Havas dűlők közt

A halkan csilingelő hóesésben sétálok a színeit vesztett tájon. A földút takaros szőlőföldek és apró présházak között vezet, s én titkon figyelem a kéményeket: hátha valaki nem csak hobbiként használja ezt a csodás panorámával vásárolt telkeket, hanem arra tette fel az életét, hogy egész évben a szőlőhegy képezze mindennapjainak helyszínét.
A külső és belső elvárásoktól űzött kóbor lélek, aki otthonát a messze kanyargó úton találta meg, vajon mennyit bírna megülni a domboldal téli csendességében? Nem tudom. Mit talál itt az ide költöző, az távolba vesző kutyaugatáson és az eresz csepegésének ritmusán kívül? Mennyire lehet teljes a hegyre elvonult remete élete?


Lelassul és egyszerűsödik itt az élet: az elmúlt századok komplexitása valami ősi, sokkal egyszerűbb ritmusba olvad: az évszakok szimfóniájába. Most tél van, a nyugalom és a felkészülés ideje, a hosszú tűzbebámulásoké, a fűszeres boré, a napokig olvasásé, a csűr hidegében fahasogatásé, a hópaplan hízását vizsgáló sétáké. Majd megcsurran a táj, lassan visszanyeri az árnyalatait, megtelik madárdallal és élet-lüktetéssel: apró tavaszi virágok képében ébred fel a kikelet. A zöld megszikkad nyár végére, a diófa árnyékából szemlélhető a remegő délután, a rétek ciripelnek hangosan, és aranyszínű fényekbe olvasztja a présház falát a kései alkony. Megsúlyosodnak a tőkék, bölcsességgel telik a szőlőszem, napfényt raktároz a hegy, színeinek száma is sokszorozódik a világoskék ég alatt, majd egyre hosszabb ideig feszül ki fölé a szeptemberi égbolt csillagos vitorlája. Az őszi esőkkel munka jön és vidámság, lassan deresbe fordul a hegy üstöke, elfogy a tücsökdal, megnyúlik a diófa árnyéka és a lehulló levélszőnyegre a hó húz újabb réteget, hogy csak a cinkék dideregjenek.


Közben a pincékben életre kel a munka gyümölcse, táncba kezdenek a savak és ízek, fény és illat születik a borba, aminek minden szeme átpergett már a kezeink között. Nem áltatja magát a kérkedő lélek azzal, hogy maga irányítja sorsát: tudja és elfogadja a Természet erőinek fensőbbségét. Kell ez az édes kényszerűség a férfinak: kapálni, metszeni, permetezni, szüretelni kell… Fát kell hasogatni, puliszkát kell főzni, havat kell lapátolni, ki kell javítani a tetőt, enni kell adni a kutyának, le kell menni a pincébe megforgatni a palackokat.


Furcsa dolog ám, hogy a csillogó felszínű, sikerszomjas mindennapokból ebbe a látszólag sehová sem tartó világba vágyunk vissza. Talán mert hiányzik az, hogy valamit a két kezünkkel, fizikai erőnkkel, a nagyszülők által ránk hagyományozott tudással érjünk el, ügyeskedés, kapcsolatok vagy idegőrlő munka helyett? Talán túl kemény az aszfalt, hogy ott gyökeret verhessünk, talán a márvánnyal vagy betonnal fedett föld helyett olyan vidékre vágyunk, aminek porhanyós rögeit ujjunkkal morzsolhatjuk kicsit?


Furcsa személet ám, hogy az elidegenedést és a technikától való függést, a nem megújuló energiának és az anyagiak törékeny biztonságnak való kiszolgáltatottságot fejlődésnek hívjuk. Furcsa, hogy a társadalom nagy része egész életében dolgozik, és semmi kézzel foghatót nem hoz létre: virtuális számok, grafikon-eredmények vagy papírhalmok hizlalása fűződik a nevéhez. Ezt fogjuk majd mesélni, megmutatni az unokáinknak? Messzire vezet ez a gondolat. Lehet, hogy aki elindult ezt a fonalat felgöngyölíteni, épp az egyik zsúpfedelű házban hallgatja a kályha pattogását, nem tudom...

Csak sétálok tovább a halkan csilingelő hóesésben, a színeit vesztett tájon. Előttem lassan a sűrűsödő havazásba veszik a földút, a takaros szőlőföldek és az apró présházak, majd az egész világ. A sapka melegébe húzódott gondolatok messzire visznek a térben és az eddig lepergett időben. Biztosan jó dolog itt otthonra lelni, függetlenedve az homályos célokért törtető, de egyre nyilvánvalóbban rossz irányba burjánzó külvilágtól. De sokkal jobb megélni, értékelni és elfogadni ezt a csendet, és mellette kiismerni magunkat  a város forgatagában is. Megítélés nélkül, jobbként vagy megvetendőként feltüntetni egyiket vagy másikat. Anélkül élni, hogy bármiből kizárnánk magunkat, a saját magunkra erőszakolt szabályok és fennkölt célok helyett, csak elmerülni a megismerés szabadságában... Mert mindenütt jó, de a legjobb: úton.

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!