„Ízes látás – vendéglátás” Szatmárban
A következő zamatos, illatos írást csak azok olvassák el, akik nem életük legnagyobb fogyókúrája előtt állnak. No persze nem mondom, hogy ők ne mélyedjenek bele, csak akkor az előttük álló nagy fogyást félre kell, hogy tegyék egy későbbi időpontra.
Mert gyanítom, aki megismeri Szatmár hívogató kínálatát, az nem fogja megállni, hogy ne induljon útnak azonnal Magyarország legkeletibb csücsökébe. És aki most a helységnév alapján elsőként a szilvapálinkára és szilvalekvárra asszociál, az jó úton jár, de a legjobb hír az, hogy ez még csak az ízvarázs kezdete. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye ártéri talaján ugyanis vígan élnek a különféle gyümölcsfák, melyek hazánk e jellegzetes gasztronómiájával bíró felének alapvető ízeit adják, gondoljunk csak a milotai és tiszacsécsi dióra, a cigánymeggyre, a nemtudom-szilvára, vagy éppen a vilmoscsászár körtére, melyek mind itt termő ősi gyümölcseink.
A Szatmár-Bereg Tájvédelmi körzeten innen, Mátészalkán túl elterülő, folyókkal szabdalt különös hangulatú tájon mintha megállt volna az idő. A sajátos nyelvezetet, szokásokat, hagyományokat híven őrző régió vendégszeretete már-már legendás, s aki nem bánja, hogy esetleg pár kiló is felszalad rá – amit persze helybeli bringa-, és vízitúrákkal, vagy kiadós sétával kordában is lehet tartani – előszeretettel hódolhat a mostanában igen kedveltté vált vidéki gasztro-turizmusnak. S ne tagadjuk, a mennyei fogásokon túl az itt meglelt nyugalom, az emberöltőkkel ezelőtt ismert hangulat sem utolsó szempont ahhoz, hogy Szatmárt válasszuk úti célnak.
A fehér falú, zsúpfedeles parasztházak, ablakukban a pirosló muskátlikkal, az út mentén halványrózsaszín és fehér virágaikat bontogató gyümölcsfák, a Tisza, a Szamos, és a Túr napsütötte, csendes magánya, a hajnali ködben békésen legelésző juhnyáj, a hatalmas üstben bíbor lilán bugyogó gyümölcslekvár, vagy a hangulatos kis középkori templomok, a mellettük magasodó fa-harangtornyokkal egyenként is izgalmas céljai lehetnek egy felejthetetlen kirándulásnak. S ha már ott járunk, teljes mértékben adjuk át magunkat a szatmári hangulatnak, s ne féljünk megkóstolni a sült szalonnás, kapros juhtúrós puliszkát, a káposztás, füstölt csülkös paszulylevest vagy a szilvalekváros derelyét.
A megszokott, személytelen szállodai elhelyezés helyett napraforgós falusi vendégházakra koncentráló szálláskínálat, illetve az ízletes házi koszt is a kellemes vidéki hangulatot hangsúlyozza, ami érthető módon a nagyváros felgyorsult világától szabadulni vágyó városlakók egyre erősödő igénye. Az már csak hab a tortán, hogy kakaskukorékolásra ébredhetünk, kiskecskéket, báránykákat, malacokat simogathatunk, s bepillanthatunk a vidéki emberek életébe, akik oly szeretettel fogadják a messze földről érkező vendéget. E baráti vendégszeretet mellett persze számos kulturális nevezetesség és aktív kikapcsolódási lehetőség is akad, melyek tovább színesítik a szatmári kínálatot.
A bőséges parasztreggeli után érdemes felkerekedni, hogy megismerjük a környék nevezetességeit, melyek bőven akadnak errefelé. Cégénydányád leghíresebb látnivalója az 1833-ban, a Szamos folyó partján épült klasszicista stílusú Kende kúria, melyben napjainkban gyermekotthon működik, de az úrilak hatalmas parkjában feltétlenül érdemes egy sétát tenni. Az egykor száz holdas parkot Kende Zsigmond alapította a kor divatjának megfelelően angol stílusban: andalogni a vérbükkök vöröslő lombja alatt, megcsodálni az ország leghíresebb óriásplatánjainak itteni példányait, vagy leülni kicsit a szelíd- és vadgesztenyék, a kőrisfák és kocsányos tölgyek árnyékában igazi kikapcsolódást jelent.
Cégénydányádtól 25 kilométerre északra található a híres szatmárcsekei csónakos fejfás temető, ahol közel 600, embermagasságú, stilizált emberfejet, valamint csónakban fekvő alakot ábrázoló fejfát találunk. Kialakulására máig nincs kielégítő válasz, legfeljebb romantikus legendák. De ugyanebben a temetőben találjuk Kölcsey Ferenc síremlékét is, aki itt, Szatmárcsekén halt meg 1838-ban (az ő sorai olvashatóak a cégénydányádi Kende kúria homlokzatán is). De mielőtt elérnénk Szatmárcsekét, érdemes megállni a közbe eső Túristvándiban, ahol hazánk egyik jeles ipartörténeti műemlékét, a túristvándi vízimalmot találjuk, mely a XVIII. században épült és még ma is működik.
A régió elbűvölő középkori eredetű református templomairól is ismert, melyekre tematikus útvonal is épült, a Középkori Templomok Útja, megőrizve ezzel a Kárpát-medencében egyedülálló vallási és kulturális örökség legszebb példáit. Az útvonal Északkelet-Magyarország, Kárpátalja, és a Partium északi részének középkori egyházi örökségét fedi le, de aki idő hiányában csak Szatmár középkori kegyhelyeit tudja felkeresni, annak elsősorban a gyügyei, a tákosi, valamint a csarodai templomokat ajánlom. A népi motívumokkal gazdagon díszített, kazettás mennyezetű, fazsindellyel fedett középkori templomok, és itt-ott a mellettük álló fából készült harangtornyok egész Magyarországon kuriózumnak számítanak.
S ha még ez sem lenne elegendő élmény, továbbiak közül is mazsolázhatunk, hiszen a megye második legnagyobb városában, Mátészalkán is számos érdekességre bukkanhatunk. A Fény városának is nevezett településen vezették be hazánkban elsőként a közvilágítást, 1888-ban. A mátészalkai Szatmári Múzeumban izgalmas kiállítási anyagot találunk a villamosítás történetéről, de ha itt járunk, a kocsi gyűjteményt se felejtsük el megnézni. Tiszacsécsén a Móricz Zsigmond emlékházat tekinthetjük meg, egy igazi vályogfalas, Felső-Tisza–vidéki szegény paraszti lakóházat, mely tökéletes bepillantást enged a XIX-XX. század fordulójának paraszti életébe, míg Nagyaron a Luby kastély (épült 1877-79-ben) a korszak nemesi világába vezet bennünket.
Szatmár kiváló aktív kikapcsolódási lehetőségeket is kínál, melyet a vidék megkapóan szép környezete csak még kívánatosabbá tehet. A Tisza, a Szamos és a Túr-folyók vadregényes tája és halban gazdag vizei szinte már hívogatják a horgászokat, de akár a kenutúrák szerelmeseit is, hisz a délutáni bágyadt napsütésben örök élmény csendesen szelni a habokat, és gyönyörködni a zöldesen, ibolyakéken csillogó szitakötők táncában a víz felett. A töltéseken romantikus tájakon átívelő bicikli utak vezetnek, így akár a drótszamarak nyergében is elüthetjük az időt, de aki igazi lovakra vágyik, az valódi nyeregbe is pattanhat, vagy lovaskocsizhat is.
De térjünk csak vissza a szatmári turizmus leghatékonyabb vonzerejéhez, a gasztronómiához, mely egyfajta karakteres regionális konyhát jelent, és bizony messze nem a visszafogottságáról nevezetes. A szatmári kistermelők egymással összefogva valóságos gasztronómiai túrákat kínálnak, melyek során megismerhetjük a helyi méhészeteket, belepillanthatunk a kecskesajt készítés rejtelmeibe, vagy megfőzhetjük magunknak saját szilvalekvárunkat. Télen disznótoros programokkal várják az érdeklődőket, aki pedig a helyi papramorgót kóstolná végig, az pálinkatúrák közül válogathat. E gasztrotúrák célja, hogy a helybeliek megismertessék a vendéggel a hagyományos szatmári kulináriát.
Az utóbbi években, évtizedekben kedvelt kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak a fesztiválok, melyekből Szatmárban több is akad. Leghíresebbek a júliusban megrendezésre kerülő Szamosfeszt, amely egyfajta népzenei, néptánc és blues fesztivál népi gasztronómiával kísérve, a Magyarország egyik leghíresebb pálinkája köré épülő augusztusi Panyolafeszt, valamint a tél fénypontjaként is aposztrofálható Szamoskéri kolbászoló, mely nem elhanyagolható módon a disznótorosok legízletesebb pillanataira emlékeztetik a kedves vendéget. Nem maradt más hátra, mint elindulni keletre, s meg sem állni Szatmárig, ahol már várnak minket a szilvalekváros pogácsával és az ízletes lélekmelegítővel.
