Újra dalol a fülemüle

Ha mostanában bokros-erdős helyen kirándulunk, és estére is elmaradunk, akkor jó eséllyel meghallhatjuk a világ egyik legszebb hangú énekesmadarát, a csalogányt.
Sőt, a megrögzött városlakóknak sem kell lemondaniuk az élményről. A Margitszigeten langy esti sétán, vagy a bizarr helyszínek kedvelőinek akár a Kerepesi úti temető kőangyalokkal szegélyezett romantikus dzsungelében is érdemes fülelnie a május eleji estéken.

Most kezdődik ugyanis a fülemüle nászidőszaka, amikor a hím változatos, szaporán cifrázott énekével területet és tojót igyekszik hódítani magának. A fülemüle külsőre szürke kis veréb, amely ráadásul igen félénk, így ritkán kerül szem elé, de jelentéktelen küllemét ezerszeresen kompenzálja gazdag dallamvilágával.

Nem véletlen, hogy Händel orgonaversenyében is megszólalnak fülemüle strófák, Sztravinszkij pedig egyenesen operát írt Andersen Fülemüle meséjéből. Sőt, állítólag a rádió hőskorában az angolok közvetítettek egy szabadtéri koncertet, ahol fülemülék szóltak csellókísérettel.

Ha mi is halmozni akarjuk az élvezeteket, akkor válogatott barátok és egy jó bor társaságában kiülhetünk valahová megmártózni a májusi esték virágillatában, és ha még kultúrát is szippantani akarunk a bor mellé, akkor tucatnyi fülemüléről szóló verset vihetünk magunkkal. Arany, Tompa, Petőfi, Vörösmarty, Weöres Sándor, Áprily Lajos műveiben rendre megjelenik a fülemüle, de betehetjük Oscar Wilde „A csalogány és a rózsa” című meséjét is, bár ez utóbbiban az öngyilkos csalogány azért valószínűleg nem fogja feldobni a társaságot.

Aki szeretne felkészülni, az meghallgathatja a fülemüle énekét itt.

Nem nehéz felismerni, már csak azért sem, mert míg estefelé más madarak is pöntyögnek, éjjel már csak a fülemüle énekel.

Ha valaki mégis bizonytalan, csatlakozhat a Madártani Egyesület szakértőihez is, akik minden évben ilyentájt szerveznek az ország számos pontján Fülemülék Éjszakáját, ahol madarászok segítenek rátalálni a hevesen udvarló csalogányokra.