Törökkoppány

Csak közúton érhető el a falu, Szántód felől a Kaposvárra vezető útról, vagy a közeli Tolna megyei Tamásiból.

A megyehatár közeli település a Koppány völgyében fekszik. Hiteles, bizonyítható története 1138-tól számítható, amikor "Villa Cuppan" néven említik az okiratok. A XV-XVI. században nő Koppány jelentősége. Ebben az időben épült a vára, melyet 1542-ben hiába ostromoltak a törökök, csak 1551-53 között sikerült elfoglalniuk. Az ezt követő, több mint 130 évnyi török uralom bizonyos fellendülést hozott: továbbépítették a várat, a templomot, fürdőt, kutat, vízvezetéket létesítettek a törökök. Többszöri csatározás, próbálkozás ellenére Koppány 1689-ben került ismét magyar kézre. A leírásokból és a rajzokból ismert koppányi várból ma semmi sem látszik.

A várhoz hasonlóan a népi építészetnek is alig maradt emléke. 

Törökkoppány nevében is történelmet hordoz. Fekete István somogyi írót is megihlette ez a múlt, e helyhez kötődik híres ifjúsági regénye: A koppányi aga testamentuma, és az ebből készült nagysikerű magyar film. Meg kell jegyezni, hogy a regény témája, a csekély levéltári anyag mellett, a Koppány-völgy lakóinak körében ma is élő népi hagyományból ered.

A századfordulón híressé vált népviselet különösen a nők öltözékében volt kiemelkedően díszes. Rövid, bevarrott ujjú gyolcs- vagy pamutvászon inget hordtak: a bokrosra felhúzott ujj kézelőjét és az ing elejét fehér hímzéssel vagy piros keresztszemekkel díszítették. A slingelt alsószoknyák - "péntők" - házivászonból készültek, melyekből ötöt is felvettek. Ezekre került a selyem vagy bársony bőszoknya és a keskeny kötény.
A lányok a hajukat tarka szalagokkal egy ágba "cicába" fogták, az asszonyok a fonatot kontyba tekerték, erre főkötőt (fékötő) kötöttek, melynek díszes hímzett sarkai a pillangó szárnyaihoz hasonlóan szétálltak. Ebből alakult ki a kemény papírokkal merevített pille.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Elhelyezkedés

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!