100 éve a Déli-sarkon

Száz éve, 1911. december 14-én öt fagyott arcú mosolygós alak állta körbe a végtelen hómező közepén leszúrt norvég zászlót. A legközelebbi menedéket jelentő faház 1700 kilométerre volt tőlük, az első civilizációt jelentő település, ahonnan kivételes tettüket világgá hirdethették még további ötheti hajóútra. A kutyák csaholása közben az eseményre tartogatott dohány elszívása fokozta a pillanat ünnepélyességét, a pillanatét hogy ember elsőként áll a földrajzi Déli-sarkon. Oscar Wisting, Olav Bjaaland, Sverre Hassel, Helmer Hanssen és vezetőjük Roald Amundsen több évszázad délsarki kutatóútjára tette fel ezzel a koronát.

A tizenhatodik században csak a feltételezés létezett az ismeretlen déli földrészről, 1773-ban James Cook hajózta át először a déli sarkkört, majd körbe a Földet ezeken a korában nem látott szélességeken. Az antarktiszi partraszállás az 1820-as évekig váratott magára ahol több expedíció fedezett és térképezett fel újabb és újabb területeket. 1841-ben James Clark Ross a jégtáblák közt áthajózva mindenkinél délebbre jutott, és vázolta fel a későbbi sarkkutatók bázisául szolgáló Ross jégmező partvonalát. 1899-ben Borchgrevik, 1901-1904 között Scott, majd 1907-1909 között Shackleton hajtott végre kiterjedt kutatóutakat a kontinensen, ez utóbbi kis híján a Déli-sarkot is elérte.
Amundsen gyerekkorától kezdve a sarki felfedezésre készült, sítúrákon edzette magát, elolvasta a fellelhető sarkvidéki irodalmat, sarkvidéki hajóutakon képezte magát kapitányi rangig. De Gerlache expedíciójában az elsők között volt, aki a déli sarkvidéken áttelelt, majd elsőként oldotta meg a hajózás egyik régi kérdését az északnyugati átjáró áthajózását, közben felkereste a mágneses északi-sarkot Kanada sarki területén melynek tudományos hozadéka is jelentős volt. Ilyen előzmények után kezdte el szervezni Északi-sarkra irányuló expedícióját, miközben megérkezett a hír, hogy két amerikai (Peary és Cook) is megelőzte.

Anyagi és támogatási gondoktól gyötörve látszólag kitartott terve mellett, miközben néhány társát titkába beavatva délre készült. Minden hidat maga mögött felégetve üzenetben értesítette a meglepett közvéleményt új céljáról (egy kitérő délre, mint fogalmazott). Ugyancsak a sarkra készült egy vetélytárs az angol Scott és expedíciója. Talán ezért is választott új Déli-sarkra vezető útvonalat, míg Scott gyakorlatilag Shackleton korábbi útvonalát követte. Ez expedíciójának legmerészebb húzása volt. A Ross-jégfal természetéről nem sokat tudtak akkortájt, elképzelhető volt, hogy lehasad egy nagy jégtábla és elúszik a bázisuk, amely a jégen kilométerekre a partról állított 50 négyzetméteres faház volt. Az út további része megint csak egy nagy kérdőjel - a Ross és a Weddell jégmező összeér valahol középen? A 3000m magas sarki platóra egy sík lejtő visz fel? Vagy épp hegygerincek sokaságát kell keresztezni? Határozott előny viszont, hogy az innen induló út légvonalban rövidebb, mint Scotté. Mert hát kétségkívül az volt a cél - megelőzni az angolokat! Ennek érdekében kipróbált legénységet válogatott össze, köztük síbajnokot, kutyaszánokhoz és kézművességhez értő társakat. Amundsen a siker zálogának a legjobb felszerelést tartotta, ez az ő olvasatában, abban a korban az eszkimók prémöltözete és kutyaszánja volt, síléceit kellő gondossággal maga tervezte. De ez a tervezés igaz az utolsó használati tárgyig mindenre. Fontos volt még a száz napos útra szánt élelmiszer, ami zöldséggel kevert pemikán volt, ezen kívül frissen vadászott fókák, és később a kutyák húsát is felhasználták. Még a tényleges sarki út előtt kihelyezett raktárakat, bennük 3 tonna élelmiszerrel és fűtőolajjal. A raktárakat jobbra és balra kilométerekre elhelyezett jégoszlopokkal jelölt meg, ha esetleg eltévedne.

A sötét és hideg sarkvidéki tél hónapjait kunyhójukban töltötték, majd 1911 szeptemberében indultak útnak kedvezőnek ítélve a -27fokos időt. A tél viszont még egyszer erőre kapott és a -50 fok alá eső hőmérsékletben felszerelésüket hátrahagyva vágtattak vissza. Ez az epizód fokozta a konfliktust Amundsen és az ugyancsak sarki veterán Johansen között, minek eredményeképpen utóbbi kikerült a sarkra induló csapatból, maradtak hát a lojális társak. Ezután október 15-ig vártak az indulással. Napi 28 kilométeres etapokkal haladtak és egy hónap múlva értek el a jégmező szélére ahol magas hegylánc emelkedett előttük. Az Axel Heibergről elnevezett gleccseren indultak fel a 3000m magasan fekvő sarki platóra, és a hasadékos, nehéz terepen 3 nap alatt jutottak át. Elképesztő teljesítmény! Itt a viharos idő pár napos tétlenségre ítélte őket, de a folytatás sem volt kedvező, fagyott hasadékos terep, vakító köddel. A pokolra utaló földrajzi elnevezések sokat elárulnak az expedíció gondolatairól. December 8-án érték el a rekord szélességi fokot ameddig Shackleton és társai jutottak. Nehezen uralkodtak magukon, mert kínozta őket a tudat, hogy másodiknak érhetnek a sarkra. Azért a napi tempót tartva végül december 14-én jutottak el az áhított földrajzi pont közelébe, ahol szerény ünnepséget tartottak. További három napot a sark körbeutazásával és a mérések pontosításával töltöttek. Mai tudósok vélik, hogy eszközeivel 3 kilométeres pontossággal tudta megállapítani pozícióját.

Visszainduláskor egy sátrat hagytak hátra benne üzenettel királyuk és Scott expedíciója számára. A sátor napjainkban körülbelül 15 méternyi hó alatt védett történelmi hagyatékként őrzi tettük emlékét, de Scott kapitány 5 hét késéssel ugyancsak eljutott erre a helyre így sok más sarkvidéki teljesítménnyel ellentétben Amundsenék rekordja igazoltnak bizonyul. December 18-án indultak vissza a korábban elhelyezett jégoszlopaik mentén továbbra is tartva a napi 28 kilométeres tempót. A visszaúton egy depójukat kerülték el, amit a rend kedvéért ketten még felkutattak egy 14 kilométeres extra szánút során. Január hetedikén érték el a Ross jégen elhelyezett legközelebbi raktárukat, innentől fogva napi 56 kilométerre emelték a távot. Végül tíz nappal a tervezettnél korábban, összesen 99 nap utazás után január 25-én érték el Framheim bázisukat, meglepve kunyhóban alvó társakat.

A következő öt napban sietve összepakolták a legszükségesebb felszereléseket és elhajóztak Tasmaniába ahonnan a világot értesítették eredményeikről. Amundsen és csapata számára világszerte népszerűséget hozott tettük. Amundsen élete végéig kitartott a sarkkutatás mellett: végighajózott az Északkeleti átjárón, majd repülővel és léghajóval végrehajtott északi-sarki expedíciókban vett részt. A halál is egy sarki mentőexpedíció közben érte, Nobilét keresve tűnt el repülőgépe örökre a Spitzbergáktól északra.