Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Kiutazás
Szeged Csongrád megye székhelye, jelentős kulturális és tudományos központ. Építészeti műemlékei, egyházi emlékei, múzeumai, galériái, az 1931-től megrendezett Szegedi Szabadtéri Játékok látogatók ezreit vonzzák évről évre a Tisza-parti városba.

A mai város Algyő, Kiskundorozsma, Szőreg, Tápé és Gyálarét Szegedhez kapcsolásával jött létre 1973-ban. A település nagyobb része a folyó jobb partján, a kertváros jellegű Újszeged pedig a bal parton terül el. 

A város nevezetes műemléke a Dóm téren lévő Fogadalmi templom, a Hősök kapuja, építészeti szempontból is jelentős a város és a megye múltját, művészeti értékeit őrző Móra Ferenc Múzeum. És aki Szegedre látogat, biztos, hogy felkeresi a Virág cukrázdát.

___________________________________________________________________________________

Az első lakóktól a nagy árvízig

A Maros torkolata miatt átkelőhely lévén, Szeged az őskortól lakott hely. A környéken az Öthalom területén bukkantak a legrégibb emberi településnyomokra. Az utolsó jégkorszak vége felé, mintegy 24 ezer évvel ezelőtt, mamutvadászok egy csoportja telepedett itt meg. Az ember jelenlétét ettől kezdve folyamatosnak tekinthetjük e tájon. Különösen fontos újkőkori és bronzkori leletek kerültek elő a városhoz tartozó falvakban, Tápén és Szőregen. A II. század közepéről, Ptolemaiosz leírásából ismerjük a település legrégibb nevét: Partiszkon. A későbbi vár helyén római őrállomás vigyázta a tiszai átkelőhelyet, a Maros menti só- és aranyszállítást. A nagyszéksósi hun fejedelmi lelet és számos történeti adat valószínűsíti, hogy Attila székhelye a környéken lehetett.

Szegedet Baján avar kagán csapatai szállták meg 567 után, s a környék egészen a IX. század kezdetéig avar fennhatóság alá tartozott. Ma már tudjuk, hogy az avar kaganátus központja valahol a magyar Alföldön, talán egy ideig Szeged környékén, mindenesetre a Kárpát-medence központjában lehetett. A környék a fejedelmi törzs szálláshelyéhez tartozott 896 után - a jobb parti, ártéri szigeteket a honfoglalók sűrűn megszállták. A XI. században a település királyi birtok lett. A Maroson úsztatott só, a közlekedés lehetőségei, az uralkodótól nyert kiváltságok a XII. században serkentették várossá válását. Neve először 1183-ban szerepel oklevélben: Cigeddin. A tatárjárást követően Szeged e vidék legjelentősebb városa, ekkor kapja kitüntető kiváltságait, s valószínűleg 1260-1280 között új várat építenek itt - méghozzá kőből. A XV. században a török veszély miatt a Hunyadiak támogatásával jelentős hadászati és egyházi központtá fejlődött. Hunyadi János innen indult a török elleni, győztes nándorfehérvári csatába 1456-ban. Még néhány évtized, s a szabad királyi városok közé sorolja Szegedet II. Ulászló (1498).

A város 1522-ben már az ország egyik legnépesebb települése volt, lakosainak száma több mint 7000, annyi, mint Budáé, Pesté, Kassáé. A török hódoltság alatt jelentős erősség lett. Mint a szultáni birtokok egyik központja, viszonylagos védelmet élvezett. 1721-ben megnyílt az első gimnázium, a piaristáké. S még ugyanabban az évtizedben, 1728-ban a lakosságon belüli ellentétek és a babonás hiedelmek kiváltotta boszorkánypörök hozták kedvezőtlen hírbe a várost. A XVIII. század első felében, hosszadalmas birtokperek után Szeged számos környékbeli pusztát megszerzett, így alakult ki hatalmas, 142 ezer kat. hold kiterjedésű határa. A XVIII. század második felében újjászületett a városkép. A századfordulóra esik Vedres Istvánnak, "Szeged Széchenyijének" és Dugonics Andrásnak tevékenysége. Szeged a székhelye 1849 júliusában a Pestről elmenekült kormánynak. 1854-ben pedig elkészült a Pest-Szeged közötti vasútvonal, s vasúti híd épült 1858-ra.

___________________________________________________________________________________

A mai város születése

Az 1879. március 12-i árvíz pusztítása után, 1880-1883 között Újszegedet egyesítették Szegeddel. Lechner Lajos körutas-sugárutas terve alapján egységes arculatú város épült. Az 1920-as trianoni békeszerződés Szeged szomszédságában húzta meg az országhatárt, s ez érzékenyen érintette a város déli és keleti kapcsolatait. 1921-ben Szegedre került a Kolozsvári Tudományegyetem, két évvel később a csanádi püspök is áttette székhelyét Temesvárról. Először 1931-ben rendezték meg a szabadtéri játékokat. Nobel-díjával 1937-ben szerzett világhírt a városnak Szent-Györgyi Albert biokémikus professzor. 1944 után lassan indult a fejlődés. A város határában 1950-ben kilenc önálló tanyaközséget szerveztek. Szeged 1962. január 1-jén ismét Csongrád megye székhelye lett. Az 1965-től feltárt kőolaj- és földgázmezők "égő aranya" (Mocsár Gábor) nagy lendületet adott a város fejlődésének. 1973-ban Algyő, Kiskundorozsma, Szőreg, Tápé és Gyálarét Szegedhez kapcsolásával létrejött a mai város - bár Algyő azóta ismét önálló lett.

___________________________________________________________________________________

Szegedi Szabadtéri Játékok

A Dóm tér - szépsége és akusztikai adottságai révén - szinte kínálkozik monumentális rendezvények, szabadtéri játékok megtartására. Még a tér körülépítésének ötletével egy időben Gemier jeles tanítványa, Hont Ferenc vetette fel a szabadtéri tömegszínjátszás gondolatát. Vele ellentétben a város országgyűlési képviselője, Klebelsberg Kunó kultuszminiszter a salzburgi játékok mintájára népies és művészi passiójátékok megrendezésére helyezte a hangsúlyt. Az 1931-ben, azután 1933-1939 között megrendezett játékok a két világháború közötti magyar színjátszás kimagasló eseményei voltak. A klasszikus magyar színdarabok, operák mellett (Hunyadi László, Az ember tragédiája, Háry János) népszerű olasz operákat is bemutattak. Mascagni maga vezényelte itt a Parasztbecsületet a Milánói Scala ünnepelt sztárjainak 1935-ben, s Reinhardt az itteni előadás alapján jósolta meg Az ember tragédiája egyre nagyobb sikerét.

A város szélesebb repertoárral 1959-ben újította fel a szabadtéri játékokat. Nemzeti kultúránk kiemelkedő alkotásai, a dráma, opera- és táncművészet remekei s nemzetközi sikerdarabok szerepelnek nyaranta a műsoron. A dalszínházi paletta igen gazdag az utóbbi évtizedekben.



Szeged térkép
Szeged cikkek

találat

Saját szervezésű utazásaink az utazás minden költségét tartalmazzák (részletek az utazás leírásánál).
Ha más szállodát, hosszabb-rövidebb utazást keres vagy másik időpont lenne megfelelő, kérjen személyre szabott ajánlatot, írjon nekünk itt!   

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!