A Felkelő Nap országának fővárosa, Tokió

Egy város, ahol szorosan összefonódik a múlt, a jelen és a jövő, ahol jól megférnek egymással az ősi tradíciók és a futurisztikus fejlesztések, ahol az ódon palotákat és pagodákat égbe szökő felhőkarcolók ölelik körbe, és ahol a világ legtermészetesebb módján szelfiznek a régi hagyományokat követő gésák. Ahol bármelyikünk ott lenne cseresznyefa virágzás idején, ősszel, amikor vörösbe, sárgába, narancsszínbe fordulnak a levelek, vagy télen, amikor hótakaró borítja a Rikugien kert formára nyírt puszpáng bokrait, kőlámpásait és hídjait.

Tokió a világ egyik legnagyobb városa, ahol mintegy 12 millió ember – az ország lakosságának mintegy 10%-a – él, de az agglomerációval együtt 33-36 milliós népességgel számolnak, így Tokió a világ legsűrűbben lakott urbanizált területe. A város egyébként Kantó régióban, és Japán legnagyobb szigetén, Honsún fekszik. Földrajzilag érdekes adalék, hogy Tokió területe közigazgatásilag az 1000 kilométerrel távolabb, a Csendes-óceánban található Ogaszavara-szigetekig (más néven Bonin-szigetek) terjed, melyek leghíresebb tagja Iwo Jima, ahol a második világháború alatt (1945. február-március) komoly csata zajlott. Az Ogaszavara-szigetek 2011 óta UNESCO természeti Világörökségi védelem alatt állnak.

Tokió éghajlatát négy évszak határozza meg, párás, meleg nyarakkal, júniusban négy hetes monszunnal, enyhe telekkel, és színpompás tavaszokkal és őszökkel. Augusztustól októberig elvétve tájfunok is előfordulhatnak, de nem pusztító erejűek. Utazásra a legkellemesebb (és minden bizonnyal legszebb) időszak a tavasz, amikor a japánok legendás fája, a cseresznyefa virágzik (sakura). A növényt misztikus vallási kultusz övezi, mely ugyanakkor a japánok identitásának elválaszthatatlan része is. Ezt a festői időszakot többnapos fesztivál is színesíti, a ’hanami’. A másik sokszínű időszak az ősz, melyet szintén egy karakteres növény jellemez, a vörösen izzó juharfa, a momiji. Talán ekkor a legszebbek az okker, a vörös, vagy a rőt barna színekbe öltöző híres japánkertek.

Japán misztikus atmoszféráját, egzotikus hangulatát nagyrészt történelmének köszönheti, valamint annak az elzártságnak, mely évszázadokon keresztül jellemezte a Felkelő nap országát. Különleges tradíciói, sajátságos kultúrája, a sógunátus, a szamurájok és gésák világa a régmúltban gyökereznek, melyek máig erősen meghatározzák a japán emberek identitását. Tokió (a korabeli Edo) a XVII. század elején indult rohamos fejlődésnek, miután Tokugava Iejaszu sógun ide tette székhelyét. Bár Japán fővárosa papíron még Kiotó volt, az államigazgatás központja már Edo volt, s a XVIII. században lakossága már elérte az egy milliót. A szigetország történetét a XII. századtól olyannyira meghatározó rendszer, a sógunátus 1868-ban ért véget, amikor Meidzsi császár Edóba költözött és a várost átnevezte Tokióra (Keleti Főváros).

Tokiót a XX. század során több katasztrófa is érte, melynek nyomait a város ugyan fizikailag kiheverte, de a lakosságot lelkileg nagyon megviselte. Az első ilyen az 1923-ban bekövetkezett nagy kantói földrengés volt (Richter-skála szerint kb. 8,2 erejű), mely az ország történelmének legtöbb halálos áldozatot követelő (105-145 ezer áldozat) kataklizmája volt, és szinte teljesen elpusztította Tokiót és a közeli kikötővárost, Jokohamát. A földrengést tűzvész és cunami is kísérte. A másik csapás Tokió 1945-ös bombázása volt a második világháború során, melynek pusztítása csaknem felért a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombákéval együttvéve. A XX. század második felében aztán a város ismét rohamos fejlődésnek indult, kiépült fejlett közlekedési rendszere is, melyben az 1964-es tokiói olimpiának nagy szerepe volt.

Az eredetileg kis halászfaluként indult Tokió fővárosként viszonylag újnak számít, legfontosabb nevezetességei korábbi időkbe visznek vissza, függetlenül attól, hogy a városképet a XX. század nagy pusztításai miatt jobbára modern és kortárs épületek határozzák meg. A Császári Palota egyike a XIX. századból fennmaradt épületeknek; a császári család lakhelye Tokió szíve és lelke is egyben, ahol archívum, múzeum és adminisztratív épületek is találhatók. Az eredeti erődítményt még Tokugava Iejaszu sógun építette; az épületkomplexum a kertekkel együtt mintegy 3,41 négyzetkilométernyi területet foglal el. A régi Edo-kastély leégése utána a ma is látható épületet 1888-ban építették, de ez is súlyos sérüléseket szerzett Tokió bombázása során.

Az ország első, nyugati mintára emelt épülete a lenyűgöző, francia klasszicista stílusú Akaszaka-palota volt, melyet a trónörökös hajlékaként építettek 1909-ben. Helyén korábban az Aojama-palota állt, mely 1873 és 1888 között Meidzsi császár lakhelye volt, majd miután az uralkodó átköltözött a Császári Palotába, Katajama Tókuma építész tervei alapján 10 év alatt született meg a ma is látható épület. A palotát a kornak és a régió geológiai adottságainak megfelelően földrengés- és tűzbiztos létesítményként építették, melyhez Európából szállítottak márványt, gránitot és más értékes anyagokat, míg termeit elismert japán és európai művészek díszítették. A palota eredeti funkcióját a második világháború után elveszítette, majd felújítása után állami szintű vendégházként használták, ahol olyan prominens vendégek szálltak meg, mint Gerald Ford, amerikai elnök 1974-ben.

Tokió legfontosabb és legrégebbi szentélye a 645-ben emelt Senso-ji buddhista templom, melyet a legnépszerűbb japán bodhiszattvának (megvilágosodott személy), Kannonnak szenteltek, aki hitük szerint a végtelen irgalom és könyörületesség megtestesítője. Ez a szentély volt a Tokugava klán oltalmazó temploma is, de ahogy Tokió legtöbb épületét, úgy a Senso-jit is lebombázták és megsemmisült a második világháború során. Később újjáépült, s a japánok számára az újjászületést és békét szimbolizálja. Udvarán állt egy fa, mely szintén megsemmisült egy légitámadás során, majd a régi fa pelyvájából egy új növény hajtott ki, így a templomhoz hasonló jelkép lett. A szentélyt a Kaminarimin kapun (Mennydörgés kapu) keresztül lehet megközelíteni, melynek közepén egy hatalmas vörös papírlámpa a fenyegető viharokat hivatott elűzni. A kapun túl található a Nakamise-dori, a templomhoz vezető út, melyet ajándékokat árusító üzletek szegélyeznek. A templom mellett álló Asakusa sinto szentélyt 1649-ben annak a három halásznak a tiszteletére emelték, akik a Senso-jit alapították.

Egy további sinto szentély is említést érdemel: a Shibuja negyedben található Mejdzsi-szentélyt 1920-ban szentelték fel a japán történelem két kimagasló alakja, az 1912-ben elhunyt Mejdzsi császár és az 1914-ben meghalt Sóken császárné tiszteletére. Helyszínül az uralkodópár egyik kedvelt tokiói kertjét választották, s a munkálatok teljesen 1926-ra fejeződtek be. A szentély eredeti épülete a háborús bombázás idején elpusztult, a ma látható épületet 1958-ban építették újjá. A 700 ezer négyzetméteres erdő – ahol a szentély helyet kapott – 365 fafajtának nyújt otthont, s Japán egész területéről hozták ide a szentély számára. A Mejdzsi-szentély ma sok tokiói kedvelt kikapcsolódási helye.

Ejtsünk néhány szót Tokió kedvelt kerületeiről, negyedeiről, a Shibujáról, a Ginzáról és a Sinjukuról is. A Shibuja Tokió 23 kerületének egyike, de az elnevezést a főváros egyik legforgalmasabb pályaudvarát, a Shibuja állomást körülvevő bevásárló negyedre is használják. AZ állomáson látható egyébként a leghíresebb japán kutya, Hachiko szobra. A kerültet – mint Tokió IT-központja, divat- és szórakoztató negyede – az 1980-as évek óta a fiatalok egyik legkedveltebb városrésze; nem csak butikok, de éttermek, bárok és más szórakoztató komplexumok is bőségesen akadnak errefelé. Itt található Tokió egyik legnagyobb zöldövezete, a Yoyogi Park is (a Harajuku állomás és a Meidzsi szentély között), melyet kezdetben katonai célokra használtak, majd 1964-ben az olimpiai falunak adott otthont és számos versenyszámot is megrendeztek itt, ma pedig koncerteket rendeznek a parkban, míg a ’hanami’ idején a tokióiak itt gyönyörködnek a cseresznyefa virágzásban.

Szintén igen kedvelt a turisták között a Ginza negyed, mely eredetileg egy mocsár volt, melyet a XVI. század második felében lecsapoltak. A XIX. század végén nyugati stílusú épületeket terveztek ide, mely ugyan mutatós volt, de a külföldiek számára – akiknek az Edo-stílusú Japán izgalmasabb lett volna – nem elég vonzó. A XX. század közepére ezek a régi nyugati stílusú épületek jobbára eltűntek, csak néhány vészelte át az idők megpróbáltatásait, mint például a Wako-ház, tetején a mára ikonikussá vált Hattori óratoronnyal. A Ginza-negyed ma leginkább luxus dizájnerüzleteivel, éttermeivel, kávézóival, művészeti galériáival és Kabuki színházával csalogatja az érdeklődőket. Szombaton és vasárnap déltől ötig az autósok elől lezárják a Ginzát átszelő főútvonalat, és átadják a gyalogosforgalomnak.

Shibujához hasonlóan a Shinjuku is Tokió 23 kerületének egyike; a látványos, ultramodern városrész a metropolisz kereskedelmi és adminisztrációs központja, ahol a világ legforgalmasabb pályaudvara, a Shinjuku vasútállomás, Tokió önkormányzati épülete, valamint szórakoztató negyede található. A városrész az 1923-as nagy földrengés után kezdett kiépülni mai formájában, s bár a második világháború légitámadásai során is súlyos sérüléseket szenvedett, ma Nyugat-Shinjuku büszkélkedhet Tokió legtöbb felhőkarcolójával. Hatalmas üzletházak, elektronikai üzletek, üvegpaloták, felhőkarcolók, mozik, éttermek, bárok és lokálok sorakoznak itt, de szintén itt található Tokió leghírhedtebb vöröslámpás negyede is, a Kabukicho is, igaz, se vörös lámpákat, se kirakatban üldögélő prostituáltakat nem fogunk látni, mint ahogy Amszterdamban megszokott. Bár a bűnözést igyekeznek visszaszorítani, mégis 1000 fölött van az itt működő yakuza tagok száma.

A város két különleges TV-toronnyal is büszkélkedik. Az Eiffel-torony mintájára épült, 333 méter magas Tokió torony egy rádió-, távközlési és kilátótorony, de üzletek, szórakozóhelyek, sőt még egy sintó szentély is található benne. A Siba parkban épült tornyot 1958. december 23-án adták át, azóta több mint 150 millió látogatót fogadott. Mivel azonban az utóbbi időben gombamód megszaporodtak körülötte az újabbnál újabb felhőkarcolók, így a Tokió torony már nem elég magas a digitális földi adások sugárzására, így újabb TV-toronyra lett szükség. A Szumida városrészben magasodó Tokyo Skytree-t 2012-ben nyitották meg a nagyközönség előtt. 634 méteres magasságával ez a legmagasabb mesterséges alkotás Japánban, egyben a világ legmagasabb szabadon álló tornya (és második legmagasabb épülete) is.