Ebben a házban történik a legtöbb paranormális jelenség a világon
A New Orleans-i LaLaurie-ház nem véletlenül az egyik leghírhedtebb épület.
Az Amerikai Egyesült Államokban található LaLaurie-ház története a leghíresebbNew Orleans-i kísértethistória. A lakosok máig félnek a háztól, éjszaka a közelében sem mer tartózkodni senki, ugyanakkor a borzongásra éhes turisták egyenesen imádják.
Egy démoni asszony
A Royal Street 1140. szám alatt található hely Madame LaLaurie tulajdona volt a 19. század elején. Az előkelő úrinő a város prominens köreiben forgott, és férjével együtt igen befolyásos személyiségeknek számított. A kor szokásaihoz hűen Madame LaLaurie is számos fekete rabszolgát tartott háztartásában és akörül, akikkel a korabeli elbeszélések szerint nyilvános megjelenések során és idegenek előtt mindig udvariasan és kedvesen viselkedett, sőt, állítólag többeket taníttatott is közülük.
A háttérben ugyanakkor szörnyű titkok rejlettek.Madame LaLaurie édesanyja egy rabszolgalázadás során veszítette életét, többek szerint ezt táplálta azt a tébollyal kevert dühöt, amely az asszony embertelen tetteihez vezetett. Már idejekorán is keringtek pletykák arról, hogy a nő valójában nem bánik túl jól rabszolgáival, mikor pedig egy fiatal néger lány levetette magát a háromszintes villa tetejéről, és szörnyethalt, nyomozás indult az ügyben.
Ekkor azonban nem sikerült az asszonyra bizonyítani semmit, sokkal inkább akkor, mikor gyanús körülmények között tűz ütött ki az épületben - a legendák szerint azt a szakács okozta szándékosan azért, hogy meggátolja a további szörnyűségeket.
Csaknem száz szellem kísérti a házat
Az épületbe érkezők ezután olyat láttak, amit sosem akartak volna. Számos rabszolgát találtak magatehetetlen állapotban, olyan gyengén, hogy még járni sem tudtak, megláncolva, mély sebekkel a testükön. Másokat megcsonkítottak, emellett a ház alatt is több tucat holttestet fedeztek fel. A korabeli feljegyzések szerint a nő csaknem száz rabszolgát kínzott, illetve gyilkolt meg.
A helyi lakosok, miután minderre fény derült, megrohamozták, és a falain kívül lerombolták a házat, a rabszolgákat pedig a város börtönébe vitték, ahol bárki saját szemével lehetett tanúja szenvedéseiknek. A New Orleans Bee című újság szerint egyetlen nap leforgása alatt négyezer ember akarta látni őket.
Madame LaLaurie-nek sikerült megmenekülnie, állítólag a család Párizsba szökött, az asszony ott is halt meg. A helyi legendák szerint azonban démoni szelleme máig kísérti a házat, ahonnan az egykor itt meggyilkolt és megkínzott rabszolgák lelkei sem tudnak szabadulni. Gyakran számoltak be a ház látogatói fájdalmas sikolyokról, halálhörgésről, rabszolgák árnyairól, a helyi szóbeszéd szerint pedig egy éjszaka csavargók mentek a házba, ahonnan soha többé nem látták kijönni őket. Az épületet 2007-ben Nicolas Cage vette meg, aki gyakran vacsorázott itt barátaival, ám éjszakára sosem mert maradni. A kíváncsi látogatók ma kívülről leshetnek be a legendás házba.
Forrás: femina.hu
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/6-napos-varoslatogatas-new-yorkban-hotel-kis.jpg?itok=AnfQ08un |
6 napos városlátogatás New Yorkban - Hotel ***EGYÉNI VÁROSNÉZÉS REPÜLŐVEL
Következő indulás: 2026. október 21.
521.806 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/6-napos-varoslatogatas-new-yorkban-hotel_9.jpg?itok=Tq_2oVpu |
6 napos városlátogatás New Yorkban - Hotel ****EGYÉNI VÁROSNÉZÉS REPÜLŐVEL
Következő indulás: 2026. október 21.
544.658 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/8-napos-varoslatogatas-new-york.jpg?itok=x2RaijrZ |
8 napos városlátogatás New Yorkban - Hotel ***EGYÉNI VÁROSNÉZÉS REPÜLŐVEL
Következő indulás: 2026. október 21.
639.878 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/8-napos-varoslatogatas-new-yorkban-hotel_16.jpg?itok=3oHsGiiC |
8 napos városlátogatás New Yorkban - Hotel ****EGYÉNI VÁROSNÉZÉS REPÜLŐVEL
Következő indulás: 2026. október 21.
674.158 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/4013_0.jpg?itok=zeHvBQW1 |
USA legendás Nemzeti Parkjai13 napos körutazás az Amerika Egyesül Államok Nemzeti parkjaiban
Következő indulás: 2027. július 20.
2.146.000 Ft |
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/utazas_manhattan.jpg?itok=DgztOru9 |
A tavasz ManhattanbenKovács Attila, 2026. október. 01Észak-Amerika / New York / Amerikai Egyesült Államok USA
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/landscape-desert.jpeg?itok=Kswd47A- |
Észak-Amerika csodálatos tájainKovács Attila, 2026. szeptember. 04Észak-Amerika / Amerikai Egyesült Államok USA
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/montana.jpeg?itok=r-bHZUmY |
Egy hét MontanabanKovács Attila, 2026. június. 08Észak-Amerika / Amerikai Egyesült Államok USA
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/eastern-sierra-back-road-california.jpeg?itok=v_TYz0cl |
Egy nap KaliforniábanKovács Attila, 2026. május. 14Észak-Amerika / Amerikai Egyesült Államok USA
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/lake-tahoe-north-america.jpeg?itok=5-VUxd-G |
A Tahoe-tó csodájaKovács Attila, 2026. március. 22Észak-Amerika / Amerikai Egyesült Államok USA
|






