Colonnade utasbiztosítások
Egy utazás megtervezése ma már jóval többről szól, mint az úti cél kiválasztása: egyre fontosabb szempont az is, hogyan tehetjük az utat kényelmesebbé, kiszámíthatóbbá és biztonságosabbá.
A tervezés során az élmények mellett előtérbe kerül a helyszíni közlekedés, a programok jellege, valamint az is, mire számíthatunk, ha valami nem a tervek szerint alakul.
Az utasbiztosítás ma már egyre kevésbé puszta kiegészítő, sokkal inkább az utazás tudatos előkészítésének része. Hiszen egy baleset, betegség, elveszett poggyász vagy járatkésés pillanatok alatt felülírhatja a terveket, és akár több millió forintos kiadást is jelenthet – amit kellő elővigyázatossággal elkerülhetünk, már napi akár pár száz forinttól.

7 szempont, hogy az utazásodhoz leginkább illő utasbiztosítást válaszd:
1. Nézd meg, mire terjed ki a biztosítás.
Nem csak az ár számít: legalább ilyen fontos, hogy milyen fedezeteket és milyen térítési limiteket tartalmaz az adott csomag. A magasabb szolgáltatási szintű biztosítások általában szélesebb körű védelmet nyújtanak.
2. Igazítsd a biztosítást az utazás programjaihoz.
Egy városlátogatás és egy aktív, sportos nyaralás eltérő kockázatokkal járhat. Ha például búvárkodást vagy magashegyi túrát tervezel, ellenőrizd, hogy szükség van-e extrémsportokra kiterjedő fedezetre.
3. Repülős utazásnál gondolj a járatproblémákra is.
Járatkésés vagy járattörlés esetén sokat jelenthet, ha a biztosítás ezekre a helyzetekre is fedezetet nyújt.
4. Autós utazásnál a járműről se feledkezz meg.
A gépjármű asszisztencia szolgáltatás defekt, műszaki hiba vagy baleset esetén nyújthat segítséget a javítás, vontatás, tovább utazás vagy akár a hazajutás megszervezésében. Egy hosszabb, családi utazásnál ez a fedezet különösen hasznos lehet.
5. Időben gondoskodj a biztosításról.
A biztosítás időtartamába mindig számítsd bele az oda- és a hazautazás napját is, ne csak a külföldön töltött időszakot.
6. Készülj fel arra is, ha az utazás meghiúsul.
Egy váratlan baleset vagy betegség miatt előfordulhat, hogy nem tudsz útnak indulni. Az útlemondás biztosítás a feltételek szerint megtérítheti a már befizetett, vissza nem téríthető költségeket.
7. Ismerd meg az asszisztencia szolgálat elérhetőségét még indulás előtt.
Mentsd el a segélyvonal telefonszámát, hogy baj esetén tudd, mely számot kell tárcsázni.
Biztos támpont váratlan helyzetekben: Colonnade Atlasz 0–24 órás asszisztencia szolgálat
Egy külföldi utazás során már egy kisebb váratlan helyzet is komoly kihívást jelenthet: nem mindig egyértelmű, kihez fordulj, hol kérj segítséget, vagy hogyan intézd el a szükséges teendőket egy idegen környezetben.
A Colonnade Biztosító Atlasz utasbiztosításának 0–24 órás asszisztencia szolgálata világszintű partnerhálózattal és több nyelven beszélő munkatársakkal nyújthat gyors és megbízható segítséget, így baj esetén is tudhatod, hogy van kire számítani.
Maximális védelem, minden utazáshoz
Egy rövid európai városlátogatás, egy családi tengerparti nyaralás, egy egzotikus körutazás vagy egy hajóút eltérő programokkal és kockázatokkal járhat.
Szakértő kollégáink segítenek kiválasztani az utazási terveidhez és igényeidhez illeszkedő Colonnade Atlasz utasbiztosítási csomagot, hogy felkészülten indulhass útnak, és a váratlan helyzetek helyett valóban az utazás élményeire, valamint a gondtalan pihenésre koncentrálhass.


