A Megyeri-híd felülnézetből
Extrém utazási helyszínekről is írhatnék, de biztos lenne a kedves Olvasóink között, aki azzal az érzéssel csukná be az utazom.com magazinját, hogy itt már én is voltam és sokkal szebb/jobb/élethűbb fotókat készítettem, valósabb élményeket éltem át. No, ebben az esetben fel kell kötni a gatyát.
Mert a Földgolyó menthetetlenül összezsugorodott: személyes ismerőseink között is van olyan aki járt már az Antarktisz partjainál, a Mont Everesten(vagy annak alaptáborában) és nem számít már különlegességnek egy Patagóniába tett utazás.
Ez a cikk azonban kiérdemli az "Élmények a magasból" kategóriában szereplést. Ugyanis nagyon magas a Békás- és Káposztásmegyert összekötő Megyer-híd ami emblematikus építménye pannon puma gazdasági szárnyalásának. Én a magam részéről örülök neki, mert bringázni is lehet rajta, jól elkerüli a főváros dugós hídjait. Még akkor is hasznos, ha - teljes körgyűrű hiányában - annyira sokat azért nem tehermentesített Budapest átmenőforgalmán. Meg szerintem(hétvégén, kivilágítva és messziről) szép is.
Egyszer régen, még mikor épült, egy különleges ajándékkal örvendeztetett meg a sors és egy kedves barátom: körbefotózhattam a keleti pilon legtetejéről. Tavasszal, döbbenetesen szép kilátással kecsegtetett a körülnézés innen. Igaz, bár lebegtem már ezen-azon a siklóernyőtől a helikopterig, de egyik sem olyan félelmetes, mint amikor egy 120 méter magas daru nem egészen egy perc alatt ránt fel 99 méter magasba: egy kevéssé bizalomgerjesztő kis kalitkában. De a hídon fent már minden rendben volt, eltekintve attól a néhány centiméteres kilengéstől ami a csúcson picit tapasztalható. A híd hosszirányban is képes 30 centiméteres mozgásra, de szerkezetének köszönhetően ez egyáltalán nem okoz semmilyen problémát. Mindenesetre, jobb a biztonságos úttesten tudni magunkat, ami akkor éppen elkészülőben volt: az utolsó elemet néhány napon belül hegesztették a helyére.
Ott jártamkor épp még hiányzott a két oldalt összekötő darab, így akkor még nem kellett lehajtaniuk a fejüket az alatta áthaladó kirándulóhajó utasainak sem. Íme még néhány kép:
Utazási ajánlatok
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/1fejkis.jpeg?itok=kBfdlb_D |
Alpesi kirándulás Ausztriában, Hinteralm1 napos gyalogtúra Ausztriában
Következő indulás: 2024. június 01.
25.900 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/8/tatr.jpg?itok=_DgpQbtx |
Magas-Tátra, Magisztrále útA kilencedik tátrai csúcs, elragadóan szép tátrai tavak, szikrázó hegycsúcsok
Következő indulás: 2024. július 13.
25.900 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/kapor_5.jpg?itok=qkXmHinn |
Magas-Tátra gyalogtúra: Kapor csúcs 2367 méter1 napos túra Szlovákiában
Következő indulás: 2024. július 20.
25.900 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/tery1_0.jpg?itok=Zh6CeH07 |
Magas-Tátra, Téry menedékház1 napos gyalogtúra a Magas-Tátrában
Következő indulás: 2024. június 22.
25.900 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/8/goeller.jpg?itok=mhARrfng |
Alpesi csúcsok: Göller (1766 m)1 napos ausztriai csúcstúra
Következő indulás: 2024. augusztus 10.
25.900 Ft |
Szállás ajánlatok
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/78979/hotel-slovenska-plaza-montenegro-budva-kis.jpg?itok=tqHSWYtc |
Hotel Slovenska Plaza *** Montenegro, BudvaMontenegro / Európa / Budva
64.890 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/59378/biloba-landora-apartman-bibione-lido-dei-pini-kis.jpg?itok=rgXTtlVU |
Biloba Apartman - Bibione (Lido dei Pini)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
43.377 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/70399/atollo-apartmanhaz-bibione-lido-dei-pini-kis.jpg?itok=QFQcUHls |
Atollo Apartmanház - Bibione (Lido dei Pini)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
44.161 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/78980/hotel-slovenska-plaza-montenegro-budva-kis_0.jpg?itok=5uanYS6w |
Hotel Slovenska Plaza **** Montenegro, BudvaMontenegro / Európa / Budva
71.070 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/117lagunagrande2022_6.jpg?itok=CEonkHXg |
Laguna Grande Apartmanház - Bibione (Spiaggia)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
47.316 Ft |
Információs oldalak
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/49147/akcios-varoslatogatasok-kis.jpg?itok=QMr8Dzxi |
Akciós városlátogatások!Európa
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
Cikkeink
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/verona_latnivalok_img_8238.jpg?itok=dlf5gk1K |
Egy nap VeronábanKovács Attila, 2024. május. 17Európa / Olaszország / Verona
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/basejump.jpeg?itok=yCzLhfrx |
A bázisugrás ízeKovács Attila, 2024. május. 11Európa
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/velence_kep.jpg?itok=5rzVV-eO |
Képek Velencéből...Kovács Attila, 2024. május. 10Európa / Olaszország / Velence
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/csillag_fent.jpg?itok=c7-zz32O |
Várak szép rút kiskacsája – a balatonszentgyörgyi CsillagvárDéri Eszter, 2024. május. 09Európa
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/szent_patrik_nap_irorszag.jpg?itok=8P2h-y7f |
Dublin képekbenKovács Attila, 2024. április. 30Európa / Írország / Dublin
|
Utazások
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59982/cseh-es-morvaorszag-rejtett-kastelyai-kis_2.jpg?itok=2cK28Zik |
Cseh és Morvaország rejtett kastélyai2 napos körutazás Csehországban.
Következő indulás: 2024. június 29.
59.800 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/78280/advent-zagrabban-kis.jpg?itok=OHX7njYA |
Advent Zágrábban2 napos buszos kirándulás Zágrábban
Következő indulás: 2024. november 30.
61.697 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/76930/2-nap-2-adventi-hangulat-becs-es-pozsony-kis.jpg?itok=kxivJFWI |
2 nap, 2 adventi hangulat: Bécs és Pozsony2 napos buszos utazás Ausztriába és Szlovéniába
Következő indulás: 2024. november 30.
61.697 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/68744/meseszep-kastelyok-tundoklo-kertek-also-ausztriaban-kis_0.jpg?itok=Lb4eTIsJ |
Meseszép kastélyok, tündöklő kertek Alsó-Ausztriában3 napos buszos utazás Ausztriában
Következő indulás: 2024. július 20.
62.500 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/21912/narcisz-unnep-bad-aussee-ben-kis.jpg?itok=w91BbTQ9 |
Nárcisz ünnep Bad Aussee-ben2 napos Buszos körutazás Ausztriában
Következő indulás: 2024. június 01.
63.000 Ft |