Mátészalka
A település megközelíthető közúton: a 4-es úton Debrecenig, onnan tovább a 471-esen, de megközelíthető Nyíregyháza felől is, a 41-es úton Vaja felé kell leténi a 49-es útra; vasúton: a Debrecen-Nyírbátor-Mátészalka, a Nyíregyháza-Mátészalka-Zajta, a Csenger-Mátészalka, az Ágerdőmajor-Mátészalka, és a Mátészalka-Záhony vonalon.
A jelenlegi város helyén már a X-XI. században létezett egybefüggő lakott terület. A kora középkorban két faluból, Mátéból és Szalkából állt. Jelentőségét mutatja, hogy a XIII. század második felében vásártartási jogot is kapott, s a század végén megyegyűlést tartottak itt. A két falu a XIV. század végén olvadt össze egyetlen településsé. Mezővárosi rangon a XV. század végétől említették a források. A város élénk fejlődésének az ország három részre szakadása vetett véget. Az1560-as évektől a XVIII. század végéig terjedő időszak a pusztítások és az újjáépítések korszaka volt: 1559-1561 között az északkeleti várháborúktól szenvedett, a századforduló táján a törökök, Básta zsoldosai, tatár hadak dúlták, fosztogatták. A Rákóczi-szabadságharc első éveiben a teljes pusztulás képét mutatta: a fejedelem küldöttei mindössze öt embert találtak a településen.
A falu fejlődése a XVIII. század második felében kezdődött. A XIX. századtól a Trianonig tartó időszak már polgári várost teremtett. Lakossága háromszorosára nőtt, előbb körzeti központtá, majd járási székhellyé minősítették. A mai Magyarország területén elsőként Mátészalkán indult meg a közvilágítás 1888-ban. Trianon után előbb Szatmár, majd Szatmár-Ugocsa-Bereg, illetve Szatmár-Bereg vármegyék központja lett. Új városcentrum alakult, nagyarányú építkezés folyt a területén. 1945-50 között az egyesítettSzatmár-Bereg vármegye székhelyeként ismét a térség központjává vált, azonban 1950-ben, Szabolcs-Szatmár megye létrehozásával megszűnt megyeszékhelyi szerepe, ám anyagi és lakosságának számbéli gyarapodása ezután sem állt meg, aminek eredményeként 1969-ben újból várossá nyilvánították. Azóta a település hatalmas változáson ment át: újvárosközpont épült, gyárakat, üzemeket telepítettek a városba. Gacsaj Pesta, az országszerte még ma is ismert Mátészalka gyászban van című népballada hőse - ha élt egyáltalán - betyár lehetett a XIX. század elején, akit egy verekedés alkalmával fokossal ütöttek agyon.
