Ennstali Alpok

3 napos túra

EZEN TÚRÁNKNAK JELENLEG NINCS MEGHIRDETETT IDŐPONTJA. KÉRJÜK VÁLOGASSON ÉLŐ ÚTJAINK KÖZÜL! KATTINTSON IDE!

 

Két kétezres csúcs megmászását ígéri ez a túra, melyek az Enns völgye mellett magasodnak. Utunkat egy monumentális sziklafalon kezdjük, egy csodaszép gerincen folytatjuk, és egy vízesés mellett fejezzük be.
Ön már járt itt? Mondja el véleményét!

Nehézség:

A túra során minden nap fogunk nehéz (meredek, törmelékes, sziklás) terepen haladni. Utunk több szakaszon kitett sziklákon, gerinceken vezet, melyeken alapvetően nincs mesterségesen kiépített biztosítás (tehát a túra nem klettersteig!). Túravezetőink természetesen kötéllel segítenek, ha egy-egy szakaszon esetleg valaki végképp elbizonytalanodik, azonban ez jelentősen lassítja a csoport mozgását. Emiatt olyan emberek jelentkezését várjuk, akiknek nincs tériszonyuk, és egyensúlyérzékük is jó. A napi szintemelkedések az 1000 métert nem haladják meg, és a terep nehézsége miatt lassan is fogunk haladni. Emiatt, ha rendszeresen sportolsz (kerékpár, futás, túrázás), a napi adag teljesítésével egészen biztosan nem lesz problémád.
A vezetők utasításait mindenkinek be kell tartania saját biztonsága érdekében. Túráinkon kizárólag az irodánk által biztosított felszerelés használható.

Részvételi díj tartalmazza

a túravezetést, a szállást.

Részvételi díj nem tartalmazza

az utazást, az étkezést, és a biztosítást.

Hossz: 
3 nap
Létszám: 
7 - 12 fő

Szállás

Mindkét szállásunk turistaházban, hálótermekben lesz (matraclágerben). A szállásokon párna, takaró van, azonban a hálózsákbélés használata kötelező, ezért kérjük, hogy azt mindenképpen hozz! Egy könnyű nyári hálózsák is jó szolgálatot tehet, de – minthogy felszerelésünket végig magunkkal kell vinni – a túlságosan nagy és nehéz hálózsák cipelését nem javasoljuk! A házakban mosdó van, zuhanyozó azonban nincs, a tisztálkodási lehetőségek ennek megfelelők.

Program: 

1. nap - Gstatterboden, Haindlkarhütte
Délután 2 órakor találkozunk a Gstatterboden után lévő parkolóban (600 méter). Mivel túránk nem itt, hanem 5 km-rel visszább ér véget, egy autót áttelepítünk a végpontba. A felszerelések ellenőrzését és kiosztását követően a Haindlkarhüttébe (1120 méter) indulunk.
Már a parkolóból is jól látszik az a monumentális sziklafal, amelyen másnapi utunk vezet. A házhoz egy meredek patakvölgyet kísérve jutunk fel, hogy ott teljes pompájában elénk táruljon a sziklák látványa, amelyet a teraszon ücsörgő túrázók mindegyike megigézve bámul. Szállásunk elfoglalása után mi is követjük példájukat, hiszen a lenyugvó nap narancsos fényeibe öltözött sziklák látványától egyszerűen nem lehet elszakadni. A teraszon szerencsére egy nagy fénykép is akad, melynek segítségével könnyedén beazonosíthatjuk másnapi utunkat, a Peternpfadot. Eleinte nem is nagyon hisszük el, hogy ott fel lehet menni. Valóban, a Peternpfadot – bár jelzett turistaút – nem árt komolyan venni: ez tulajdonképpen egy kettes nehézségű 500 méter szintemelkedésű mászóút, melyről gyönyörű kilátás nyílik az egész vidékre, az Enns völgyére, és a mellette vezető sziklautakra is.
Szintemelkedés: 520 méter, menetidő kb. 2 óra

2. nap – Haindlkarhütte, Peternpfad, Planspitze csúcs (2117 méter), Hesshütte
Jelzett turistaúton indulunk a Peternpfad beszállása felé, majd azon keresztül a Peternscharte nevű nyeregbe, ahonnan többnyire a gerincen túrázunk a Planspitze 2117 méteres csúcsára. Visszaereszkedünk a nyeregbe innen pedig a Hesshütte felé vesszük az irányt.
A háztól korán reggel indulunk a fal felé, váltakozva keresztezve néhány törmeléklejtőt és törpefenyő–sávot, míg elérkezünk a beszálláshoz. Itt kerülnek fel a sisakok, illetve a beülők is. Az út (szerencsére) nem vasalt, azonban több kitett szakasza van, ahol túravezetőink szükség esetén kötéllel biztosítják a csapatot. Az útvonal egy pilléren vezet egészen a hegygerinc tetejéig, így egész úton káprázatos kilátásban lehet részünk. Néhány órás mászás után megérkezünk a hegyvonulat gerincére egy kis nyeregbe (Peternscharte). Ezzel az izgalmak is alábbhagynak, mivel eztán már csak gyaloglásnak nézünk elébe. Rövid pihenő után a gerincen balra ÉK felé fordulunk, és a nyereghez legközelebb eső Planspitze csúcsát másszuk meg. Ez már csak párszáz méteres út, szintemelkedése még 140 méter. A csúcscsoki elfogyasztása után visszaereszkedünk a nyeregbe, és immár a hegyvonulat másik oldalán, két gerincnyúlvány megkerülése után érkezünk a Hesshüttéhez. Éjszakánkat itt töltjük.
Szintemelkedés fel 1000 méter, le 320 méter. Menetidő 8-9 óra.

3. nap – Jozefinensteig, Hochtor csúcs 2369 méter, Wasserfallweg, Gstatterboden
Korán kezdődik ez a napunk is. Reggel a háztól a Jozefinensteig felé indulunk, és a Hochtor 2369 méteres csúcsát másszuk meg egy szép gerincen. Lefelé ugyanitt jövünk, majd a ház érintésével a Wasserfallweg-en keresztül jutunk le az országúthoz.
A háztól egy rövid szakaszon törpefenyők között túrázunk, majd jól kitaposott ösvényen, törmeléklejtőn illetve sziklákon indulunk a Hochtor felé. Csaknem 500 méter szintet emelkedünk a hegyoldalban, melynek egy-két kitettebb szakaszán láncok könnyítik haladásunkat. Fáradságunk jutalmául csodás látványban lehet részünk, mikor a csúcstól légvonalban mintegy 600 méterre kiérünk egy gerinc-nyúlvány tetejére, innen ugyanis már csaknem minden irányba akadálytalanul nézhetünk körbe. A csúcsra vezető további párszáz métert már végig ezen a lassan emelkedő, helyenként kitett, éles gerincen tesszük meg, mígnem elérjük a Hochtor tetején magasodó csúcskeresztet. Rövid pihenő után ugyanezen az úton térünk vissza a házhoz, majd onnan észak felé indulunk. Mellettünk lassan elmarad a Hochtor, majd a Peternscharte és a Planspitze is, mi pedig az ún. Wasserfallwegen keresztül hagyjuk el a háznak is helyet adó lankás völgyet, hogy aztán 500 métert ereszkedjünk meredeken lefelé a sziklafal északi oldalában. Ez a szakasz elméletileg egy B jelű klettersteig út, de a Peternpfad megmászása után már egész biztosan nem fog nehézséget okozni. Könnyű mivoltát jól mutatja, hogy a kétirányú forgalom sem tiltott rajta.
Az országúthoz érve megszervezzük a kezdőponban hagyott autók elérését, és indulunk vissza Magyarország felé.
Szintemelkedés: fel 700 méter, le 1800 méter.

További információ

Ez az ajánlatunk jelenleg nem elérhető.
Kérjük, válasszon az elérhetőek közül az alábbi gombokkal!
Hasonló utazások, nyaralások:

Ez az ajánlat utazási csomagként értékesíthető.

Ár & Jelentkezés
Részvételi díj tartalmazza: 

a túravezetést, a szállást.

Részvételi díj nem tartalmazza: 

az utazást, az étkezést, és a biztosítást.

Előleg: 

18.000 Ft/fő, amely jelentkezéskor fizetendő.

Hátralék: 

27.000 Ft/fő, amely jelentkezéskor fizetendő.

Kiutazási forma: 
egyénileg
Felszerelés ajánló

Fontos a jó, magashegyi körülményekre is alkalmas felszerelés (jól bejáratott bakancs, esőkabát, esőnadrág, szélálló ruházat, meleg ruha, belső hálózsák, kényelmes hátizsák, napszemüveg). A mászáshoz szükséges felszerelést (sisakot) mi biztosítjuk. Mivel a túra során teljes felszerelésünket a hátunkon kell vinni, igyekezz csak a szükséges felszerelést bepakolni, máskülönben a nagy súly a haladásodat jelentősen lelassítja, ez pedig az egész csoport mozgását akadályozza.
Mivel a túra során teljes felszerelésünket a hátunkon kell vinni, igyekezz csak a szükséges felszerelést bepakolni, máskülönben a nagy súly a haladásodat jelentősen lelassítja, ez pedig az egész csoport mozgását akadályozza.

Egyéb részletek
Kiutazás: 

Modern, szép autóbusszal utazunk, amelyet két gyakorlott gépkocsivezető irányít. Oda- és visszaúton kb. 3-4 óránként tartunk rövid pihenőket benzinkutaknál vagy nagyobb parkolókban. A pihenőhelyek mosdóiban néha fizetni kell, ezért jó, ha van aprópénz. A buszokon ülésrend van, a helyfoglalás az előleg-befizetés sorrendjében történik, amit jelentkezéskor jelezni kell. A teljes csoport elhelyezése érdekében az iroda fenntartja magának a jogot, hogy a helyfoglaláson változtasson. A fel illetve leszállások csak a kijelölt felszálló helyeken lehetségesek. 

Indulás, felszállási lehetőségek:

  • Budapest, BOK csarnok Dózsa György út 1. (várható időpont 05:00 órakor) 
  • BAH csomópont, Budaörsi út 21. szám előtti buszmegálló (nem a benzinkút!)
  • Budaörs, MOL-McDonalds benzinkút (gyaloghidas) Budaörs, Garibaldi u. 2.
  • Tata, Remeteségi pihenőhely  
  • Győr, Arrabona pihenőhely
  • Sopron, Arcus étterem Bécsi út.

A felszállási pont jelentkezéskor kiválasztható. A pontos időpontokat az utazás előtt egy héttel kiküldött részletes utastájékoztató tartalmazza.
Fontos, hogy az autópályás felszállópontoknál a fel és a leszállás csak a menetirány szerinti oldalon lehetséges, a két oldal közötti esetleges közlekedést egyénileg kell megoldani! (Az átjárás ezeken a helyeken közúti vagy gyalogos formában biztosított.)

Étkezés: 

A házakban van lehetőség meleg étel, innivaló, csoki vásárlására. A túrákra ajánlatos szendviccsel, csokival, müzli-szelettel, szőlőcukorral készülni. Nagyon fontos, hogy menet közben nem lesz lehetőségünk vízvételre, ezért legalább 2 literes palackot hozz!

Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő, hegymászás kategóriára is kiterjedő biztosítás megkötése kötelező. A biztosítást túravezetőink az indulás előtt ellenőrizhetik és nem érvényes, vagy nem megfelelő biztosítás kötvény hiányában jogukban áll az utazáson való részvételt megtagadni. Irodánkban van lehetőség kedvezményes biztosítás megkötésére.
Egészségügyi tudnivalók: 
Ajánlott gyógyszerek: láz-és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz, sebfertőtlenítő szer, fásli. Irodánk munkatársai kizárólag elsősegélynyújtásban tudnak segítséget nyújtani, gyógyszereket nem áll módjukban biztosítani a résztvevők számára.
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!