Az utazás története I.

Szeretünk utazni, vágyunk új tájakat, embereket, kultúrákat megismerni. Vannak, akiket az aktív turizmus kihívásai érdekelnek, mások pihenni, feltöltődni indulnak el, megint mások a kulináris világra, vagy a gyógyító lehetőségekre kíváncsiak. S az ember évezredek óta úton van.

Ez persze elsőre furcsának tűnhet, hiszen a szervezett turizmus csak alig kétszáz esztendős múltra tekint vissza; egy angol úr, bizonyos Thomas Cook 1841-ben egy 10 mérföldes vonatos kirándulást szervezett Leicesterből Loughborough-ba, melynek ára egy shilling volt oda-vissza (ez az ár az étkezést is tartalmazta), s 570 vállalkozó kedvű utas vett részt rajta. Cook fantáziát látott az ötletben, s később további, immár hosszabb utazásokat is szervezett (Liverpoolba, Skóciába), melyet végül a ma is létező Thomas Cook & Son (ma Thomas Cook Group) utazási iroda megnyitásával intézményesített. 1855-ben, a Párizsi Világkiállításra indította első külföldi útját, majd a rákövetkező évben megkezdte európai körútjainak is a szervezését. Az 1860-as években további úti célok kerültek a repertoárra: Svájc, Olaszország, Egyiptom és az USA.

A legelső vándorok
Azt gondolnánk, a legelső emberek még csak élelemszerzés, vagy időjárás változás okán változtatták helyüket, mely során hatalmas távolságokat is bejártak. E vándorlások azonban még nem nevezhetők modern kifejezéssel élve turisztikai célú utazásoknak. Csakhogy őskori „egészségügyi utazásra” már találtak bizonyítékokat, méghozzá a dél-angliai Amesbury-ben, Stonehenge mellett: 2002-ben egy negyvenes éveiben járó férfi maradványait tárták fel egy iskola építésekor, aki mellett számos nyílhegyet találtak sírmellékletként, így kapta az Amesbury Íjász elnevezést. A vizsgálatok kiderítették, hogy a férfinek – aki az oxigénizotóp-analízis szerint Közép-Európából származott – örökletes betegségből származó lábsérülése volt, így a kutatók feltételezik, hogy esetleg zarándok lehetett, aki Stonehenge "gyógyító" kék köveiért tette meg ezt a hosszú utat.

Az ókorra az utazások célja tovább bővült: Egyiptom és Mezopotámia – melyek jól szervezett adminisztrációval, és e területen dolgozó népes apparátussal is büszkélkedtek – hivatással járó, üzleti, valamint vallási célú turizmussal is rendelkeztek már. A közigazgatási tisztségviselők, az intézők, a futárok és a kereskedők, akik e nagy kiterjedésű, hatalmas birodalmak útjait rótták, már kereskedelmi céllal működő szálláshelyeken éjszakázhattak, s gyakran jól kiépített utakon közlekedhettek. Ennek egyik legjobb példája a Perzsa Királyi Út, melyet a Kr. e. V. században Dareosz nagykirály építtetett a mai Törökország területén fekvő Szardeisz és az iráni Perszepolisz között. A 2700 kilométeres távot – melyen út közben 111 pihenőállomást létesítettek, s ahol friss lovakat is válthattak – a futárok hét nap alatt tudták megtenni.

Zarándokok nyomában
A klasszikus ókori kultúrákban – a görög és római időkben – aztán kiszélesedett a korabeli utazások célja, lehetőségei és profilja. Görögországban Kr. e. 776-tól virágzott a vallási alapú „sportturizmus”: az egész hellén világból érkeztek Olympiába a sportolók, hogy az olympiai játékokon összemérjék erejüket, így leróva tiszteletüket Zeusz előtt. A vidéket hírnökök járták be, összegyűjtve a férfi közönséget a játékokra, melynek később, már a római uralom idején „nemzetközi” elismertsége lett. Olympiában szabályos hotel, a Leonidaion állt a messziről jött sportolók szolgálatára, ahol megszállhattak a játékok idején. A naxosi Leonidas által tervezett szállás Kr. e. 330 körül épült, és Olympia legnagyobb épülete volt. Hasonló jelentőségük volt a Delphoiban rendezett püthói játékoknak, mellyel Apollón előtt tisztelegtek. Delphoiba egyébként a püthói játékok mellett az orákulum jóslatáért is érkeztek messze földről vándorok.

Halikarnasszoszi Hérodotosz, a híres görög történetíró maga is sokat utazott, jószerével beutazta az akkor ismert világot: megfordult Egyiptomban, Észak-Afrikában, a Fekete-tengernél, Mezopotámiában, Itáliában, s utazási tapasztalatait le is írta. Munkássága, mely alapvetően történelmi irányultságú volt, hatalmas forrásanyagot jelentett a korabeli néprajzot és földrajzot kutatók számára is. Legfőbb és egyetlen fennmaradt műve a ’Történelem’ a görög-perzsa háborúkról szól, de részletesen ismerteti az Óperzsa Birodalom kialakulását, a benne élő népek kultúráját, néprajzát és földrajzi fekvését is. Tőle tudjuk, amikor a föníciai hajósok nyugati irányba haladva Afrikát körülhajózták, a Napot jobb oldalukon látták. Ez valóban így van a déli féltekén, és bizonyítja, hogy az említett utakra valóban sor kerülhetett.

Az ókori görögök a gyógyászatban is élen jártak, s korabeli művelőik – mint például Hippokratesz – a vizek, illetve az azokban jelenlévő ásványi anyagok gyógyhatásait is megfigyelték. Így a hydrotherápia (vízgyógyászat), a balneotherápia (az ásványvizek, iszapfélék, tengeri és folyami fürdők gyógyítási célokra való felhasználása), illetve a thalassotherápia (tengervízi kezelés), illetve a hozzájuk tartozó tengeri iszappakolás már az ókor óta ismert kúrák, melyek jótékony hatása messze földről vonzotta a gyógyulni vágyókat. A görög vallásban Aszklépiosz volt a gyógyítás és az egészség istene, így a neki szentelt templomok (asclepeion) váltak a legjelentősebb ókori ’sanatoriákká’, azaz „szanatóriumokká”. Ezek egyike a peloponnészoszi Epidauroszban, egy másik pedig Kos-szigetén működött.

E gyógykezelések mai szemmel érdekesnek, bár kevésbé hatékonynak tűnhetnek: a gyógyulás reményében az Asclepeionba elzarándokoló betegek egy éjszakát a szentélyben aludtak (inkubáció), majd másnap elmesélték álmukat az itt szolgálatot tevő papok egyikének, aki aztán vagy fürdőkúrát, vagy testmozgást javasolt a tornateremként funkcionáló gymnasionban. Mivel Aszklépiosz szent állata a kígyó volt, így az állatot is gyakran használták a különböző kezelések során. Nem mérgező kígyók szabadon csúszhattak-mászhattak a szentély hálótermének padlóján, ahol a betegek, sérültek aludtak. Néhány kisebb műtétet is feljegyeztek, melyeket sikerrel végeztek el itt (hasi tályog felnyitása, baleset során a testbe került idegen anyag eltávolítása), amiket különféle narkotikumok, pl. ópium alkalmazásával végeztek.

Turizmus római módra
A Római Birodalom magas fokú adminisztratív szervezettsége sokban kedvezett a korabeli turizmus fejlődésének. A hatalmas kiterjedésű birodalom – melynek még saját beltengere, Mare Nostrum, azaz ’mi tengerünk’ is volt a Földközi-tenger „személyében” – számos pontján léteztek olyan kellemes helyek, melyek az üdülésnek, kikapcsolódásnak köszönhették prosperitásukat. Ehhez elengedhetetlenül fontos volt a jó minőségű, kiépített úthálózat, a melléjük telepített fogadók, a közbiztonság (ezért is volt fontos, amikor Pompeius megtisztította a Földközi-tenger keleti medencéjét a kalózoktól), melyek a közigazgatás és kereskedelem mellett a korabeli turizmus fejlődését is elősegítették. Virágzottak a kedvtelési célú utazások, a gyógyhelyekhez, szentélyekhez történő zarándoklatok, valamint a rokonlátogatások akár a birodalom másik felébe is.

Az itáliai félszigeten egymást érték a kellemes klímájukról, gyönyörű panorámájukról, gyógyvizeikről, idilli környezetükről nevezetes helyek, ahol a birodalom legtehetősebb polgárai vásároltak maguknak villákat. Ilyen volt Tivoli, az ókori Tibur, ahol Maecenas, Augustus és Horatius nyaralója állt, a leglátványosabb ingatlan azonban Hadrianus császáré volt (Villa Adriana), aki szinte egy “város a városban” méretű nyaralóval lepte meg magát a II. század első felében. Az uralkodó - aki római palatinus-dombi palotáját cserélte fel a tiburi nyugalomra - az egész birodalmat innen kormányozta. Egy másik hasonlóan felkapott üdülőhely volt a Nápolyi-öbölben található Capri-szigete, melynek szépségeire először Augustus császár figyelt fel, s a szigetet megszerezte magának Ischiáért cserébe, majd Tiberius császár is itt építtetett magának villát.

A Kr. u. I. században valóságos turisztikai iparág épült a birodalom nyújtotta lehetőségekre és igényekre: nem csak egyéneknek, de csoportoknak is szerveztek utakat, ahol a szakszerű tájékoztatás mellett szállást és étkezést is kínáltak az érdeklődőknek. A korabeli társadalom gazdag, művelt, kifinomult rétege olvasmányai alapján állította össze az útvonalat, mely többnyire a kor nevezetes történelmi látnivalóit érintette. Érdemes megjegyezni, a Kr. e. II. században szidóni Antipatrosz összeállította az ókori világ hét csodáját (a gízai piramisok, Szemiramisz függőkertje, az epheszoszi Artemisz-templom, Pheidiasz olümpiai Zeusz-szobra, a halikarnasszoszi mauzóleum, a rodoszi kolosszus és a pharoszi világítótorony), melyek e vagyonos réteg számára egyaránt elérhetők, s érdeklődésre számot tartók voltak.

Akárcsak ma…
Létezett egy klasszikus „grand tour” is, mely igen kedvelt volt a gazdag rómaiak körében: a Rómából induló túra először a Nápoly környéki tengerparti üdülőhelyeket érintette, majd átkeltek Görögországba, mely számukra az antikvitást jelentette. Élvezték Athén ódon hangulatát, kíváncsiak voltak, hol élt Szokratész, hol vitázott Platón, megnézték az Akropoliszt és a Parthenont, majd – ha akartak – tovább hajóztak az Égei-tengeren. Ezt a kikötőkben álló kereskedelmi hajók kapitányaival kellett megbeszélni, s az üzlet nyélbe is üttetett. Az ókori rómaiakat azonban a görög szigetvilág nem érdekelte (itt csak halászok és pásztorok éltek – néhány jelentősebb szigettől eltekintve, amilyen Kos is volt Aszklépiosz szentélyével), ők inkább Kis-Ázsiába, a mai török tengerpartra vágytak, mely ekkoriban a birodalom egyik leggazdagabb tartománya volt, s az összes valamire való fürdő itt sorakozott.

Kis-Ázsia első számú úti célja azonban Trója volt. Homérosz olyan volt számukra, mint nekünk Shakespeare, az Iliász és Odüsszea pedig akár a Biblia. Elutazni Trójába felért egy szentföldi zarándoklattal, amelyre – természetesen – szintén egész turisztikai iparág épült. A Trójában működő papok büszkén mutogatták a tehetős utazóknak Akhilleusz páncélját és Hektór kardját, melyek bár nem voltak valódiak, mégsem vontak le semmit az utazás élményéből. A „grand tour” megkoronázását Alexandria jelentette, mely igazán egzotikus vidék volt a rómaiak számára: itt találkozott egymással Afrika, Ázsia és Európa. Egyiptomban felkeresték a nagy piramisokat, végighajóztak a Níluson, s út közben megálltak a híres királysíroknál. E túrák talán csak hosszukban különböztek a mai utazásoktól: a logisztikai lehetőségek miatt egy-egy ilyen út 2-3 évig is eltarthatott.

Akárcsak ma, a klasszikus világ utazói is több útikönyv közül választhattak maguknak, ezek közül egy máig is fennmaradt: egy Pausanias nevű görög utazó vetette papírra Kr. u. 160 körül Görögország leírását (Pallas – Attraktor Kft. 2008). Pausanias – aki maga valószínűleg Kis-Ázsiából származott – tíz évet töltött Hellasz bebarangolásával, és gondosan feljegyzett minden említésre méltó látnivalót és érdekességet. Stílusa néha kissé dagályos, megjegyzései a mítoszok ködébe vesznek, és egy-egy témát képes oldalakon keresztül taglalni, ugyanakkor rengeteg hasznos észrevétel és információ is található benne: a könyv Delphoi és Olympia feltárása során elengedhetetlen forrása volt a régészeknek. A klasszikus antikvitás haladó szelleme Róma bukásával a múlt feledésébe merült, mintha sosem lett volna. Csaknem 1500 évet kellett várni, hogy az utazások új értelmet nyerjenek. De az már egy más kor volt…

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!