Jánossomorja

A település megközelíthető: az 1-es útról, vagy az M1-es autópályáról Mosonmagyaróvárnál letérünk, onnan tovább a 86-oson délnyugati irányban, de elérhető Csorna felől is a 86-os úton; vasúton: a Szombathely-Hegyeshalom vonalon.

Egykor három önálló falu volt itt, amelyek a török háborúkban elpusztultak, és ahol a XVII-XVIII. század fordulóján Baden-Württembergből és Alsó-Ausztriából érkező németajkúak telepedtek le. 

A régészeti leletek bizonyítják, hogy a három település az Árpád-korból való volt. Első okleveles említésük igazolja ezt, magyar alapításra utal. Avar, frank, bajor és magyar lakosság élt a területen, majd a tatárjárás és a török korszakot követően német telepesek is érkeztek. A német lakosságú község fejlődését kedvezően befolyásolta, hogy a Habsburg-főhercegi uradalom hozzásegítette Szentjánost a mezővárosi rang elnyeréséhez. A Pozsony-Szombathely vasút megnyitásával nagyüzemek kezdték meg működésüket.
Módos, földműveléssel, széna-, nád- és gabonakereskedéssel foglalkozó heidebauerek éltek itt, akik jellegzetesen építkeztek, szorosan egymás mellé építették házaikat. A széles homlokzatú, kétosztatú, kettő vagy négyablakú épületek a településnek zárt utcasort és városias külsőt adtak.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Elhelyezkedés

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!