Túravezető:
|
Hudanik Zsolt Zsolt örök vágya volt, hogy lássa a világot, utazzon, túrázzon és a munkája is „örök” mozgásban tartsa. Ha épp nem a világot járja, az utazások megszervezésével foglalkozik. |
|
|
Négyesi Miklós Miklós komoly hegymászási tapasztalatokkal rendelkezik. A via ferrata utak a kedvencei. A hétköznapi munkája a városhoz köti, de sohasem szűnik meg igazi kalandornak lenni. |
|
|
Radics Ákos Ákos egész évben vezet via ferrata és hótalpas túrákat. Ismerősként köszönti Korzika összes bérce, a Pireneusok völgyei és az Alpok minden szeglete. |
A túrát leginkább azoknak ajánljuk, akik még nem via ferrátáztak és kipróbálnák, milyen ez a sport, de nem szeretnék megvásárolni a drága felszerelést. Emellett azoknak is, akik vettek már részt via ferrátán, ám szívesen felfrissítenék ismereteiket, illetve a szezont egy kellemes túrával kezdenék.
1.nap: Budapest, Mödling - klettersteig /via ferrata, Jubiläumswarte kilátó (653 méter), Mödling, Budapest
Korán reggel találkozunk buszunkkal Budapesten, 5.00-kor a Március 15. téren a Mátyás Pincénél, indulás 5.15 órakor.
Pár órás utazást követően érkezünk a Bécs melletti Mödlingbe, klettersteigünk kiinduló pontjához. Itt két csoportra válunk, a gyakorlottabbakkal bemelegítésképp feltúrázunk a hegyre felfedezzük a várromot, míg a kezdők felérnek.
A Mödlinger Steig tipikus tanuló útvonal, a legjobb ahhoz, hogy elsajátítsuk a speciális felszerelés használatát, kipróbáljuk magunkat a sziklafalon, hogy milyen is 30-40 méteres kitettségben mozogni. Először túravezetőink segítségével magunkra vesszük a beülőt és kiegészítőit, majd megmutatják azok helyes használatát, tanácsokkal látnak el: mire figyeljünk, hogyan lépjünk mászás közben. Aztán irány az első ferrátánk!
A fal picit nehezebb, kezdeti 3 métere után, már könnyebbé válik a terep, néhány kapaszkodás és kiérünk a fák közül, ahol egy sziklás gerincen haladunk tovább, gyönyörködve a Bécsre nyíló panorámában. Néhány rövidebb mászó szakasz leküzdésével felérünk a fenyőligetes hegytetőre, ahol átadjuk ferráta szettjeinket az ott várakozó társainknak. Amíg ők is teljesítik a látványos, néhol szédítő klettersteiget, teszünk egy sétát a XI. századi romhoz. Miután mindenki megjárta a "vasalt" túrát, a két csoport -immár együtt-, a Jubiläumswartéhoz indul, ahonnan az egész Bécsi-erdő belátható. A kilátó alatt lévő házban egy keveset időzünk, eszünk-iszunk, majd visszagyalogolunk az autóbuszunkhoz. Budapestre az esti órákban érkezünk.
Táv: 12 km, szint 350 méter
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-rax.jpg | Via ferrata: Rax-Alpok kezdőknek2 napos via ferrata túra kezdőtől a haladóig Következő indulás: 2012.06.02 27.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsicsik__becsi_alpok_0.jpg | Bécsi-Alpok leglátványosabb túráiEgynapos kirándulás Ausztriában Következő indulás: 2012.07.29 16.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-hochschwab.jpg | Hochschwab csoport legizgalmasabb via ferrata útvonalai3 napos túra Ausztriában Következő indulás: 2012.06.08 44.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via_ferrata2_th.jpg | Via ferrata túra kezdőknek a Hohe WandonEgynapos via ferrata oktatás és túra kezdőknek és haladóknak Ausztriában Következő indulás: 2012.05.19 15.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/37_0.jpg | Schneeberg (2076 méter)Egynapos gyalogtúra a Klosterwappenre Következő indulás: 2012.06.02 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/rax_477.jpg | Rax-Alpok 2 napos gyalogtúra2 napos túra a Heukuppe 2007 méteres csúcsára Következő indulás: 2012.06.02 19.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dscn2708.jpg | A Hochschwab csoport legszebb gyalogtúrái3 napos kirándulás és túra Ausztriában Következő indulás: 2012.06.08 37.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/windbergfokep.jpg | Windberg, út a hegyre1 napos túra Ausztriában Következő indulás: 2012.06.16 11.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hohe_wand_small.jpg | Kirándulás és túra a Hohe WandonEgynapos kirándulás kezdőknek és haladóknak Ausztriában Következő indulás: 2012.05.19 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_svajc_az_alpok_orszaga_kiskep.jpg | Körutazás Svájcban, az Alpok országában6 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.06.10 85.900 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_svajc_eszak_olasz_tovidek_csikkep_masolata.jpg | Svájc és az észak-olasz tóvidék7 napos buszos körutazás a hófödte csúcsoktól a pálmafákig Következő indulás: 2012.06.17 104.700 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! a belépők a helyszínen fizetendőek! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hallstatt_0_0.jpg | Salzburg és Salzkammerguti tóvidék3 napos buszos kiskörút Ausztriában Következő indulás: 2012.05.18 40.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsip1240631_csik.jpg | Dachstein kerékpártúra3 napos biciklitúra Ausztriában Következő indulás: 2012.07.06 54.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-dachstein.jpg | Dachstein - via ferrata hétvége3 napos Ausztriai túra Következő indulás: 2012.07.06 48.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_bled_pici_0.jpg | Karintia-Szlovénia4 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.05.25 45.600 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/stufejkis.jpg | Gyalogtúra Semmeringből a Stuhleck csúcsára1 napos buszos kirándulás Ausztriában Következő indulás: 2012.07.28 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-marmolada.jpg | Marmolada csúcsmászás5 napos magashegyi via ferrata túra Következő indulás: 2012.08.16 59.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-medve.jpg | Via ferrata Ausztriában: Naturfreunde Klettersteig1 napos via ferrata túra Következő indulás: 2012.06.16 17.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/13csiki.jpg | Prága - Bécs - Pozsony4 napos buszos körutazás a szomszédoknál Következő indulás: 2012.05.18 45.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_5298.jpg | Chamonix: a Mont Blanc fővárosa6 napos kirándulás Franciaország egyik legszebb hegyi vidékén Következő indulás: 2012.08.15 49.900 Ft+ repülőjegy + a választott szállás ára |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_ausztria_becsi_setak_extra_14_masolata.jpg | Egynapos Bécs városnézés (Budapest - Bécs)1 napos buszos városlátogatás Következő indulás: 2012.06.02 7.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/barenschutzklamm-2.jpg | Medve-szurdok túraEgynapos buszos kirándulás Következő indulás: 2012.09.22 12.900 Ft14 éves korig: 9.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_kocka_0.jpg | A Mont Blanc, egy csipetnyi Provence és a Riviéra legszebb részei10 napos kirándulás és gyalogtúra Következő indulás: 2012.07.13 99.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/goss4.jpg | Dachstein gyalogtúra3 napos Ausztriai túra Következő indulás: 2012.07.06 37.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_dun.jpg | Duna menti kerékpártúra (Bécs - Pozsony)Egynapos biciklitúra Bécs-Pozsony Következő indulás: 2012.05.19 17.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep__tohegy.jpg | Üdítő Ausztria5 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.06.27 63.850 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_cshemsee3.jpg | Tavak, kastélyok és a Dolomitok6 napos buszos utazás Következő indulás: 2012.05.26 85.160 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/tirolfejkis.jpg | Salzkammergut Tirollal fűszerezve5 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.08.11 65.875 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_ausztria_becs_madame_tussaud_kiskep.jpg | Bécs - Prater, Madame Tussaud Panoptikumegynapos buszos városlátogatás Következő indulás: 2012.07.14 5.990 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_ausztria_becs_hofburg_csikkep_masolata.jpg | Bécs - Hofburgegynapos buszos városlátogatás Következő indulás: 2012.06.16 5.990 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/garda-panorama.jpg | Őszi kirándulás a Garda-tónál4 napos buszos kirándulás Olaszországba Következő indulás: 2012.10.20 54.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/00p1230688_0.jpg | Francia - Alpok6 nap a Via ferrata, rafting és gyalogtúra világában Következő indulás: 2012.07.26 77.900 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kanyar.jpg | Duna menti biciklitúra (Passau-Bécs)5 napos biciklitúra Következő indulás: 2012.07.20 82.500 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_5137.jpg | Júliai-Alpok - a via ferráták paradicsoma3 napos via ferrata a Corsi menedékház környékén Következő indulás: 2012.07.13 42.900 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via-ferrata-alpok-haid-steig.jpg | Rax-Alpok via ferrata: a Haid SteigEgynapos via ferrata túra az Alpokban Következő indulás: 2012.09.15 15.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/rax2.jpg | Rax-Alpok gyalogtúraEgynapos kirándulás a Heukuppe 2007 méteres csúcsára Következő indulás: 2012.09.15 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_tirol_2.jpg | Tiroli élmények4 napos buszos körút hegyek és kastélyok között Következő indulás: 2012.07.26 60.800 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dsc_0099.jpg | Dolomitok: túra a Marmolada környékén5 napos gyalogtúra Következő indulás: 2012.08.16 46.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hocfejkis.jpg | Hochtor csúcstúra az Alpokban (2369 méter)2 napos ausztriai gyalogtúra és via ferrata Következő indulás: 2012.07.14 34.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/aufejkis_0.jpg | Bécs és a Wachau vidéke. Lilienfeld, Mayerling, Baden…3 napos utazás Ausztriába Következő indulás: 2012.05.26 35.700 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_ausztria_becs_csokolademuzeum_kiskep.jpg | Bécs - csokoládémúzeumegynapos buszos városlátogatás Következő indulás: 2012.08.08 5.990 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hochschwabfejkis.jpg | Hochschwab csúcstúra (2277 méter)2 napos hátizsákos túra Ausztriában Következő indulás: 2012.09.08 29.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hohe_wand_small.jpg | Kirándulás és túra Alsó-AusztriábanEgynapos kirándulás kezdőknek és haladóknak a Hohe Wandon Következő indulás: 2012.05.19 16.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_ausztria_hetvege_becsben_kiskep.jpg | Hétvége Bécsbenkétnapos buszos városlátogatás Következő indulás: 2012.05.26 21.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/thayfej1kis.jpg | Ausztria rejtett kincsei1 napos buszos kirándulás a Thayatal Nemzeti Parkba Következő indulás: 2012.08.25 12.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/narfejkis.jpg | Nárcisz ünnep Bad Aussee-benDunai hajóút Kremstől Melkig. Látogatás Grazban. Következő indulás: 2012.05.18 38.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dunamenti_kicsi.jpg | Duna menti biciklitúra (Melk-Krems)1 napos kerékpártúra Ausztriában Következő indulás: 2012.07.07 17.900 Ft |






