Az út, ami megváltoztat

A fekete kontinens híres mesébe illő, páratlan szépségéről, változatos állatvilágáról, ugyanakkor gazdaságilag mégis elmaradott, s az ott élők többsége segítségre szorul. Éppen ezért, az Afrikáért Alapítvány, amellett, hogy kórházakat támogat, valamint árvaházat és iskolát tart fenn a Kongói Demokratikus Köztársaságban, újabban humanitárius turistautakat is szervez az országba. A rendhagyó egy-két hetes program lényege, hogy – összekötve a kellemest a hasznossal – résztvevői megtekinthetik a térség méltán híres látnivalóit, ugyanakkor közvetlen segítséget is nyújthatnak a rászorulóknak. Korántsem hétköznapi élményeit Frák Anita osztotta meg az explorerworld.hu olvasóival.

2

Miért választottad éppen Afrikát úti célodul?

Frák Anita: Kisgyermek korom óta vágytam arra, hogy megismerhessem a fekete kontinenst, azon belül is leginkább Kongó érdekelt. Egyrészt kíváncsi voltam az ottani emberek kultúrájára, mindennapjaikra, a társadalom berendezkedésére. Emellett látni szerettem volna az ország csodálatos természeti szépségét is, például az esőerdőt, hogy milyen zöld ott a fű és milyenek arra a trópusi viharok. Úgyhogy erre az útra sokáig készültem fizikailag és mentálisan is. Hála Istennek és az Afrikáért Alapítványnak köszönhetően tavaly decemberben kijutottam Afrikába.

3

Tehát előre felkészültél, hogy mi vár majd rád? Ért azért meglepetés?

F. A.: Igyekeztem, de mindenre nem lehet felkészülni. Egy példát hadd említsek. Az út alkalmával meglátogattam az öt éve jelképesen örökbefogadott kisfiamat (ez azt jelenti, hogy az alapítvány „Fogadj Örökbe!” támogatási programján keresztül, a fiú oktatását finanszírozom havi 2.500 Ft-tal). Tudtam, hogy Buani és a családja nagyon rossz körülmények között él, és azt gondoltam, azt is tudom, hogy mi az a szegénység. Szociológusként már sok dolgot láttam és megtapasztaltam, de amikor az ő életkörülményeikkel szembesültem, akkor jöttem rá, hogy milyen az igazi mélyszegénység. Egész egyszerűen az ott látottakra és tapasztaltakra nem voltam felkészülve.

4

 Gondolom, éppen ezért van a programnak humanitárius része is. Ezt hogyan kell elképzelni?

F. A.: A tíznapos út során három napon keresztül valóban egy olyan humanitárius mini-projekt megvalósításán dolgoztunk, amelyet előzetesen még Magyarországon határozott meg a csoport. A mi célunk az volt, hogy az alapítvány által 2008 óta fenntartott La Providence házban – ahol 11 árva gyermek él – felújítsuk a fürdőszobát, valamint az épülethez tartózó telekrészt focipályává alakítsuk át. Ez utóbbit azért tartottuk fontosnak, hogy legyen egy hely, ahol a kicsik, korábbi gondterhelt életükről megfeledkezve önfeledten játszhassanak. A kertészeti teendőkben maguk az árvák is örömmel segédkeztek. Különösen a legidősebb fiúcska, Denzu kedveli nagyon a kétkezi földmunkát.

5

Emellett megnéztétek az ország látványosságait is?

F. A.: A Kongói Demokratikus Köztársaság Afrika harmadik legnagyobb országa, ezért rengeteg látnivalót kínál. Számomra a legérdekesebb Laurent Kabila (a legutóbbi ottani elnök) mauzóleuma volt, de meglátogattuk a rendkívül intelligens, népszerű Bonobó majmokat is. Sajnos a számuk az utóbbi időben drasztikusan megfogyatkozott, mára már csak a Kongó-medencében élnek szabadon. Természetesen voltunk a hatalmas fővárosban, Kinshasaban csakúgy, mint a gazdaságilag fejlettebb, bájos Matadi kikötővárosban is, amelynek piaca igazi látványosságként szolgál. Ki kell emelnem még a kisantui botanikus kertet is, ahol szinte képtelenség betelni a különleges növényvilág páratlan szépségeivel.

6

Mi volt számodra a legemlékezetesebb élmény?

F. A.: Több csodálatos élményben volt részem, mert számos fantasztikus impulzus ért az út során és rengeteg kedves személlyel találkoztam. A kongói emberek rendkívül barátságosak és jószívűek, ami nagy hatással volt rám. Ebből sokat merítek mind a mai napig is, különösen a mostani európai társadalom attitűdváltozásait figyelembe véve. Az egyik legemlékezetesebb számomra az volt, amikor Buani szülei megajándékoztak. Valahogyan viszonozni szerették volna azt, amit a fiukért tettem, és hálásak voltak, amiért személyesen meglátogattam őket az otthonukban. Nincs sok pénzük, de, hogy kedvembe járjanak, aznap üdítőitalt vásároltak nekem, egyik délután pedig hoztak két táska maniókával (egy igen értékes, ehető zöldségféle) leptek meg. Felejthetetlen és nagyon megható volt ez a kedvesség a részükről. Egy másik meghatározó élményem kétségkívül a La Providence árvaház 11 kis lakójával való találkozás volt. Elszomorító volt viszont átélni és megtapasztalni, hogy milyenek a körülmények az afrikai kórházakban. A helyzet sokkolhatja azokat, akik Európából vagy Amerikából érkeznek, ugyanakkor szerintem mégis szembe kell nézni vele. A legmélyebb tiszteletem és megbecsülésem azoknak az orvosoknak és nővéreknek, akik szívvel-lélekkel, pozitív életszemlélettel, fáradhatatlanul gyógyítanak ezekben a kórházakban. Bárcsak sok hazai orvos személyesen láthatná az ottani körülményeket, biztosan nélkülözhetetlen szakmai-, és élettapasztalatra tennének szert.

7

 Ezek szerint igaz az, amit mondanak, hogy egy ilyen afrikai út megváltoztatja az embert?

F. A.: Abszolút. Például én Buani családján keresztül is nagyon sok mindent tanultam. A fiúnak van egy nővére, egy bátyja, és két fiatalabb húga. A nővérének van egy kisfia, de elköltözni még nem tudtak, sőt olykor távolabbi rokonok is meghúzzák magukat az apró házikóban. Így nyolc-kilenc ember lakik mindössze 14 m2-en, akik csodálatos kis közösséget alkotnak. Mindenki tisztában van a saját kötelességeivel és felelősségével, a szülők és gyerekek egyaránt. Olyan összetartást és szeretetet éreztem ott, ami példaként szolgálhat sokak számára szerte a világon. A család feje kisvállalkozást üzemeltet hosszú évek óta: csótány-, és rágcsálóirtót árul a környéken. A ház, amiben élnek, nem az ő tulajdonuk, csak bérlemény havi 20 dollárért. Az apuka azt mondta, 100 dollárért is tudna bérelni a családjának házat, de prioritásként kezeli gyermekei oktatásának finanszírozását. Ez a legfontosabb, aminek mindent alárendel. Még azt is, hogy a földön kell aludniuk. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, annyi akaraterő, jókedv és optimizmus sugárzik a családfőből, amihez pont méltó társ a felesége, Maman Caroline.

8

Mindezek után sejtem a választ, de azért megkérdezem. Szeretnél még visszatérni Afrikába?

F. A.: Igen, mindenképpen, de akkor már jóval hosszabb időre. Lenne egy tanácsom is azoknak, akik először utaznak ki: hagyják otthon mindazt, amit addig gondoltak a kontinensről és az ott élőkről. Engedjék, hogy Afrika minden impulzusa, a legelső pillanattól kezdve a maga valójában hasson rájuk.

Képek: www.afrikaert.hu

Szöveg: Szabó Szilvia

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!