Út a Mount Everestre - nepáli kalandok

A Föld legmagasabb hegyéhez eljutni nagyon szép túrával lehet: ez a csodás látvány vonzza a világ minden tájáról Nepálba a lelkes és megszállott túrázókat. Sokan nem is sejtik, mi vár rájuk 5000 méter felett: az egyedülálló hegyi panorámáért ugyanis néha sokat kell áldozni.

Sorozatunk bemutatja, mennyit is. Havas csúcsok, jakcsordák és gleccserek várnak az utazom.com helyszíni tudósításában-Kalandra fel!

Nepálba érkezni nem okoz különösebb nehézséget: csupán jó mélyen kell a zsebünkbe nyúlni az egyre borsosabb árú repülőjegy kifizetésekor. Ha azonban a gépmadár aszfaltot fogott a fővárosban, Kathmanduban, és megvettük a belépéskor szükséges vízum-matricát az útlevélbe, sok gondunk már nem lesz: feltéve, ha egy utazási iroda nyakába varrtuk az engedélyek megszerzésének, a luklai repülőjegy foglalásának, illetve a szállások leszervezésének gondját. Ha nem, akkor az első napot biztosan ezekért rohangálással töltjük, és arra sem számíthatunk teljes bizonyossággal, hogy lesz helyünk a teaházakban, lodge-okban, főleg ha nem április-májusban hanem a főszezonnak számító október-novemberben, amikor is a legtöbb turista szeretné meglátni a tavaszinál sokkal tisztább(és hűvösebb) időben a Mount Everest válla fölött felkelő Nap első sugarait. De ne szaladjunk ennyire előre. Még ott tartunk, hogy kora reggel kifuvaroznak minket a reptérre, és jó idő esetén felemelkedik velünk a kis kétmotoros belföldi járat.... Alant teraszos hegyek és piciny falvakkal telehintett táj húz el, nemsokára viszont hatalmas, hófödte csúcsok koronázzák már a látóhatárt. Nem telik bele negyven perc, máris a luklai leszállópálya hajmeresztően meredek aszfaltcsíkjára ér a futómű, a pálya végén álló zord kőfal villámgyorsan közeledik... de a tapasztalt pilóták lefékezik a száguldó gépet, és már kanyarodunk is a reptér épülete elé... Itt nincs sok idő nézelődni-lehajtják a fel sem ocsúdott utasokat a gépről, és kiszórják a csomagokat, majd kerül is a helyére újabb adag, és a még ki sem hűlt helyeket a túráról megtért trekkingelők foglalják el, az egész művelet nem egészen négy percig tart, majd a kis gép újra a meredek kifutópályán áll, orral lefelé. A felfelé a fékezést segítő lejtő most éppen lendületet ad, a motorok felbőgnek, fék kiereszt, és már röppen is vissza Kathmanduba. Magunkra maradtunk egy igazi hegyi faluban, szemben ezernyi porterjelölttel- mindenki a mi cuccunkat szeretné vinni. Lehet játszani a nagyfiút, és magunk cipelni a cuccunkat az alaptáborig(ez is helyes és sportos hozzáállás, csak gyakran kiderül, hogy harmatgyengék vagyunk a 160 centis helyi fiúcskához képest, meg amúgy is, csomó felesleges dolgot hoztuk) de erkölcsi indokot is szolgáltathatunk magunknak a teherhordó igénybevételére(a gyakorlati mellett) mégpedig azt, hogy ezzel munkát és angolnyelv-gyakorlási lehetőséghez juttatjuk a fiatalokat... 15 kilogramm cuccal a hátunkon ugyanis már a falu elhagyása után nem sokkal erőltetni kell majd a mosolyt, míg ők ennek többszörösével is fütyörészve, énekelve szaladnak! Az embermustrát most más végzi helyettünk, nekünk csak nagy urasan a táskát a porterekre bízva el kell kezdenünk a sétát felfelé. Kezdetben kellemes, széles ösvényen vezet az utunk, falvakon és függőhidakon át, a házakból koszos kis gyerekek nézik mosolyogva a színes ruhákba öltözött nyugatiakat- marslakóknak kijáró érdeklődéssel és gyöngyöző kacagással szaladnak a hegymászójelmezes, magát nagyon komolyan vevő túrázó után-mezítláb. Közben a sátorveréssel, vacsorafőzéssel sem kell bajlódni: minden étkezés kis teaházakban, nepáli és európai ételek jól sikerült utánérzéseit kínáló éttermekben zajlik, ezen étkeknek külön postot szentelünk a közeljövőben. A napi rutin a következő: reggel 8-tól reggeli, a zöldséges omlettől a tibeti kenyéren és palacsintán keresztül a zabkása különböző formái. 9-től laza tempóban séta indul felfelé, majd dél körül egy órás ebédszünet és ejtőzés, utána újabb óvatos séta fél négyig, mikor is az aznapi szállás elfoglalása következik, majd a tojásos sült rizsből, momóból, tésztákból álló vacsora következik. Ki lehet bírni, nem egy megerőltető menetgyakorlat. Nem azért van erre a finoman tempóra szükség, mert a csapat amúgy megbotlana a járókeretben: a magasság alattomos támadása ellen védekezünk így(jó kifogás, nem?) A túra ugyanis néhány nap múlva Namche Bazarban ér véget- sherpák kies völgyben fekvő fővárosa 3440 méteres magasságban fekszik- ide már nem árt egy kis akklimatizáció.