A nádasladányi Nádasdy kastély

Nádasdladányban a Nádasdyak a XVIII. században épült barokk kastélyt 1873-ban impozáns arányú, romantikus stílusú kastéllyá építtették át. Ekkor egy kétszintes új szárnyat emeltek, amelyhez torony csatlakozik.

A kastély homlokzatán, a főbejárat felett a Nádasdy-címer látható. A kitűnő ízléssel, előkelően berendezett kastély termei között a könyvtár rendkívül szép belsőépítészeti megoldásaival tűnik ki. Kazettás famennyezet, csavart oszlopok, a galérián kovácsoltvas mellvéd egészíti ki az elegáns polcrendszert.

A hagyományok őrzése, az ősök tisztelete, a vallásos, családias szellem jellemezte a Nádasdy családot. Az épületben különös hangsúlyt kapott az Ősök csarnoka, ahol a nagyszerű elődöknek a hazáért és a közügyek szolgálatában folytatott tevékenységüket bizonyító dokumentumokat is őrizték.

A képgyűjtemény jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum, a könyvek egy része az Országos Széchényi Könyvtár és a keszthelyi kastélymúzeum tulajdonában van.

Nádasdyak

A csarnokot az ősök képei díszítették, köztük három pap, Nádasdy Ferenc kalocsai érsek, Miklós pozsonyi prépost és László csanádi püspök, aki fehérvári őrkanonok korában restauráltatta a Szent Anna-kápolnát. Címere, a nádasból felrepülő vadkacsa a kápolna oltára fölött ma is látható.

Látható volt a falakon Nádasdy Ferenc, a fekete bég és neje, Báthory Erzsébet, Nádasdy Tamás nádor és Nádasdy Ferenc országbíró képe is. De helyet kaptak itt a család nevezetes nőtagjai is, köztük Nádasdy Lipótné Forray Júlia, az irodalom, a nevelés és oktatás, a jótékonykodás jeles XIX. századi képviselője.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Alpesi kirándulás Ausztriában, Hinteralm - 1 nap
» Magas-Tátra, Magisztrále út - 1 nap
» Alacsony - Tátra főgerinc, Gyömbér - Chopok - Dereše - 1 nap
» Magas-Tátra gyalogtúra: Kapor csúcs 2367 méter - 1 nap
» Magas-Tátra, Téry menedékház - 1 nap

Szállás ajánlatok

» Biloba Apartman - Bibione (Lido dei Pini) 43.377 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Atollo Apartmanház - Bibione (Lido dei Pini) 44.161 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Laguna Grande Apartmanház - Bibione (Spiaggia) 47.316 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Frontemare Apartmanok - Bibione (Spiaggia) 48.893 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Residenza Delle Terme Apartman - Bibione (Spiaggia) 62.186 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria

Információs oldalak

» Akciós városlátogatások!
» Látnivalók Amszterdamban
» Látnivalók Firenzében
» Látnivalók Párizsban
» Látnivalók Londonban
» 4 napos utazások

Cikkeink

» Provence levendulái - Kovács Attila
» Várak szép rút kiskacsája – a balatonszentgyörgyi Csillagvár - Déri Eszter
» A nyári ég csodája - Kovács Attila
» A fagyott buborékok tava Finnországban - Kovács Attila
» Cesky Krumlov hangulata - Kovács Attila

Utazások

» Alpesi csúcsok, Hochlantsch - 1.nap
» Alpesi kirándulás Ausztriában, Grünsee - 1 nap
» A Kis-Fátra legmagasabb csúcsa és főgerince - 1 nap
» Szlovák Paradicsom – Hernád-áttörés - 1 nap
» Alpesi kirándulás Ausztriában, Hinteralm - 1 nap
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!