A világ legmagasabb hegyéhez eljutni nagyon szép túrával lehet: ez a csodás látvány vonzza a világ minden tájáról Nepálba a lelkes és megszállott túrázókat. Sokan nem is sejtik, mi vár rájuk 5000 méter felett: az egyedülálló hegyi panorámáért ugyanis néha sokat kell áldozni. Sorozatunk bemutatja, mennyit is. Havas csúcsok, jakcsordák és gleccserek várnak az utazom.com helyszíni tudósításában-Kalandra fel!

Nepálba érkezni nem okoz különösebb nehézséget: csupán jó mélyen kell a zsebünkbe nyúlni az egyre borsosabb árú repülőjegy kifizetésekor. Ha azonban a gépmadár aszfaltot fogott a fővárosban, Kathmanduban, és megvettük a belépéskor szükséges vízum-matricát az útlevélbe, sok gondunk már nem lesz: feltéve, ha egy utazási iroda nyakába varrtuk az engedélyek megszerzésének, a luklai repülőjegy foglalásának, illetve a szállások leszervezésének gondját.

 Ha nem, akkor az első napot biztosan ezekért rohangálással töltjük, és arra sem számíthatunk teljes bizonyossággal, hogy lesz helyünk a teaházakban, lodge-okban, főleg ha nem április-májusban hanem a főszezonnak számító október-novemberben, amikor is a legtöbb turista szeretné meglátni a tavaszinál sokkal tisztább(és hűvösebb) időben a Mount Everest válla fölött felkelő Nap első sugarait. De ne szaladjunk ennyire előre. Még ott tartunk, hogy kora reggel kifuvaroznak minket a reptérre, és jó idő esetén felemelkedik velünk a kis kétmotoros belföldi járat.... Alant teraszos hegyek és piciny falvakkal telehintett táj húz el, nemsokára viszont hatalmas, hófödte csúcsok koronázzák már a látóhatárt.

Everest alaptábor Gokyo-völgy gyalogtúra

Aktív kirándulás kulturális programokkal.

Sokaknak csak álom, számodra valóság lehet bolygónk legmagasabb hegyének alaptáborában állni. A legszebb útvonalon, a káprázatos Gokyo-völgy érintésével érjük el az Everest lábát, majd a normál útvonalon ereszkedünk vissza. Égbe törő, vakító hegyóriások között gyalogolunk, színes imazászlók lobogása kísér bennünket utunk során. Kathmanduban igazi kulturális időutazásban lesz részünk. Kalandra fel!

Nem telik bele negyven perc, máris a luklai leszállópálya hajmeresztően meredek aszfaltcsíkjára ér a futómű, a pálya végén álló zord kőfal villámgyorsan közeledik... de a tapasztalt pilóták lefékezik a száguldó gépet, és már kanyarodunk is a reptér épülete elé... Itt nincs sok idő nézelődni-lehajtják a fel sem ocsúdott utasokat a gépről, és kiszórják a csomagokat, majd kerül is a helyére újabb adag, és a még ki sem hűlt helyeket a túráról megtért trekkingelők foglalják el, az egész művelet nem egészen négy percig tart, majd a kis gép újra a meredek kifutópályán áll, orral lefelé. A felfelé a fékezést segítő lejtő most éppen lendületet ad, a motorok felbőgnek, fék kiereszt, és már röppen is vissza Kathmanduba. Magunkra maradtunk egy igazi hegyi faluban, szemben ezernyi porterjelölttel- mindenki a mi cuccunkat szeretné vinni. Lehet játszani a nagyfiút, és magunk cipelni a cuccunkat az alaptáborig(ez is helyes és sportos hozzáállás, csak gyakran kiderül, hogy harmatgyengék vagyunk a 160 centis helyi fiúcskához képest, meg amúgy is, csomó felesleges dolgot hoztuk) de erkölcsi indokot is szolgáltathatunk magunknak a teherhordó igénybevételére(a gyakorlati mellett) mégpedig azt, hogy ezzel munkát és angolnyelv-gyakorlási lehetőséghez juttatjuk a fiatalokat... 15 kilogramm cuccal a hátunkon ugyanis már a falu elhagyása után nem sokkal erőltetni kell majd a mosolyt, míg ők ennek többszörösével is fütyörészve, énekelve szaladnak! Az embermustrát most más végzi helyettünk, nekünk csak nagy urasan a táskát a porterekre bízva el kell kezdenünk a sétát felfelé. Kezdetben kellemes, széles ösvényen vezet az utunk, falvakon és függőhidakon át, a házakból koszos kis gyerekek nézik mosolyogva a színes ruhákba öltözött nyugatiakat- marslakóknak kijáró érdeklődéssel és gyöngyöző kacagással szaladnak a hegymászójelmezes, magát nagyon komolyan vevő túrázó után-mezítláb. Közben a sátorveréssel, vacsorafőzéssel sem kell bajlódni: minden étkezés kis teaházakban, nepáli és európai ételek jól sikerült utánérzéseit kínáló éttermekben zajlik, ezen étkeknek külön postot szentelünk a közeljövőben. A napi rutin a következő: reggel 8-tól reggeli, a zöldséges omlettől a tibeti kenyéren és palacsintán keresztül a zabkása különböző formái. 9-től laza tempóban séta indul felfelé, majd dél körül egy órás ebédszünet és ejtőzés, utána újabb óvatos séta fél négyig, mikor is az aznapi szállás elfoglalása következik, majd a tojásos sült rizsből, momóból, tésztákból álló vacsora következik. Ki lehet bírni, nem egy megerőltető menetgyakorlat. Nem azért van erre a finoman tempóra szükség, mert a csapat amúgy megbotlana a járókeretben: a magasság alattomos támadása ellen védekezünk így(jó kifogás, nem?) A túra ugyanis néhány nap múlva Namche Bazarban ér véget-  sherpák kies völgyben fekvő fővárosa 3440 méteres magasságban fekszik- ide már nem árt egy kis akklimatizáció. Folytatása következik...