Kína - Ezt látnia kell!

12 napos körutazás Kínában

A hatalmas kiterjedésű ország évezredes történelméből, a megannyi városból és látnivalóiból kiválasztani a „leg”-eket nehéz feladat, de ezzel a programmal mégis megpróbáltuk ezt megvalósítani! A Kínai Nagy Fal, a pekingi Tiltott város, a xiani Agyaghadsereg, a Nyugati-tó Hangzhou-ban, valamint a 21 századi Pudong városrész Sanghajban mind olyan látnivaló, amely térben és időben kalandozó körutazásunkat kihagyhatatlanná teszik!
Ön már járt itt? Mondja el véleményét!

A Kínai Népköztársaság területére történő visszatérés feltétele továbbra is egy a Kínába tartó gép indulása előtt 48 órával korábban elvégzett PCR vagy antigén teszteredmény, melyet április 29-től a légitársaságok nem kérnek már bemutatni. Ezzel együtt előzetes egészségügyi nyilatkozat (regisztráció) kitöltése továbbra is szükséges, mely során az utazónak nyilatkoznia kell a PCR vagy antigén tesztjének eredményéről.
Forrás és további részletek: https://konzinfo.mfa.gov.hu/utazasi-tanacsok-orszagonkent/kina#

Részvételi díj tartalmazza

Repülőjegyet, 9 éjszaka szállást helyi 4 csillagos szállodákban, félpanziós ellátást (kivétel ez alól a Kínába érkezés napja és a szabadnap, amikor nincs ebéd programozva), a nagysebességű vonatok jegyeit és a belföldi repülőjegyet, transzfereket és kirándulásokat, a városnézéseket a csoporttal együtt utazó magyar nyelvű idegenvezetéssel és a programban szereplő látványosságok belépőjegyeit.

Részvételi díj nem tartalmazza

Repülőtéri illetéket, útlemondási biztosítást, valamint a betegség-, baleset- és poggyászbiztosítást. 

Egyéb fontos információk:
A legfrissebb információk a turista vízum kiadásával kapcsolatban: 
2025. december 31-ig magyar állampolgárok, turisztikai céllal, maximum 15 napot tartózkodhatnak vízummentesen Kínában!

Hossz: 
12 nap
Létszám: 
minimum 20 fő

Szállás

Helyi besorolás szerinti 4 csillagos szállodák

Program: 

1. nap: Budapest - Dubai
Elutazás Budapestről, az Emirates légitársaság járatával Dubaiba (a légitársaság és így az átszállás helye változhat).

2. nap: Dubai - Peking
Dubaiból a menetrend szerint tovább utazás Pekingbe. A délutáni megérkezés után az Ég templomának felkeresése. Séta az impozáns parkban, amely fő látványosságai a körkörös oltár, a visszhang fal és a Tian Tan különleges szépségű épülete, amely Peking szimbóluma (amennyiben az érkezés, vagy az országba történő beléptetés elhúzódik, akkor ennek a napnak a programját a következő pekingi napok egyikére tesszük át, megfelelő ütemezéssel). Szállás Pekingben, 4 csillagos, belvárosi szállodában.

3. nap: Peking
Reggeli a szállodában, majd egész napos program Pekingben: ismerkedés a Tienanmen térrel és látnivalóival, majd a Tiltott Város felfedezése. Ebéd, majd a délután során riksás „hutong” túra a pekingi óvárosban, ismerkedés a császári idők hagyományos lakóházaival és életformájával. Később látogatás a Nyári palotában, ahol a híres hosszú folyosó és a márványhajó látható. Szállás Pekingben, 4 csillagos, belvárosi szállodában.

4. nap: Peking
Reggeli a szállodában, majd egész napos kirándulás: a Kínai Nagy Fal felkeresése a Yu-Yong hágónál, ahol a fal restaurált részeit lehet megmászni. Ebéd, majd séta a Szellemek útján, amelyet 18 párban álló állat és emberalak szegélyez. Utána látogatás a Ming-síroknál, Yongle császár sírkertjének felkeresése. A hazaút során elhaladunk az Olimpiai létesítmények mellett, fényképezési lehetőség a világhírű Madárfészekről és a Vizeskockáról. Szállás Pekingben, 4 csillagos, belvárosi szállodában.

5. nap: Peking - Xi'an
Reggeli a szállodában, majd transzfer a vasútállomásra. Nagysebességű vonattal utazás Xianba (1200 km, 5,5 óra). A megérkezés után ebéd, majd délután városnézés Xian óvárosában, látogatás a messzeföldön híres Nagymecsetben és séta a különleges hangulatú bazárban. Szállás Xianban, 4 csillagos, belvárosi szállodában.

6. nap: Xi'an
Reggeli a szállodában, majd délelőtt látogatás a Világörökség részét képező Agyaghadsereghez, ahol a lélegzetelállító ásatások több csarnokban láthatók. Ebéd, majd délután a Nagy Vadlúd pagoda felkeresése, utána séta a ritka épségben fennmaradt városfalon. Szállás Xianban, 4 csillagos, belvárosi szállodában.

7. nap: Xi'an - Hangzhou
Reggeli a szállodában, majd transzfer a repülőtérre. Utazás belföldi repülőjárattal Hangzhouba. Az érkezés után látogatás a tea termesztésről híres Meijawu faluban, ahol ebéd, majd az egyik teafarm felkeresése, részletes bemutatóval egybekötve. A délután szabad. Szállás Hangzhouban, 4 csillagos, belvárosi szállodában.

8. nap: Hangzhou
Reggeli a szállodában, majd egész napos városnézés Hangzhouban: a számtalan Buddha szoborral rendelkező, különleges szépségű Lingyin templom együttes felkeresése, majd a csodás kilátást biztosító Hat harmónia pagoda. Ebéd, majd utána hajókirándulás az évszázadok óta csodált Nyugati-tavon. Szállás Hangzhouban, 4 csillagos, belvárosi szállodában.

9. nap: Hangzhou - Sanghaj
Reggeli a szállodában, majd transzfer a vasútállomásra. Nagysebességű vonattal utazás Sanghajba (170 km, 45 perc). A megérkezés után ebéd, majd félnapos városnézés Sanghajban: séta a folyóparti Bund-on, fényképek százainak készítése a túlparton épült felhőkarcolókról. Majd hajókirándulás a Huangpu folyón, a város nyüzsgő teher folyosóján. Végül séta a híres belvárosi Nanjing road-on. Szállás Sanghajban, 4 csillagos, belvárosi szállodában.

10. nap: Sanghaj
Reggeli a szállodában, majd egész napos városnézés Sanghajban. Az egyetlen, egy tonnás jádekőből faragott szobrot rejtő Jáde buddha templom meglátogatása. Ebéd, majd séta a restaurált óvárosban, ahol a cikk-cakk híd és az Öreg Teaház mellett, számtalan kis boltban folytatódhat a végeláthatatlan vásárlás. Végül a világhírű Yu-Yuan kert megtekintése. Búcsúzóul buszos látogatás Sanghaj hipermodern Pudong városrészében, fényképezési lehetőség a felhőkarcolóknál. Szállás Sanghajban, 4 csillagos, belvárosi szállodában.

11. nap: Sanghaj - Budapest
Reggeli a szállodában, majd kijelentkezés a szobákból (a csomagok a szállodában maradhatnak). Szabadnap, lehetőség vásárlásra (a szálloda melletti metrómegállóból könnyen elérhető a hatalmas piac a Tudomány és Technológia múzeum mellett). Este transzfer a Sanghaji Nemzetközi repülőtérre, elutazás Dubaiba (a légitársaság és így az átszállás helye változhat).

12. nap: Dubai - Sanghaj
Dubaiból repülőút Budapestre, érkezés a menetrend szerint.

Ez az ajánlat utazási csomagként értékesíthető.

Ár & Jelentkezés
Részvételi díj tartalmazza: 

Repülőjegyet, 9 éjszaka szállást helyi 4 csillagos szállodákban, félpanziós ellátást (kivétel ez alól a Kínába érkezés napja és a szabadnap, amikor nincs ebéd programozva), a nagysebességű vonatok jegyeit és a belföldi repülőjegyet, transzfereket és kirándulásokat, a városnézéseket a csoporttal együtt utazó magyar nyelvű idegenvezetéssel és a programban szereplő látványosságok belépőjegyeit.

Részvételi díj nem tartalmazza: 

Repülőtéri illetéket, útlemondási biztosítást, valamint a betegség-, baleset- és poggyászbiztosítást. 

Egyéb fontos információk:
A legfrissebb információk a turista vízum kiadásával kapcsolatban: 
2025. december 31-ig magyar állampolgárok, turisztikai céllal, maximum 15 napot tartózkodhatnak vízummentesen Kínában!

Kötelező költségek: 

Repülőtéri illeték, szervízdíj - borravaló

Helyszíni költségek leírása: 

A programban nem említett további étkezések, italok, borravalók, személyes kiadások.
Kérjük utasainkat, hogy készüljenek arra, hogy az út során fix borravaló összeget szed össze idegenvezetőnk. Ezt osztja aztán szét a helyi idegenvezetőknek, a szállodai és az éttermi személyzetnek, valamint a buszsofőröknek. Kérjük napi 7 USD / utas összeggel készüljenek erre a kiadásra (az utazás napjainak kivételével, vagyis 10 napra ez 70 USD / fő).  

Előleg: 

Foglaláskor a teljes részvételi díj 40%-a fizetendő. Amennyiben a jelentkezés az indulás dátumához képest 30 napon belüli, már a teljes részvételi díj fizetendő.

Hátralék: 

A teljes részvételi díj 60%-a, amely 30 nappal indulás előtt fizetendő.

Kiutazási forma: 
repülő
Egyéb részletek
Kiutazás: 

Terveink szerint az egyik legnépszerűbb légitársasággal, az Emirates járataival utaznak csoportjaink.

A REPÜLŐ TERVEZETT MENETRENDJE
Budapest – Dubai 16:00 – 23:30
Dubai – Peking 03:55 – 15:25
Sanghaj – Dubai 00:05 – 04:55
Dubai – Budapest 10:30 – 14:25

A fentiekben megadott menetrendek tájékoztató jellegűek, ezek változtatási jogát a légitársaság és irodánk is fenntartja.

Étkezés: 

A félpanziós ellátás két főétkezést tartalmaz. Ez általában reggeli és vacsora. Az étkezések időpontját a szálloda határozza meg.

Különleges étkezés, étel intolerancia:
Körutazásunk során a kínai szállodákban a reggeli büfé jellegű, az ebédek pedig fix menüt tartalmaznak. A büfé reggeli esetében kiemelkedően széles választék áll rendelkezésre, míg a tradicionális kínai menüs ebédnél 10-12 fogást szolgálnak fel, amelyeknél jól elkülönülnek a párolt zöldségek és a húsok. Így a különböző étel intoleranciában szenvedő utasaink a kívánságaiknak megfelelően, ezekből tudnak választani.

Kérjük vegyék figyelembe, hogy a programunk félpanziós ellátásaként biztosított reggeli és ebéd esetén, semmilyen különleges menüt nem áll módunkban visszaigazolni.

A speciális étkezést kizárólag a nemzetközi repülőjáratok fedélzeti ellátása esetén van lehetőségünk megrendelni, ezzel kapcsolatban örömmel állunk rendelkezésre.

Időjárás: 
Peking és Xian és Hangzhou időjárása nagyon hasonló a Magyarországon megszokotthoz. A kontinentális éghajlat ezekben a városokban is érvényesül, ezért a téli hónapokban hideg, viszont nem túl csapadékos időre, míg nyáron magas hőmérsékletre és száraz hónapokra kell számítani. A tavasz és az ősz kellemesen napos, novembertől az idő hűvösebb és lehetséges a csapadék.
Sanghaj átlaghőmérséklete nagyon kedvező, egész évben kellemes az idő a városlátogatásra. A nyári hónapok a legmelegebbek, de akkor is csak 25-30 C fok körüli a levegő, míg a leghidegebb téli hónapokban is kb. 10 C fokos nappalokra lehet számítani. Viszont a hőérzet magasabb lehet az egész évben, a folyamatosan magas páratartalom miatt (egész évben 70-80%-os). Esős napok tavasszal és nyáron gyakoribbak, de igazán nagy szárazság nem várható. A lehullott csapadék mennyisége júniustól augusztusig jelentősebb (150-200 mm). Fontos tudni, hogy a város légszennyezettsége a téli hónapokban magasabb lehet, ami sajnos rontja a városképet is.
Vízum: 
A beutazási feltételekről, az esetleges vízum kötelezettségekről és díjaikról információkat a Konzuli Szolgálat honlapján talál:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő BBP biztosítás megkötése kötelező. Irodánkban van lehetőség kedvezményes baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötésére. Amennyiben a foglalással egyidőben, a kötelező útlemondási biztosítás megkötése mellett teljes körű baleset-, betegség- és poggyászbiztosítás megkötésére is sor kerül, akkor az útlemondási biztosítás önrészmentes; ellenkező esetben 20% önrészt tartalmaz.
Egészségügyi tudnivalók: 
Az adott úti célon vagy célokon esetenként speciális, helyi hatósági egészségvédelmi rendeletek is érvényesülnek a be- és kiutazás, illetve a kint tartózkodás során (pl: koronavírus miatt). Ezért kérjük, folyamatosan ellenőrizze az aktuális információkat az adott országra/területre vonatkozóan a
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/ oldalon!

Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető (amennyiben van az utazás során) kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára.
Ha pontosabb információra van szükségük, akkor utazás előtt néhány héttel keressék fel a Nemzetközi Oltóközpontot 1097 Budapest Albert Flórián út (régi nevén Gyáli út) 3/a.
Telefon: (0036) (1) 476-1364,
honlap: https://www.nnk.gov.hu/index.php/oltokozpont

Pénzügyek:
Kérjük utasainkat, hogy készüljenek arra, hogy az út során fix borravaló összeget szed össze idegenvezetőnk. Ezt osztja aztán szét a helyi idegenvezetőknek, a szállodai és az éttermi személyzetnek, valamint a buszsofőröknek. Kérjük napi 7 USD / utas összeggel készüljenek erre a kiadásra (az utazás napjainak kivételével, vagyis 10 napra ez 70 USD / fő).

Étkezés:
Bőséges büféreggeli a szállodában, valamint a napi programhoz kapcsolódva, többfogásos, tradicionális kínai ebéd (kivétel ez alól az érkezés napja és a szabadnap, amikor nincs ebéd programozva).

Időjárás:
Peking, Xian és Hangzhou időjárása nagyon hasonló a Magyarországon megszokotthoz. A kontinentális éghajlat ezekben a városokban is érvényesül, ezért a téli hónapokban hideg, viszont nem túl csapadékos időre, míg nyáron magas hőmérsékletre és száraz hónapokra kell számítani. A tavasz és az ősz kellemesen napos, novembertől az idő hűvösebb és lehetséges a csapadék.

Sanghaj átlaghőmérséklete nagyon kedvező, egész évben kellemes az idő a városlátogatásra. A nyári hónapok a legmelegebbek, de akkor is csak 25-30 C fok körüli a levegő, míg a leghidegebb téli hónapokban is kb. 10 C fokos nappalokra lehet számítani. Viszont a hőérzet magasabb lehet az egész évben, a folyamatosan magas páratartalom miatt (egész évben 70-80%-os). Esős napok tavasszal és nyáron gyakoribbak, de igazán nagy szárazság nem várható. A lehullott csapadék mennyisége júniustól augusztusig jelentősebb (150-200 mm). Fontos tudni, hogy a város légszennyezettsége a téli hónapokban magasabb lehet, ami sajnos rontja a városképet is.

Biztosítás:
Az út teljes időtartamát lefedő BBP biztosítás megléte kötelező. Irodánkban van lehetőség kedvezményes baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötésére.

Egészségügyi tudnivalók:
Az program által érintett területre utazók számára nincs javasolt védőoltás, a meglátogatott városoknak nincs nagyobb egészségügyi kockázata, mint bármely zsúfolt Európai nagyvárosnak. Ami fontos, hogy az csapvizet nem szabad fogyasztani, még fogmosáshoz is palackozott ásványvizet javaslunk használni. A félpanziós ellátás során, az éttermekben és a szállodában felszolgált ételek minősége garantált, ezekkel nem volt még soha gond. Ez már nem mondható el a különböző utcai árus által készített ételre, ezeket nem javasoljuk fogyasztásra.

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!