Művésztelepe, múzeumai és galériái nyomán az élő képzőművészet városaként is emlegetik a települést. Belvárosa jellegzetes, a XVIII. századból megőrzött városképével Magyarországon szinte egyedülálló műemléki együttes.
Szentendrén és környékén a II. század elején a rómaiak védelmi rendszert alakítottak ki, megerősített katonai táboruknak az Ulcisa Castra nevet adták - ez a város első ismert településneve. Később a várost a középkori plébániatemplom védőszentjéről, Szent András (Endre) apostolról nevezték el.
A gyorsan növekvő idegenforgalom a történelmi hangulatú utcáknak, a művészeti életnek, valamint a magyarországi népéletet bemutató Szabadtéri Néprajzi Múzeumnak egyaránt köszönhető.
Szentendre a városépítésben elért eredményeiért, és a hagyományok megőrzésének elismeréséért 1980-ban Hild-emlékérmet kapott.
Múltidézés
Szentendre és környéke több tízezer év óta lakott terület. A II. század elején a rómaiak itt alakították ki a környék védelmi rendszerét.
A rómaiak után a hunok, longobárdok, avarok lakták ezt a vidéket a magyarok bejöveteléig. Az államalapítás idején Szent István a veszprémi püspökségnek adományozta a települést, így Szentendre első, helynév nélküli írásos említése a veszprémi püspökség 1009. évi alapító oklevelében található.
A település felvirágzása a XIV. századra tehető. Ekkor királyi birtokként kiváltságokat kapott, de fejlődését Esztergom, Visegrád és Buda közelsége is elősegítette. A várost azonban a török hódoltság időszakában, majd a Buda visszafoglalását megelőző harcokban szinte teljesen elpusztították. A törökök kiűzése után, 1690-ben először mintegy 6000 szerb telepedett itt le, akiket később még több ezer követett. Az újabb kori változásoknak ugyancsak az idegenek váltak jelentős szereplőivé: az egyre nagyobb számban idetelepülő németek és szlovákok.
Szentendre mai, jellegzetes városképe a XVIII. században épült ki. A következő évszázad azonban hanyatlást hozott. A városban tűzvészek, árvizek, járványok pusztítottak.
Az iparosodás a XIX. század második felében kezdődött. A két világháború között már több korszerű üzemet tudhatott magáénak a település. A második világháború után ezek részben átalakultak, és új gyárak is települtek a Duna partjára.
Szerbek és más nemzetiségek
A Szerbia különböző részeiről származó családok új lakóhelyükön is megőrizték összetartozásukat - így volt ez Szentendrén is. Óhazájuk egy-egy vidékének lakói külön városrészt (mehalát) alakítottak, és minden mehala külön-külön épített magának templomot. Feltételezték, hogy hamarosan visszatérhetnek elhagyott otthonaikba, így Szentendrét nem tekintették végleges lakóhelyüknek - ezért templomaikat és a legtöbb lakóházat is eleinte fából építették. A ma is álló, később téglából emelt hét, eredetileg görögkeleti templom nevében őrzi az egyes szerb vidékek emlékét.
A szerb telepesek zöme iparos és kereskedő, kisebbik részük földműves, elsősorban szőlőtermelő volt. Szentendréből a XVIII. századra pezsgő életű, egyre inkább polgárosodó kereskedő városka alakult ki; kilenc szerb parókiát igazgató püspökséggel.
A szerbek mellett idővel a város lakossága magyar, szlovák, német, horvát, sőt görög betelepülőkkel is bővült. A település ma is őrzi különböző nyelvű, de hasonló neveit: Sentandrija, Sankta-Andrä.
Szentendre térképSzentendre cikkek
