Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Kiutazás
A település megközelíthető közúton: Kaposvár felől a 61-esen, illetve Zalaegerszeg felől a 74-esen Nagykanizsáig, onnan tovább a 7-es úton, majd Becsehelynél letérve déli irányba még 3,1 km.

Neve az írásokban 1321-ben Sanctus Martinus, 1471-ben Zenthmarthon, 1697-ben pedig már Tótszentmárton alakban tűnt fel. Nevét templomának védőszentjéről kapta. A községbe a török hódoltság után horvát anyanyelvű lakosság települt be, ezért kapta az ekkor szlávot jelentő Tót- előtagot. A ma is többségében horvát anyanyelvű községben elevenen élnek a kulturális hagyományok, és ma is használják horvát nevét: Sumarton.

A török időkben sokat szenvedett a környék; lakói adóztak a töröknek, a földesuruknak, a végvári magyar katonáknak egyaránt. Ugyanakkor egy történet szerint 1653-ban Musztafa Ali bég robotoltatni akarta a jobbágyokat, de földesuruk, Batthyány Ádám elhárította ezt a veszélyt fejük fölül, megüzenvén a töröknek, hogy békében tilos hódoltatni.

1996-ban Nemzetközi Fafaragó Műhely Egyesületet hoztak létre, amelynek tagjai horvát, belga és magyar szobrászok, népi iparművészek. A nyári alkotótáborban készített szobrok köztereken felállítva a községben maradnak.



Tótszentmárton térkép
Tótszentmárton cikkek

találat

Saját szervezésű utazásaink az utazás minden költségét tartalmazzák (részletek az utazás leírásánál).
Ha más szállodát, hosszabb-rövidebb utazást keres vagy másik időpont lenne megfelelő, kérjen személyre szabott ajánlatot, írjon nekünk itt!   

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!