Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Kiutazás
Zirc az itteni ciszterci apátság műemlék épületegyütteséről nevezetes, amelyben könyvtár és múzeum is található. Az apátság angolkertjéből kialakult botanikus kert az ország legmagasabban fekvő arborétuma, melynek célja a Bakony őshonos növényeinek gyűjtése és bemutatása.

A település sorsa szorosan összekapcsolódik a cisztercita szerzetességgel. III. Béla király, akinek a felesége francia hercegnő volt, 1182-ben Clairvaux-ból hívta be a szerzeteseket, és ugyanolyan kiváltságokat biztosított nekik, mint amelyek őket Franciaországban megillették.

A francia szerzetesek templomot, monostort építettek e helyre, de munkájuk később elenyészett. A török időben Zirc is elpusztult, s története a XVIII. század elején kezdődik újra, ismét a ciszterekkel, akik akkor Poroszországból érkeztek, Heinrichauból. A hajdani települést újraalapították, kétszer is, mivel Heister osztrák tábornok is elpusztította a Rákóczi-szabadságharc idején. Kolostort és templomot építettek, később, 1814-ben Zirc a rend tartományi székhelye lett. 

Zirc városi rangját 1984-ben nyerte vissza, miután fejlődését nagyban elősegítette a közelében elkezdett szénbányászat. A város nevezetes szülötte Reguly Antal (1819-1858) a magyar nyelvészet úttörője.

A település megközelíthető közúton: a 8-as útról Veszprémnél kell észak felé kanyarodni a 82-es útra. Vasúton a Győr-Veszprém vonal mentén fekszik.



Zirc térkép
Zirc cikkek

találat

Saját szervezésű utazásaink az utazás minden költségét tartalmazzák (részletek az utazás leírásánál).
Ha más szállodát, hosszabb-rövidebb utazást keres vagy másik időpont lenne megfelelő, kérjen személyre szabott ajánlatot, írjon nekünk itt!   

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

körutazás

Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán

2 napos buszos utazás Lengyelországban
49.800 Ft/fő

Tavaszköszöntő Ausztriában

2 napos buszos utazás Ausztriában
58.000 Ft/fő

2 nap, 2 adventi hangulat: Bécs és Pozsony

2 napos buszos utazás Ausztriába és Szlovéniába
61.697 Ft/fő

Advent Zágrábban

2 napos buszos kirándulás Zágrábban
66.847 Ft/fő

Hétvége a Plitvicei-tavaknál

2 napos buszos kirándulás Horvátországban
71.997 Ft/fő
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!