Antalya valódi hangulata

A Toros-hegység lábainál fekvő Antalya kellemes éghajlatú, mediterrán nyaralóhely. A csodás tengerparttal rendelkező város mára Törökország egyik legnépszerűbb utazási célpontja, természetesen csak Isztambul után.

 

A török Riviéra fővárosa - Antalya

Antalya gyönyörű fekvéséről híres - Törökország, de talán a Földközi-tenger medencéjének egyik legszebb természeti környezetben található települése. A város eredete is erre a szép tájra vezethető vissza - a monda szerint II. Attalosz, a híres pergamoni király azzal a céllal indította útjára embereit, hogy találják meg számára a földi paradicsomot - a küldöttség pedig a Toros-hegység által körülölelt, szépséges öblöt jelölte meg a világ legszebb helyeként, így alapították éppen itt Antalyát.

 

A török Riviéra fővárosának számító Antalya nyáron megtelik turistákkal: ők a strandolás mellett a görög, török és szelcsuk építészeti remekekkel telezsúfolt belvárosban, a híres Kaleici negyedben sétálnak esténként.

Ha egy kis nyugalomra és magányra vágyunk, akkor vagy elő és utószezonban érkezzünk ide, vagy használjuk ki a kora reggeli pillanatokat és különleges fényeket.

Quiet Mornings of ANTALYA from CengizBodur on Vimeo.

 

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:

Utazási ajánlatok

» Kappadókia - körutazás - 8 nap / 7 éj
» 4 napos városlátogatás Isztambulban - Hotel **** (Wizzair járattal) - 4 nap / 3 éj
» Lykia partvidéke - 8 nap / 7 éj
» Isztambul, Ankara, Kappadókia, Antalya körutazás - 8 nap / 7 éj
» Isztambultól Antalyáig - 8 nap / 7 éj

Szállás ajánlatok

» Kemer Star Hotel *** Kemer 119.945 Ft/főtől - Törökország / Kemer
» Arsi Blue Beach Hotel **** Alanya 121.850 Ft/főtől - Törökország / Alanya
» Arsi Enfi City Beach Hotel **** Alanya 122.327 Ft/főtől - Törökország / Alanya
» Kleopatra Arsi Hotel **** Alanya 122.654 Ft/főtől - Törökország / Alanya
» Prestige Alanya Hotel ***** Alanya 151.875 Ft/főtől - Törökország / Alanya

Információs oldalak

» A török Riviéra legszebb látnivalói

Cikkeink

» A világ legmenőbb csúszdája - Kovács Attila
» Antalyai kalandok - Kovács Attila
» Isztambul hangulata - Kovács Attila
» Nyaralás Törökországban - Antalya szépségei - Kovács Attila
» Törökországi kalandok - Kovács Attila

Elakadt?

AI-asszisztensünk segít!

Chat indítása

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!