Nauel Huapi Nemzeti Park-Argentina
Patagóniában, San Carlos de Bariloche mellett fekszik az argentin tóvidéket rejtő Nahuel Huapi Nemzeti Park. Csodálatos állatvilága, összefüggő tórendszere és hatalmas hegyei vonzzák a kalandturistákat.
A Buenos Airesből húszórás autózással elérhető kisváros nem számít különösen messzi célpontnak-persze ha az argentin viszonyokat nézzük.

Itt ugyanis, ha valami 80-100 kilométerre van, akkor azt szinte a szomszédnak tekintik, és ezt a több mint másfélezer kilométeres utat számtalan távolsági busztársasággal megtehetjük. Barlioche egy csodás kis település, idilli környezetben: egy hatalmas tó partján terül él, és körben hegyek tornyosulnak. Innen nagyon könnyen elérhető a Colonia Suiza nyaralófalvacskája, ahol svájci és kanadai stílusú rönkfaházak között vezet ki az út a vadonba. A Nemzeti Parkról műholdképhez igazított térkép kapható, aminek használata különösen ajánlott, valamint a Trekking in the Patagonian Andes című Lonley Planet kiadás is nagy segítséget nyújthat térképmellékleteivel, pontos leírásaival. Az argentinok ugyanis előszeretettel túráznak a hegyekben, de sajátos módon teszik ezt.
Több menedékház is található a Barilochet övező hegyvidéken, egyszerű berendezéssel, egy légterű szobákkal és nagyon jó hangulattal. A helyi és a fővárosi fiatalok kedvelt szórakozása ugyanis, hogy gitárral és borral felszerelkezve, sportcipőben vágnak neki a turistaházhoz vezető útnak, a rifugo-t elérve, ott otthonosan berendezkedek, majd vidám főzéssel és dalolással egybekötött italozást tartanak. A turistaház közvetlen közeléből azonban a legritkább esetben mozdulnak el, megelégedve annyi kalanddal, amit az ide vezető út nyújt. Ezért hát ne lepődjünk meg, ha csak a közvetlenül a házakig vezető utakat találjuk kijárva és jelölve, a hegység más részein viszont saját tájékozódási és patakon átkelési képességeinkre vagyunk bízva.

A több napos kirándulásokon sátrazásra, erős szélre és hűvös estékre, ellenben nappali melegre és erős napsugárzásra készüljünk fel, így sok felszerelésre van szükségünk: a meleg ruhától a naptejig mindent magunkkal kell vinnünk a szélsőséges időjárásra és a nomád körülményekre felkészülésképpen. Sátorban alvásra és gázfőzőn főzésre is számíthatunk, tűzet ugyanis tilos rakni a fokozott erdőtűz-veszély miatt. Talán az egyetlen könnyítést a víz jelenti: mint egész Patagóniában, itt is mindenütt kristálytiszta ivóvizet találunk, így azt nem kell magunkkal cipelünk. Nem tudok más részét a Földnek, ahol ilyen lelki nyugalommal meríthetnénk be bármelyik tóba, tengerszembe vagy patakba kulacsunkat és biztonságosan kortyolhatnának a tökéletesen tiszta és biztonságos vizet.

Az emberi tevékenység nyoma elenyésző, az előbb említett viszonyok miatt a hegyekben vezető ösvények néhol alig észrevehetőek, a legritkább esetben találkozunk rajtuk bárkivel is. Ez a vad vidék épp ebben jelent veszélyt az itt túrázókra: ha itt történik bajunk, csak magunkraszámíthatunk. Egy ártatlan bokaficam vagy betegség is komoly kimenetellel járhat, hiszen se térerő, se hegyimentés nem áll rendelkezésre, és az sem biztos, hogy nem éppen csak két három hét múlva gyalogol újra valaki ugyanazon az ösvényen: aki már csak maradványainkat fogja megtalálni. Nem ezzel a riogatással szeretnék nagyobb kedvet csinálni ennek a helynek, csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy komoly kihívást rejt itt túrázni, és a legteljesebb figyelemre, és körültekintésre, alapos tervezésre és minimális kockázatvállalásra van szükség az erre a jobbára ismeretlen tájon való túrázáshoz.

A jégkorszaki gleccserek által csiszolt völgyek és a hatalmas sziklás csúcsú gránithegyek látványa, a déli, bükk erdők zúgó rengetege és a vadonon átrohanó patakok, süppedős mocsarak, hangulatos turistaházak, és az egész vidéket behálózó kisebb nagyobb kék vizű tavak sokasága azonban meghatározó élményt nyújt. Aki egyszer eljön ide, az biztosan olyan tapasztalatokkal és emlékekkel lesz gazdagabb, amik felülmúlják a standard turisztikai célpontokon tett látogatásaik mindegyikét.

Az Andesmar busztársaság honlapja
Egy klassz szállás Barilocheban

Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/4262_0_0.jpg?itok=haKjKySF |
Peru NagykörútLátogatás az inkák földjén
Következő indulás: 2027. február 25.
1.895.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/cusco_plaza_de_armas-102892_0.jpg?itok=7DmGBMw0 |
Keresztül Dél-AmerikánPeru, Brazília, Argentína
Következő indulás: 2027. március 02.
2.390.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/patafej.jpg?itok=kRCiwm48 |
PatagoniaA hegyek és gleccserek világa
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/3172/ecuador-kiskep_0.jpg?itok=z7FgGkGN |
Mini ecuadori körút Quitóból4 nap / éjszaka kiskörút
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/3680/kiskep.jpg?itok=7YXkbxOF |
PERU - Körutazás az inkák birodalmában8 nap / 7 éj
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/chile-chi115.jpeg?itok=aFgeIWIL |
Chile hihetetlen tájain...Kovács Attila, 2026. augusztus. 07Dél-Amerika / Chile
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_7234_0.jpg?itok=osFVKNcr |
Patagónia hegyei közöttKovács Attila, 2026. április. 17Dél-Amerika / Argentína / Calafate / Chile / Punta Arenas
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/brazil-rio-de-janeiro-1.jpg?itok=cdmpBtUG |
Peru, Brazília: Dél-Amerika csodálatos tájainKovács Attila, 2026. április. 03Dél-Amerika
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/patagonia12_fb.jpg?itok=tlQpbb1Z |
Patagónia hívó szavaKovács Attila, 2026. február. 03Dél-Amerika
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/rio-de-janeiro-wallpaper-hd-113_0.jpg?itok=Y7AIniUh |
Egy nap RiobanKovács Attila, 2026. január. 29Dél-Amerika / Brazília / Rio de Janeiro
|


