A megvalósult Karibi álom – hajókázás a paradicsomi San Blas-szigetvilágában

Dél- és Közép-Amerikát, a Panama-földhíd választja el egymástól, ami egy olyan mocsaras dzsungel, ahol a természet nem engedte, hogy az ember utat építsen, ezért az átjutás szinte lehetetlen ezen a szakaszon. Akik mégis belevágtak, azok évtizedeken keresztül a szélsőbaloldali gerillák vagy a félkatonai nemzeti szabadcsapatok közti drogháborúba csöppentek, hisz azok, mind a kolombiai, mind a panamai határ menti területeket ellenőrzésük alatt tartották. A helyzet 2009-ben normalizálódott, amikor a kolombiai kormány egy nagyszabású katonai csapásban megsemmisítette a marxista FARC gerilláinak utolsó állásait a jobboldali szabadcsapatok segítségével. Kolombiából, Panamába átjutnom két lehetőségem maradt: a légi, vagy a tengeri alternatíva. Miután az egyirányú repülőjegy ugyanannyiba került, mint 6 nap 5 éjszaka, napi háromszori étkezéssel egy kis jachton átkelve a varázslatos San Blas-szigetcsoporton - egyértelmű, hogy az utóbbit választottam.

Levente_Panama_2.jpg
Maga az út átlagosan 36 órát vesz igénybe a kolombiai Cartagénától Panamáig, de a 378 szigetből álló varázslatos szigetcsoport leírhatatlan szépségére érdemes napokat rászánni. A legnagyobb sziget, alig három focipályányi nagyságú – itt van egy kicsiny repülőtér is, míg a legkisebb egy nagyobb ebédlőasztalnyi, amin egyetlen egy pálmafa árválkodik.
Ebben a karibi paradicsomban 49 lakatlan sziget hófehér partját, kristálytiszta azúrkék tenger mossa, ami remek lehetőséget nyújt a tenger páratlan élővilágának a megcsodálására akár a hajóról, akár  a partról is, a sznorkelezésről és a búvárkodásról nem is beszélve.

A karibi-idill csúcspontjáról szerencsére a tengeribetegségem ellenére sem csúsztam le, amikor egy elragadó korallzátonyokkal teli lagúnában lehorgonyoztunk, ahol a hajónkat közel két tucat kicsiny sziget vette körbe, alig százméteres körben. Ekkor a kapitány kijelentette: „mindenki válasszon egy lakatlan szigetet magának, ússzatok ki, majd jelzek pár óra múlva, ha kész a kajátok és visszajöhettek!”
san_blas_islands2.jpg
Izgatottan beleugrottam a tengerbe, hogy a közel 70-80 méteres távolságot legyőzve sokunk álmát megvalósítsam, hogy egy trópusi lakatlan szigeten kikiáltsam a birodalmam függetlenségét az IMF-től és az emberi hülyeségtől. A kicsiny országomnak rengetek szép partja és öble volt, amiket jobbnál, jobb homokvárakkal védtem, ha éppen nem a felfedezésükkel voltam elfoglalva. Mindenki engedje szabadjára a gondolatait, mi minden mást lehet még a trópusokon, egy elhagyatott álomszigeten csinálni…

san_blas_islands.jpg
A Kuna indiánoknak a művészetük és a nyelvük megtartásával évszázadok óta sikerült megtartani önállóságukat és elkerülni a beolvadást a többségi nemzetbe. Nincsenek papírjaik, egy kókuszdiót egy dollár értékben fizetési eszköznek használnak és elfogadnak. Panamával szinte csak annyi a kapcsolatuk, hogy a halottjaikat a szárazföldön temetik el, mert a szigetek olyan alacsonyan fekszenek, hogy hurrikán szezonban valószínűleg a sírokat kimosná a tenger. A nagyon szép és színes egyedi technikával készült gyönyörű Mola-szőtteseikből nem tudtam megállni, hogy művészetpártolóként ne vegyek néhányat.  

san_blas_islands3.jpgSzöveg: Hungarian Geographic

Közel egy hét után az Édenen áthajókázva a legnagyobb Kuna szigeten elbúcsúztunk a kapitánytól, ahonnan egy kis motoros csónak vitt tovább minket a szárazföld és Panama City irányába, egy sűrű mangrove erdőt átszelő folyón felhajózva. Erről a csodálatos élményemről a blogomon olvashattok bővebben.

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!