Málta ősi történelme

Málta szigetét sokan és sokszor említik az élő történelem szigeteként. Az elnevezés helytálló, hiszen Málta  első lakói több mint 7000 éve érkeztek. A három máltai világörökségi helyszín közül kettő (Hal Saflieni Hypogeum, Megalithic Temples of Malta and Gozo) a történelem hajnalából való. Az első ember a neolit korban, i.e. 5200 körül lépett a szigetre, közel 1500 évvel az első megalit építmények megalkotása előtt. Ghar Dalam barlangjában, Málta déli részén Birzebbuga közelében találták meg ennek első, máig jól látható nyomait. A barlangban talált elefántcsontok arról árulkodtak, hogy akkor valószínűleg még szárazföldi összeköttetés volt Málta és Afrika között. A sziget északi részén található Skorba melletti feltárások során talált használati tárgyakból az is kiderül, hogy a sziget első lakói Szicília felől, vélhetőleg szintén egy szárazföldi hídon vagy esetleg tengeri tutajon érkeztek Máltára. Sőt a kapcsolat is folyamatos lehetett Málta és Szicítia között, hiszen a Máltán talált tárgyak anyaga (obszidián, vulkáni kőzetek, stb.) feltehetőleg Szicíliából származtak. Főbb tevékenységük az állattenyésztés és némi földművelés lehetett, hisz a sziget akkor még korán sem volt ilyen sziklás, kopár. A leletek között talált apróbb, kerekded női alakok arra engednek következtetni, hogy igen komoly hitviláguk volt. A sok kis szobor egyfajta termékenység-, anyakultuszra utal, ami a megalit építmények formájánál is felfedezhető.

I.e. 3500 körül újabb népek érkeztek a szigetre, valószínűleg újfent Szicília felől. A neolit kor embere eltűnt a szigetről. Az újonnan érkezők sok építményt alkottak, melyeket ma Málta és Gozo megalit emlékeiként ismer a világ. A megalit kor embereinek történetét, hitvilágát, hétköznapjait is az ismeretlenség homálya fedi, de az utókorra hagyományozott föld alatti és felszín feletti épületek máig meghatározzák a sziget arculatát. A piramisoknál, sőt Stonehengenél is több mint 1000 évvel korábbról származó templomok egyik legrégebbi és máig legjobb állapotban megmaradt darabja a Ggantija, Gozo szigetén található. Ez az épület a világ legrégebbi szabadon álló, ember alkotta építménye. A másik világörökségi helyszín, a Paola településen található Hypogeum igazi kuriózum. Az i.e. 2500-ból származó földalatti kultikus barlang különlegessége, hogy a labirintusszerű barlangrendszert emberek ásták ki, díszítették és kölünféle kultikus szertartásra (templom, temető) használták. A világörökségi Megalithic Temples persze több templomot foglal magában. Az UNESCO védi a Hagar Qim, Mnajdra éa Tarxien templomokat, valamint további közel egy tucatot. A sok templom és vallási jelentőségű építmény arra enged következtetni, hogy ebben az időben Málta a környező területek egyfajta szakrális szigete, szertartás-központja lehetett. A kor embere eleinte a már meglévő barlangokba temetkezett, amiket azért továbbvájtak a jellegzetes háromköríves formára. Ezek a Xaghra és Xemxija környékén talált barlangok lehettek a későbbi katakombák, mint pl. a Hypogeum előfutárai. Idővel azonban az ittélők saját hitvilágot és sajátos építési stílust alakítottak ki. A Ggantija templomnál is már felfedezhetők a sziget jellegzetes vonásai. A három köríves alaprajzot idővel még kettővel kibővítettek. Légi felvételeken lehet igazán kivenni ezt az „ötlevelű” formát mely sok régész szerint a termékenységkultusz (telt női alak) miatt alakult ki. A megalit kor ismeretlen szigetlakója amilyen rejtélyesen érkezett úgy is tűnt el i.e. 2500 követő évszázad során. Az i.e. 2000-es évektől, a bronz kortól kezdve a Földközi-tenger térségének sokféle népe megfordult a szigeteken.

A kor legjelentősebb hódítói i.e. 800 körül a föníciaiak voltak. Ők a nyelvüket és hajózási tudományukat hagyományozták az országra. A máltai nyelv, mely sémi alapokra épül, latin betűkkel írják és nagyon sok angol, francia és olasz hatás érte, eredetileg ebből a korból, a föníciaiaktól ered. A legendák szerint az a színes szempár is, ami a máltai csónakok, a luzzu orrát díszíti a föníciaiaktól származik, akik Egyiptomból hozták magukkal ezt a szokást és azért festették Ozirisz (Hórusz) szemét hajójukra, hogy megvédje a legénységet a tengerek rossz szellemeitől és a rontástól.

Természetesen Málta sem kerülhette el, mint Földközi-tengeri sziget a római hódítást. I.e. 218-tól Málta is a Római Birodalom része volt. Ennek a kornak legszebb emlékei a sok helyen ma is álló vízvezeték és a Mdina kapujában álló római villa szépen megmaradt mozaikjai. Ez a kor sem múlhatott el legendák nélkül. A kor egyik legismertebb bibliai alakja Málta szigetén Pál apostol volt, aki i.sz. 60-ban hajótörést szenvedett Málta partjainál. A szigeten mindössze csak három hónapot tartózkodott, de áldozatos hittérítő tevékenységének köszönhetően a sziget nagy része keresztény hitre tért. Málta ma is az egyik legvallásosabb katolikus ország.

A rómaiakat további hatalmak követték relaív sűrű egymásutánban. Megfordultak a szigeten a bizánciak, arabok, normannok, aragónok. Az egyes hódítók vezető családjaiból alakult ki Málta nemessége. Az akkori főváros, Mdina máig őrzi ezeknek a különféle nemesi családoknak szépséges palotáit. A sziget központja virágzott. 1397-ben még egyetemet is alapítottak Máltán. A partok mellett és első sorban a Gozo szigetén élőknek időnként komoly csatákat kellett vívniuk a tenger uraival a kalózokkal. Nem egyszer néhány főt leszámítva Gozo teljes lakosságát elrabolták és eladták rabszolgáknak.

Málta újabb felemelkedését és virágkorát azonban kétségtelenül a Máltai lovagrend zászlaja alatt érkező lovagok jelentették akik a XVI. századtól uralták a szigetet.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Nyárbúcsúztató Máltán - 4 nap
» Málta városlátogatás - 5 nap
» Hosszú hétvége Máltán és Gozón - 5 nap
» Málta szépségei - 6 nap
» A lovagok szigete - Málta - 6 nap

Szállás ajánlatok

» Hotel Paradise Bay *** Cirkewwa 223.510 Ft/főtől - Málta / Cirkewwa / Európa
» ST Bayview Hotel *** Sliema 226.600 Ft/főtől - Málta / Sliema / Európa
» Preluna Hotel & Spa **** Sliema 255.955 Ft/főtől - Málta / Sliema / Európa
» Seaview Hotel **** Málta, Qawra (16+) 252.865 Ft/főtől - Málta / Qawra / Európa
» Hotel Waterfront **** Sliema 277.585 Ft/főtől - Málta / Sliema / Európa

Információs oldalak

» Málta legszebb látnivalói
» Tengerparti Nyaralás - 2015

Cikkeink

» Mágikus Málta - miért érdemes ide utazni? - Kovács Attila
» Málta legjobb strandjai - utazom.com
» 5 ok, amiért Máltán tanulj angolul - utazom.com
» Málta legfinomabb ételei - utazom.com
» Málta és Gozo - a búvárok paradicsoma - Kovács Attila
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!