Piricse

A település megközelíthető közúton: a 4-es úton Debrecenig, aztán a 471-esen Nyírbátorig, onnan déli irányban 5 km.

A Piricse helynév szláv eredetű, de az eredeztetés részletei vitatottak. Több szláv nyelvben megtaláljuk a név megfelelőit: szerb-horvát Proice, Poricje, szlován Porence, cseh Porici. E szláv helynevek eredeti jelentése „folyó melléke, folyóvidék”.
A székelyföldön levő Pirics - Piricske helynevek azonban a magyar pilis - pirics - piricske "kopasz, erdő nélküli hegytető" szóból is származhatnak.
A kőkorszaktól a honfoglalásig sokféle nép települt meg a Nyírség ártérre néző peremén és a folyóhátakon.
A XI.-XII. században a besenyők " úzok " kunok többször feldúlják, végigrabolják ezt a részt.
A XI. században már két várispánság volt ezen a területen: Szabolcs és Borsova. 1241-ben a tatárok törnek be erre a területre, mely nagy pusztítással és népirtással járt. A község ebben az időben már
1261-ben IV. Béla, fiának, Istvánnak adományozta ezt a földet.
A XV. század közepi megyei összeírás szerint ekkor Várdai Miklós a főispán, és a nemesi famíliák
Mátyás király idejétől kezdve a megye állandóan érezte, szenvedte a török uralmát. Ez a tény is hozzájárult ahhoz, hogy az 1514-ben meghirdetett keresztes hadba számosan álltak be a térség
1548-ban Piricse egyutcás település volt, középen állt a templom. Piricsén 1597-ben alakult meg a Református Egyház, az anyakönyveket 1786 óta őrizték meg.
A szatmári béke után viszonylagos nyugalom köszöntött a vidék lakosságára. Viszonylagos, mert nagy hadjáratok ugyan nem zaklatják a lakosságot, de a csapatok átvonulása, katonák állításának kötelezettsége olykor-olykor megbolygatták.
1716-ban a Vay Ádámtól elkobzott birtokot 4000 forintban Kércsy Sándor szerezte meg, ez 171/2 jobbágytelekből állott. Más részét 15 telekkel Jósa István, 1 telekkel pedig Uketyevityi Péter szerezte meg.  A XVIII. században a Vay család bizonyos részeket visszaszerzett belőle, de a jobbágyfelszabadulás táján az Erőss, a Gencsy és a báró Horváth családok birtokolták.
1848 tavaszán megszülető magyar polgári állam egyik legfontosabb feladata, az önálló hadsereg megteremtése volt. Szabolcs vármegye áldozatvállalása felülmúlta az országos átlagot. Kb. 5500 főre tehető a hadseregbe küldött katonák száma. A vereség után a megyék önkormányzatát feloszlatták. Szabolcsot az 1850-ben felállított nagyváradi közigazgatási kerülethez csatolták.
Súlyos vérveszteséget okozott a térségnek az I. világháború. 1918-ban kulcskérdés a földosztás volt. A községben ekkor mérték ki a juttatott földeket a Földvár-hegyen.
1944. október 26-án a szovjetek harc nélkül elfoglalták a községet. 1945 után a község lakosságának az új megváltozott helyzet kihívásainak kellett megfelelnie. Az 1952-es évben sorra jönnek létre újabb szövetkezetek.