csúcs a Seckauer Alpokban
|


