Somlói borocska

A tájból magányos óriásként emelkedik a Somló hegye. Szívemnek sok szempontból kedves vidék: nagyon szépen megmaradt romvár falai között bolyonghatunk kedvünkre, a hegy geológiája roppant érdekes, a kilátás a tetejéről megéri a felmászást, de a legfontosabb: a bor. A lankák mézszínű nektárt teremnek, mely karcol, és mégis ölel: a juhfark, a rizling és a hárslevelű, meg a furmint. Megoldják a nyelvet, feloldják a hangulatot, és aznap estére az élet összes gondja elillan: a pince előtt üldögélve az elmaradhatatlan diófa alatt lassabban hömpölyög az idő.

Innen, ebből a nézőpontból olyan, mintha egy lakatlan szigetről, Péntek egyszerű világképével, boldog gondtalanságával, természetközeli lelkével szemlélnénk a 8-as út keskeny csatornáján elhúzó spanyol fregattokat: sietve tűnnek el  a távolban, a törtetnek az új világ beígért aranyáért. Pedig a legnagyobb kincs itt van, a diófa alatt...

A vetítés, Vukkal itt folytatódik...