Somogysárd

A Balaton irányából Juta, Hetes felől, a 61-es főútról pedig Kiskorpádról közelíthető meg. Aki vasúton érkezik, az a kiskorpádi vasútállomástól néhány kilométeres autóbuszos utazás után érkezik ide.

A Győr nemzetség ősi birtokát az oklevelek először 1364-ben Saard néven említik, több mint száz évvel később, 1454-től már Sárd néven szerepel. A XVIII. század közepén 1752-ben királyi adományként Somssich Antal tulajdonába került a terület. Valójában a család nevéhez főződik mindaz az építészeti, természeti, kultúrtörténeti érték, amely ma is meghatározza Sárd arculatát, jelentőségét. Ugyanis a Somssichok idején Sárd már mezőváros volt, és a XIX. század elejétől jogot kapott országos vásárok tartására. Az uraság egyik első ténykedése volt egy csárda megépítése, amely később a somogyi szegénylegények találkozóhelye lett.

A Somssich-birtokon hagyományosan lótenyésztés folyt, erre építve jött itt létre 1953-ban a méntelep.

Somogysárd jeles személyisége Somssich Pál (1811-1888) a Deák-párt politikusaként 1869-72 között a képviselőház elnöke volt.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!