
GARANTÁLT INDULÁS, JELENTKEZZ MOST!
El Camino zarándokút két keréken biciklitúra
14 napos kerékpártúra a Szent Jakab zarándokúton
![]() | Czinke István Tapasztalt világjáró, megszámlálhatatlan túra fűződik a nevéhez. Otthon van Toszkánában vagy Franciaországban ugyanúgy, ahogy Peru és a Himalája ösvényeit is jól ismeri. |
![]() | Matyuga Péter Kedvenc barlangászunk, született világjáró. Minden extrém körülményt vidám elszántsággal gyűr le. Nemcsak a mélyben, de a magaslatokon is otthon van. |
Nehézség:
A napi távok 45-95 kilométer között váltakoznak, a felszerelést a kísérőautó szállítja, amely biztonságos háttérként szolgál a tekerések alatt. A zarándokút hossza círka 800 kilométer, amely a kitérők miatt több is lehet. Az út nehézsége a sorozatterhelésből adódik, illetve az emelkedők is igénybe vehetik a szervezetet. Ha azonban valaki elfárad és szeretne egy napot kihagyni, lehetősége van a kísérő autóban utazni. Ha elhatározod, hogy jelentkezel, próbálj legalább heti két-három alkalommal bringázni vagy futni. Egyéb állóképességi sportok is segítik a felkészülést. Mivel fejben dőlnek el a dolgok, a mentális felkészülés is nagyon fontos.
MIÉRT MINKET VÁLASSZ?
Részvételi díj tartalmazza
a szállások költségét zarándokszállás/panzió többágyas szobáiban, a kerékpárok és a csomagok szállítását Magyarországról, a kísérő autó költségét a kerékpártúra során, túravezetést, valamint teljes körű Asszisztencia szolgáltatásunkat (kerékpár-szervizelés, mentés, probléma esetén kísérő autóban utazás).
Részvételi díj nem tartalmazza
a repülőjegyet, a szállásokat vendégház kétágyas szobáiban, az étkezéseket, az esetleges belépőket, a személyes költségeket, az esetleges kerékpárbérlést, az utasbiztosítást és az útlemondási biztosítást.
A repülőjegy várható ára: 120.000 - 170.000 Ft/fő (a bruttóár a jegyvásárlás időpontjától függ). A minimális utaslétszám meglétekor kezdjük meg a repülőjegyek megvásárlását!
Szállás
Az utazás Alapára tartalmazza a zarándokszállások vendégházak költségét. (4-6-8-12-16 ágyas szobák)
Amennyiben kényelmesebben, vendégház kétágyas szobáiban szeretnéd tölteni az éjszakákat felárat kell fizetned.
Szállás vendégházak, panziók 2 ágyas szobáiban. Költsége: 169.800 Ft/fő/13 éj
Mivel a szállások befogadóképessége korlátozott, előfordulhat, hogy némely szállás helyszíne nem a kiírt településen lesz.
Egyágyas elhelyezés felár megfizetése esetén megoldható. Érdeklődj irodánkban.
1. nap - Budapest, Pamplona
2. nap - Pamplona, Saint-Jean-Pied-de-Port, Pamplona
3. nap - Pamplona, Los Arcos
4. nap - Los Arcos, Santo Domingo de la Calzada, Granon
5. nap - Granon, Burgos
6. nap - Burgos, Castrojeriz
7. nap - Castrojeriz, Sahagún
8. nap - Sahagún, León, Hospital de Órbigo
9. nap - Hospital de Órbigo, Molinaseca
10. nap - Molinaseca, Fonfría
11. nap - Fonfría, Palas de Rey
12. nap - Palas de Rey, Santiago de Compostela
13. nap - Santiago de Compostela, Finisterre
14. nap - Santiago de Compostela, Budapest
Ez az ajánlat utazási csomagként értékesíthető.
Korán reggel indulunk repülővel, egyénileg a Spanyolországban fekvő Pamplonába. Egy európai átszállást követően a kora esti órákban érkezünk meg Baszkföld fővárosába. A reptéren várnak ránk túravezetőink, akik egy belváros közeli vendégházba szállítják csapatunkat. A szállás elfoglalása után megbeszéljük a Camino kerékpártúra programját, a délutánt a híres városában töltjük. Egyénileg keressük fel a város nevezetességeit.
Szállás: panzió
Reggeli után kisbusszal a Francia út kiindulópontjára, a határ túloldalán fekvő, Saint-Jean-Pied-de-Portba utazunk. Itt beszerezzük zarándok igazolványunkat, majd elindulunk Szent Jakab útján, átkelve a Pireneusok szélén Spanyolországba. Mai célunk: Roncesvalles érintésével eljutni Pamplonába. Túlnyomórészt aszfaltozott útvonalon haladunk, ám zarándoklatunk talán legkeményebb emelkedőjével is kell megküzdnünk, fel kell kapaszkodnunk az Ibaneta-hágóba. A fáradalmakért kárpótol majd bennünket a Pireneusok hegyvonulatának gyönyörű látványa. A meredek emelkedő után jól esik a finom zöldségleves a roncesvalles-i bárban:-) Roncesvallesből lefelé ereszkedünk: a baszkok ősi, véráztatta földjét szeljük át, Navarra csodaszép tartományában. Késő délután érkezünk meg már a már ismert szállásunkra. Táv kerékpárral: 85 km, Szállás: panzió
Mai célunk Los Arcos. A Pamplonából kivezető zarándokút áthalad a belvároson, majd a Sierra del Perdón-hegység felé kígyózik. A tegnapihoz képest egy könnyebb emelkedő vár ránk, a Perdón-hágó, ahol Cervantes Don Quijote regénye kel életre: szélmalomerdő harcol az örökké fújó déli széllel. A gerincről egy meredek út vezet Utergába, majd egy könnyebb szakasz kígyózik Puente la Reináig. Itt találkozik az Aragón út és a Francia út. Kis pihenő után egy csodaszép középkori hídon hagyjuk el a bájos várost. Egy darabig a folyóparton, majd hegyi szakaszokon haladunk. Estella káprázatos kisvárosában újra megpihenünk, szomjunkat oltjuk a város határában lévő híres borkútnál, majd szőlőlugasok által szegélyezett úton haladva érkezünk meg szállásunkra, Los Arcosba. Táv kerékpárral: 78 km, Szállás: zarándokszállás / panzió
Los Arcosból a bringás Camino ösvénye Logronóig kis forgalmú aszfaltúton kígyózik jól jelzett terepen. Átkerekezünk Logrono városán, majd megállunk pihenni egy aprócska tó partján. Innen a zarándokút jó része széles dózerutakon, vagy alsóbbrendű műúton vezet. Nájerrában költjük el megérdemelt ebédünket, majd újra szőlőkertek kísérnek minket Santo Domingo de la Calzada-ig. Szállásunk a várostól öt kilométerre fekvő Granon falvacska igen hangulatos zarándokszállásán lesz.
Táv kerékpárral: 85 km, Szállás: zarándokszállás / panzió
Reggel jól fog esni a finom kávé és péksütemény a település valamelyik hangulatos kávéházának teraszán, mielőtt újra kerékpárjainkra szállnánk. A nap nagy részében aszfalt- és dózerúton haladunk, utunk során sok más zarándokkal találkozunk, akik barátságosan köszönnek felénk. A Camino ösvénye apró településeken halad keresztül, míg eléri Villafranca Montes de Oca kisvárost. Itt a hegyek felé veszi az irányt, meg kell másznunk egy kisebb hágót. A hegyvidék sűrű erdői hajdanán a tolvajok búvóhelyei voltak. A La Pedraja-hágóról leereszkedik a Francia út San Juan de Ortegába, ahol megpihenünk mielőtt folytatjuk utunkat Franco tábornok városába, Burgosba.
Táv kerékpárral: 75 km, Szállás: zarándokszállás / panzió
Reggel bekerekezünk Burgos belvárosába, felkeressük többek között a gótikus építészet egyik leghíresebb példájaként ismert katedrálist, ahol a legendás mórverő hős, El Cid és hitvese, Jimena nyugszik. Kedvünkre sétálgathatunk a szűk, árkádos utcákon, majd elindulunk szállásunk irányába, hogy újra kerékpárra szállhassunk. A spanyol Mezeta, azaz fennsík Burgos után kezdődik. Jó minőségű murvás úton jutunk ki a városból, majd aszfaltos szakaszok következnek Rabé de las Calzadasig. A következő szakaszt széles, dimbes-dombos út jellemzi, az aranysárgába borult búzaföldek törik meg egy-egy barátságos apró falvacska sajátos hangulatát. Mai szállásunk Castrojerizben lesz, ahol a nap hátralévő részét pihenéssel töltjük.
Táv kerékpárral: 45 km, Szállás: zarándokszállás / panzió
A Camino ösvénye a főút mellett kígyózik egészen Carrion de los Condesig. A kedves kisvárosban megebédelünk, majd haladunk tovább Sahagúnig. Utunk sík terepen, köves úton halad: a zarándokok számára épített zarándoksztrádán. A mai nap utunk fordulópont, hiszen áthaladunk a Camino képzeletbeli felezővonalán. Késő délután érkezünk meg Sahagúnba, amely hajdan Spanyolország egyik legbefolyásosabb apátságainak egyike volt. Az éjszakát egy hangulatos vendégházban töltjük. Táv kerékpárral: 90 km Szállás: zarándokszállás / panzió
Sahagúnból hosszú, széles, többnyire lapos út vezet Észak-Spanyolország egyik legszebb városába, Leónba. A keresztény Spanyolország egykori központja minden bizonnyal a mai zarándokokat is leveszi a lábukról! Kiemelkedő építészeti alkotásai között a Szent Izidor templom a román festőművészet Sixtusi kápolnája. A Fehér Szűz Mária katedrális tekintélyt, dicsőséget áraszt, a spanyol gótika legszebb alkotása. Felkeressük a város látnivalóit, sétálunk a macskaköves, régmúltat idéző utcákon, majd egy étteremben megkóstolhatjuk a helyi ételkülönlegességeket. Ebéd után egy viszonylag könnyű tekerés vár ránk mai szállásunkig.
Táv kerékpárral: 90 km, Szállás: zarándokszállás / panzió
Hospital de Órbígo középkori hídját magunk mögött hagyva a hegyek felé vesszük az irányt. Apró falvakon áthaladva érjük el Astorgát. A város káprázatos: látványos katedrálisa és Gaudí által tervezett palotája sok látogatót vonz. Innen az út meredeken emelkedni kezd. Csodálatos vidéken, bájos, apró falvakon haladunk keresztül, átkelünk a Cruz de Ferro (1504 méter) hágón, majd leereszkedünk egy nagy, termékeny völgybe, ahol egy gyönyörű hegyi városkában, Molinasecában lesz a szállásunk.
Táv kerékpárral: 80 km, Szállás: zarándokszállás / panzió
Molinasecából leereszkedünk a lovagváráról híres Ponferradába, ahol megreggelizünk, majd szőlőskertek mellett kerekezünk tovább Szent Jakab útján. Mikor elérjük Villafranca del Bierzót, emelkedni kezd az ösvény, követve a Valcarce-folyó völgyét. Az út a galíciai hegyek árnyékában kígyózik. Elhagyva a völgyet felkapaszkodunk az O Cebreiro - szoroshoz, amely arról nevezetes, hogy itt létesítették a legelső zarándokszállások egyikét. Galícia csodás vidék, a zöld ezernyi árnyalatában pompázik a táj, az út menti bájos falvak minden háza kőből épült, a vidék szorgos emberei pedig a helyi nyelvet, a galegot beszélik. A hegyi szakasz után fáradtan, de mosolygósan érjük el mai szállásunkat egy kis faluban, Fonfríában.
Táv kerékpárral: 80 km, Szállás: zarándokszállás / panzió
Reggel legurulunk Tricastelába, ahol a Camino ösvénye kétfelé ágazik. Mi a Samos felé vezető utat választjuk, hogy útba ejtsük a város Benedek-rendi kolostorát. A mai nap is sok apró települést érintünk, vidéki farmok mellett vezet az utunk. A galíciai táj látványa megédesíti utunk még akkor is, ha az itt oly gyakori égi áldás zúdul is a nyakunkba. Kellemes, dimbes-dombos vidéken haladunk. Késő délután érjük el utolsó előtti szállásunkat Palas de Rey kisvárosban. Holnap vár ránk a Camino végállomása: Santiago!
Táv kerékpárral: 85 km, Szállás: zarándokszállás / panzió
Nagy napra virradtunk! Utunk utolsó szakasza vár ránk, hogy elérjük célunk, megérkezzünk Szent Jakab városába, Santiago de Compostelába. Kényelmes lesz a mai kerékpározás, megmásszuk utunk utolsó nagyobb dombját, a Lavacollát a Monte do Gozo-hegy lábánál, majd eukaliptusz erdőben vezet az ösvényünk Santiagóig. A város a világon a legszebb települések között is szerepelhetne. Szent Jakab útja a Plaza de Obradoiro téren ér véget, ahol a Szent Jakab székesegyház tekintélyt és isteni erőt sugárzó épülete tör az ég felé. Mi is ide érkezünk legelőször, hogy hosszú utunk végén elégedetten adjuk át magunkat a hely különleges szellemének. Bejárjuk a katedrálist, majd ellátogatunk a zarándokirodába, ahol kiállítják a névre szóló diplomát, amely bizonyítja utunk, a Camino végigjárását. Persze mindenki tudja, ez csak egy emlék, s az igazi értéket a szívünkben hordozzuk, míg élünk.
Táv kerékpárral: 65 km, Szállás: zarándokszállás / panzió
Reggel túravezetőink a kerékpárokkal és a csomagokkal elindulnak Magyarországra. A csoport egy éjszakát még Santiagoban tölt, így még van időd sétálgatni Santiago de Compostela hangulatos, szűk sikátoraiban és részt venni a híres zarándokmisén. Az utazás opcionális programjaként helyi kisbusszal vagy taxival elutazhatsz a közeli óceánpartra, Finisterrába. Szállásunk ismét Santiagóban lesz. Szállás: zarándokszállás /panzió
A kalandutazás utolsó reggelén a santiagói repülőtérre utazunk és hazarepülünk.
a szállások költségét zarándokszállás/panzió többágyas szobáiban, a kerékpárok és a csomagok szállítását Magyarországról, a kísérő autó költségét a kerékpártúra során, túravezetést, valamint teljes körű Asszisztencia szolgáltatásunkat (kerékpár-szervizelés, mentés, probléma esetén kísérő autóban utazás).
a repülőjegyet, a szállásokat vendégház kétágyas szobáiban, az étkezéseket, az esetleges belépőket, a személyes költségeket, az esetleges kerékpárbérlést, az utasbiztosítást és az útlemondási biztosítást.
A repülőjegy várható ára: 120.000 - 170.000 Ft/fő (a bruttóár a jegyvásárlás időpontjától függ). A minimális utaslétszám meglétekor kezdjük meg a repülőjegyek megvásárlását!
Spanyolországban az árak hasonlóak az itthonihoz. Egy átlagos éttermi étkezés ára átlagosa 20-30 Euro.
A részvételi díj 40%-a, mely a foglaláskor fizetendő + repülőjegyek.
Egy hónapon belüli indulás esetén a teljes részvételi díj fizetendő!
A részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal az indulás előtt fizetendő.
Az utazás részvételi díját 430 Ft/Euro árfolyamig tudjuk garantálni! Amennyiben az Euro árfolyam a kalkulált árfolyamnál magasabb, áremelésére kényszerülhetünk!
Javasoljuk, hogy kisméretű hátizsákba pakold a napközben szükséges holmikat, amelyekre kerékpározás során szükséged lehet, míg a kísérőautóban egy, maximum 20 kg súlyú táskában elfér a többi holmid.
Öltözet: strapabíró ruházat, mely alkalmas a kerékpározásra, ugyanakkor utcai viseletnek is megfelel: biciklis nadrág, edzőcipő, jól szellőző, vékony esőkabát, meleg ruha, alsó- és felső aláöltözet, világos napszem¬üveg, kerékpáros sisak és kesztyű.
Egyéb: hálózsák, polifoam(matrac), napvédő krém, szúnyogriasztó, kulacs, fejlámpa, papucs, esetleg esernyő. Mivel májusban még hűvösek is lehetnek az éjszakák, meleg hálózsákot hozz.
Kerékpár: Mindenki saját, megbízható, szervizelt kerékpárral vesz részt a túrán, de ha szükséges, tudunk bérelt kerékpárt biztosítani.
Részletekért kattints ide:
Mountain Bike vagy Trekking típusú kerékpárra van szükség, mert utunk egy része erdei vagy murvás utakon vezet. Ne kifejezetten terepgumival szereld a bringád, helyette vegyes használatú gumit ajánlunk. Kérünk, hogy hozz néhány alapalkatrészt, pumpát, amit a kísérőautó szállít a kerékpározás alatt. Szerszámokat biztosítunk a kísérőautóban.
A kerékpárokat Magyarországról szállítjuk a kiindulópontra, majd a túra végén vissza. A szervizautó május 6.-án indul Budapestről, ide kell a kerékpárokat eljuttatni. A pontos indulási dátumról és helyszínről utasainkat április végén értesítjük.
Egyénileg. Menetrend szerinti repülőjárattal a Budapest - Madrid - Pamplona és a Santiago - Madrid - Budapest útvonalon. Célszerű irodánkra bízni a repülőjegy vásárlást, de egyénileg is elintézhető.
Amennyiben egyénileg történik a jegyvásárlás, mindenképp előzetesen konzultálj irodánkkal!
A repülőjegy várható ára: 120.000 - 170.000 Ft/fő (a bruttóár a jegyvásárlás időpontjától függ). A minimális utaslétszám meglétekor kezdjük meg a repülőjegyek megvásárlását!
A túra kiindulópontján, a pamplonai repülőtéren a túravezetők várják a résztvevőket.
A kísérő autó a kerékpározások alatt is velünk marad, biztonságos háttérként szolgál, valamint szállítja a csapat felszerelését a napi távok között.
A túra alatt étkezést nem biztosítunk, de folyamatosan lesz alkalom vásárolni, illetve szállásainkon vagy azok közelében étteremben étkezni. Nem célszerű tehát itthonról nagy mennyiségű élelmet hozni, hiszen hasonló áron a kerékpározások alatt is mindennap lesz lehetőség vásárlásra, illetve néhány szállásokon főzésre is.
|
![]() |
Az út nem könnyű túra, de olyan sokat fejlődünk minden szempontból ezen két hét alatt, hogy átlagos képességű embereknek jó szívvel javaslom.
Nagyon tetszett minden.
Ha lehet javaslatom: kicsit rövidebb távok (pl. Ponferrada érintésének napján) több értékes látnivalót lehetne felkeresni, és a könnyebb napok kis pihenést adnának. Igaz, hogy így több nap lenne.
Oda-vissza saját magam szerveztem a repülőutat, ezért azt nem értékeltem.
eső is előfordul.A látnivalók és az élmény mindenért kárpótol,vezetőnk Czinke és kisérönk Petya tapasztalt segítőkész kedves emberek jó hangulatban összefogták
a csapatunkat,köszönet jár nekik!
Csak ajánlani tudom ezt a csodás programot.
Kiss László
Jó szívvel ajánlom az utat bárkinek!
Cini nagyon sokat segített azoknak (egyik nap nekem is), akik a nagy erőpróbát nehezebben vették: velük maradt, biztatta őket.
A panziós szállás többségében magas színvonalú volt, egy-kettő azonban nem érte el az elvárt szintet.
Az utazás egyénileg történt, de ebben is kaptam segítséget az Utazom.com-tól, nagy köszönet érte!
Személyesen sokat kaptam az úttól, biztosan elkísér az életemben.
A fenti értékelésből láthatóan most is magas szinvonalat biztosítottatok a részünkre. Ez mind a szervezésre, lebonyolításra, odafigyelésre igaz, de "Czini"-vel és Attilával való közvetlen, személyes beszélgetésekre, kapcsolatra is. Külön örömömre szolgált a reggeli "eligazítások" hasznos infoi után a nagyfokú szabadság. Az is pozitív, hogy volt lehetőség a szállás megválasztásában.
Jobbító szándékú megjegyzésem: 8 főnek az iroda intézte a repülő jegyeket, melyből egyikünknek (nem nekem!!) a 4 repülő útból az utolsó más járatra szólt. Nem felejtve az Ő figyelmetlenségét, az irodának is érdemes lett volna felhívnia a figyelmét arra, hogy bár a csoporttal utazik, de az utolsó fázisban a csoporttól külön, korábban induló járattal fog utazni. Így el lehetett volna kerülni egy elég kellemetlen szituációt, ami rontott az egyébként nagyon pozitív megitélésen.
Üdvözlettel:Laci