Fehér éjszakák - Skandinávia és a Baltikum

9 napos körutazás Német, Svéd, Finn, Észt, Lettországban, Litvániában és Lengyelországban

A nyári napfordulókor (június 21.) a leghosszabb a nappal. Erre az időszakra szerveztük utunkat Észak-Európába, mely során a fehér éjszakák mellett sok más érdekességben is gyönyörködhetünk.

Alapár tartalmazza

Szállást, reggelis ellátást, az autóbuszos és a hajós utazás költségeit, a felsorolt programokat az idegenvezetést, valamint az útlemondási biztosítást.

Alapár nem tartalmazza

A baleset-, betegség-, poggyászbiztosítást, belépőket, fakultatív programok és a további étkezések díját.

Hossz: 
9 nap
Szállás: 
szálloda
***
Létszám: 
Minimum létszám: 35 fő
Program: 

1. nap: Szeged (Pécs, Debrecen) – Budapest – Szlovákia – Csehország - Drezda (680 km)
Reggeli indulás után utazás Szlovákián és Csehországon keresztül Németországba. Először Szászország fővárosát, Drezdát tekintjük meg. Sétánk során, a II. Világháború után gyönyörűen újjáépített város épületeit csodálhatjuk meg: a Semperopert, a Miasszonyunk-templomát, a Brühl-teraszt, melyet Európa erkélyeként is emlegetnek. Érdekes, hogy az Elba partjánál végzett modernizálások – egy autópályahíd építése – miatt az UNESCO elvette a várostól a világörökség kitüntető címet. Este szállásfoglalás.

2. nap: Berlin – Rostock – Trelleborg (680 km)
Reggel továbbindulunk, a déli órákban betérünk egy buszos városnézésre Berlinbe. TV torony, városháza, Brandenburgi kapu, Arany angyal. Folytatjuk utunkat Rostockba. Egy esti séta keretében ismerkedünk az egykori Hanza-város nevezetességeivel, majd kimegyünk a kikötőbe, ahol hajóra szállunk és elhagyjuk Németországot. Éjszaka kompátkelés a Balti-tengeren. Szállás a hajón 4 ágyas (igény esetén 2 ágyas) tusolós/WC-s kabinokban.

3. nap: Malmö – Gränna – Stockholm (620 km)
Kb. 6 órakor érkezés Svédországba. Korai reggeli a hajón. Kikötés után az ország harmadik legnépesebb településének, Malmönek a megtekintése szerepel programunkban. Láthatjuk a Malmöhus egykori erődítményét, a Szent Péter-templomot, valamint Svédország legmagasabb épületét. Ezt követően folytatjuk utunkat a főváros felé. Útközben egy rövid sétát teszünk a cukorkák városában: Grännában. Itt megtekintünk egy cukorkakészítő műhelyt (vásárlási lehetőség) és sétálunk a városkában. Szállás Stockholmban.

4. nap: Stockholm – Turku (310 km)
Reggeli után egész napos városnézés Stockholmban. Megcsodáljuk többek között a királyi palotát, melynek udvarán van a királyi őrségváltás is. A palota szobái díszítésükben méltóak a királyi családhoz. A palota mellett van a koronázási templom és az érdekes finn templom. Az óváros, a Gramla Stan egy szigeten található, épületei több száz évesek. Közelükben található a parlament is. A stockholmi városháza Észak-Európa egyik legszebb épülete. Délután sétálunk a modern belvárosban. Ezt követően egy különleges látványosságot, a Wasa múzeumot keressük fel. Itt egy csodaszép régi vitorlás hadihajó tekinthető meg, mely első útján elsüllyedt. Kiemelték a vízből, renoválták és kiállították. Este ismét hajóra szállunk és elindulunk Finnország felé. Szállás a hajón 4 ágyas (igény esetén 2 ágyas) tusoló/WC-s kabinokban. A hajó fedélzetén vannak székek is, és ekkor van lehetőség megcsodálni, hogy a napkorong milyen későn bukik le a tengerbe, továbbá azt, hogy éjfél után nem sokkal már ismét megjelenik a keleti horizonton. Erre a napra a vacsorát külön lehet rendelni.

5. nap: Turku – Helsinki (170 km)
Reggel érkezés Turkuba. Kezdjük is egyből a városnézést Finnország egyik legjelentősebb történelmi városában. Az ország első egyetemét, a Turkui Királyi Egyetemet itt alapították. Ezt követően folytatjuk utunkat a finn fővárosba, Helsinkibe. A déli órákban érkezés Helsinkibe. Buszos és gyalogos városnézésünk során megcsodáljuk többek között a híres Olimpiai stadiont, a magyar olimpikonok legsikeresebb olimpiájának központi épületét. A Sibelius-emlékmű egy női szobrászművész különleges alkotása. A Szenátus téren található a város legnagyobb temploma. További érdekességek: kikötő nagy forgatagú piaccal, illetve a Sziklatemplom, mely a modern építészet egyik legszebb alkotása. Programunk befejezése után a központ közelében található kikötőben hajóra szállunk és elhagyjuk a skandináv térséget, a Baltikum felé vesszük az irányt. A kompátkelés során gyönyörködhetünk a Finnországhoz tartozó sok szigetben és a Balti-tengerben. Észtországba, Tallinnba érkezésünk után szállás.

6. nap: Tallinn –Turaida - Riga (300 km)
Reggeli után városnézés Tallinnba. Az óváros várfallal volt körbevéve, ennek több emléke látszik mai napig is: ágyútorony, városfal, körbástyák… A Nyevszkij-székesegyház, a városháza és a belváros, mind-mind megkapó látványosság. Láthatjuk, milyen finoman elegáns város Tallinn. Szabadprogram után déli irányba indulunk és elhagyjuk Észtországot és Lettországba lépük át. Először a Turaida várat keressük fel, mely egy természetvédelmi parkban található. A többszáz éves erődöt szépen felújították. Továbbutazva Rigában elfoglaljuk szállásunkat.

7. nap: Riga – Rundale - Vilnius (300 km)
A reggelit követően megismerhetjük a Balti-tengerhez tartozó Rigai-öböl partján lévő festői fővárost. A régi kereskedővárost, a most 1 millió lakosú Rigát a Hansa-időkben városfal védte. Városnézésünk során ennek lőportornyát, a dómot (XIII. századi), a Szt. Péter-templomot és sok egyéb középkori emléket tekintünk meg. A történelmi belváros az UNESCO Világörökség Listáján is megtalálható egyedi szépségének köszönhetően. Délután továbbindulunk Litvánia felé. Útközben megállunk a Balti államok egyik legszebb látványosságánál, a Rundale kastélynál. A barokk építészet gyöngyszeme a szépen felújított palota. A parkja is megérdemel egy kellemes sétát. Programunk után elhagyjuk Lettországot. Az esti órákban érkezés a szállásra, Vilniusba.

8. nap: Vilnius – Lengyelország (640 km)
Reggel városnézés a litván fővárosban. A gyalogos sétánk során megtekintjük a hangulatos óváros mellett a gótikus Szent Anna-templomot, a barokk Péter Pál-templomot. Az ezt követő szabadprogram alatt lehet emléktárgyakat is vásárolni. Délután elhagyjuk Litvániát és továbbutazunk Lengyelországba. Az esti órákban szállásfoglalás.

9. nap: Lengyelország – Selmecbánya – Budapest (530 km)
Lengyelországon és Szlovákián keresztül hazautazunk. Útközben rövid sétára megállunk a világörökség listán is szereplő Selmecbányán és a belvárosban nézelődünk: Óvár, plébánia templom, városháza. Folytatjuk utunkat, Parassapusztánál lépünk be hazánk területére. Budapestre érkezés az esti órákban. Ezután utasainkat a felszállási helyükre szállítjuk.

Kapcsolódó cikkek

» Képek Szász-Svájcból - Kovács Attila, 2017. augusztus. 07
» Varsó és nevezetességei - Etédi Alexa, 2013. szeptember. 02
» Európa 9 legolcsóbb nagyvárosa! - Etédi Alexa, 2013. május. 14
» Fjallraven Polar Expedíció - Kutyaszánozás - Kramer Zsolt, 2016. május. 08
» A Lengyel-Tátra virágai - Láncos utak a Świnicára - Nagy Árpád, 2013. november. 25
» A 14 szigetre épült főváros: Stockholm - Explorer World, 2013. október. 17
» Stockholm és nevezetességei - Etédi Alexa, 2013. szeptember. 04
» Luther Márton nyomában IV. - Wittenberg - Etédi Alexa, 2013. július. 17
Ön már járt itt? Mondja el véleményét!
Ár & Jelentkezés
Alapár tartalmazza: 

Szállást, reggelis ellátást, az autóbuszos és a hajós utazás költségeit, a felsorolt programokat az idegenvezetést, valamint az útlemondási biztosítást.

Alapár nem tartalmazza: 

A baleset-, betegség-, poggyászbiztosítást, belépőket, fakultatív programok és a további étkezések díját.

Helyszíni költségek leírása: 

Belépők ára: kb. 5430 SEK/fő + 7 EUR/fő

Előleg: 

A teljes részvételi díj 40 %-a, mely a foglaláskor fizetendő.
Induláshoz képest egy hónapon belüli foglalás esetén már a teljes összeg fizetendő!

Hátralék: 

A részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal az indulás előtt fizetendő.

Kiutazási forma: 
busz
Egyéb részletek
Kiutazás: 

Kényelmes, légkondicionált autóbusszal, hajóval

Szállás: 

*** szállodákban, 2 ágyas, tusolós/WC-s szoba, 1 éj 4 ágyas(2 ágyas) zuhanyzós/WC-s kabinban, reggelivel. A szállodában egyágyas, valamint a hajóutakon 2 ágyas kabinban elhelyezés felár ellenében kérhető.

Étkezés: 
A részvételi díj reggelis ellátást tartalmaz. Felár ellenében félpanziós ellátás igényelhető.
Vízum: 
Magyar állampolgárok érvényes, új típusú személyi igazolvánnyal vagy érvényes útlevéllel utazhatnak.
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő biztosítás megkötése ajánlott. Irodánkban van lehetőség kedvezményes baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötésére.
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!