Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Kiutazás
A mai Szépasszony-völgyi pincesorok, mintegy emberöltő óta Eger legismertebb részét képezi. Borospincéi az utóbbi néhány évtizedben idegenforgalmi jelentősége révén országos hírre tett szert.

Hogy ebben a völgyben mikor vájták az első járatokat a tufába, azt nem tudni - de akár száz-kétszáz évvel is korábban, mint ahogy elkezdődött az összefüggő pincesorok kialakítása. A püspökség tulajdonában lévő völgyben az 1770-es években kezdték "építeni" a sorokat (a legrégebbi mai neve: Öregsor) Barkóczy püspök idején ugyanis fellendült a bortermelés, kellett a megfelelő érlelő- és tárolóhely, gyorsan szaporodtak a járatok - alig tíz év múlva már 32 borospincét számoltak össze! De még az 1960-as években is vájtak itt pincéket, a II. világháborút követő földreform fellendítette ugyanis az építési kedvet.

A közbeszéld Szépasszony-völgyön sokszor csak a völgy legmélyét érti. A több mint 150 pincének közel harmada található ott, ezek azok, ahol a vendéglátás folyik - a domboldal pincéiben pedig (általában) a munka. A Szépasszonyvölgy úton érkezve elhaladunk ezek között. Aztán a Dísz térnél már láthatjuk, megérkeztünk: a Szépasszony szőlőt és bort tartó bonzalakja fogadja a látogatót - nem messze tőle pedig Bacchus lovagolja meg a hordót. Balra találhatók a parkolók, és már kezdődhet is a völgy gyalogos felfedezse. Éttermek, csárdák sora kíséri utunkat - van, amelyik több busznyi turistacsoportot is képes kicsolgálni. Több helyen saját zenekar játszik, de a vendéglők között pendliző cigányzenészek is elhúzzák a nótánkat.

A pincék többségénél a völgyfalba vájt bejárat előtt terasz hívogatja a vendégeket, a jellegzetes, színesre festett fém ajtókat sok helyen üvegezett fára cserélték. Ez felzi leginkább a völgy átalakulását: a családi, termelői borkimérések egyre inkább professzionális vendéglátóhelyekké alakulnak. Ám - természetesen - továbbra is csak egri bort kínálnak, és minden pince a sajátját. Bíznak a termésükben: adnak kóstolót, általában pénzért, de van, ahol ingyen. nagy a választék, de vannak jellemző kóstolható borok, amelyek a következők: egri bikavér, cabernet sauvignon, kékfrankos, zweigelt, merlot, medina, egri leányka, muskotály, chardonnay, cserszegi fűszeres, olaszrizling.

A borkorcsolyák is igen változatosak - a rágcsálnivalótól a zsíroskenyére ánt a hidegtálakig terjed a kínálat. És télen is zajlik itt az élet (még ha, természetesen kisebb is, mint nyáron), akkor is sok pince kinyit - és forralt bort is kínálnak a fázós vendégeknek.

A bornemisszák is jól érezhetik itt magukat. A völgy két oldalán húzódó pincesorok közötti terület három teraszán hat bográcsozó-nyársaló helyet alakítottak ki, amelyeknél akár nagyobb társaságok is letelepedhetnek.



Szépasszonyvölgy térkép
Szépasszonyvölgy cikkek

találat

Saját szervezésű utazásaink az utazás minden költségét tartalmazzák (részletek az utazás leírásánál).
Ha más szállodát, hosszabb-rövidebb utazást keres vagy másik időpont lenne megfelelő, kérjen személyre szabott ajánlatot, írjon nekünk itt!   

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!