Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Kiutazás
Siófok nyaranta a déli part ″fővárosa″. A patinás üdülőhelyen 1878-ban készült az első fürdőház, amelynek feliratáról - ″Magyar Tenger″ - terjedt el a Balaton máig is élő elnevezése.

A ligetes sétányok, a hatalmas területű, mintegy 17 kilométer hosszúságban elnyúló strandok, a kulturális és gasztronómiai programok vonzzák a turistákat.

Az itteni látnivalók közül figyelmet érdemel az eredetileg barokk stílusban épült, majd a neoromán ízlés szerint átalakított római katolikus templom, a Makovecz Imre által tervezett evangélikus templom, valamint Varga Imre szobrászművész alkotásai a művelődési központ előtti téren. Kellemes sétát tehetünk a Millennium parkban, a kitötőben, a Rózsakertben. Érdemes felkeresni a híres operettszerző, Kálmán Imre emlékkiállítását, és felmenni a város jelképének számító víztoronyba is.

A város megismerését segítheti A Balaton és környéke című kötet.

Múltidézés

A mai város története hosszú időkre vezethető vissza. A legrégebbi magyar nyelvemlékben, a tihanyi apátság alapítólevelében olvasható először írott formában a Balatonból kivezető Sió folyócska neve. A róla elkeresztelt Fok falut egy 1137-es adóösszeírás említi.

1810-ben az Erdély-Adria gyorspostakocsi-járat már áthaladt a településen. 1861-ben adták át a forgalomnak a déli vasútvonalat, melynek siófoki állomásán két évvel később állt meg az első, menetrend szerinti vasúti szerelvény. A Kisfaludy gőzhajó 1865-től naponta kétszer kötött ki az új, mólókkal védett hajókikötőben.

A siófoki fürdőkultúra kialakulásának története 1866-ban kezdődött, amikor Végh Ignác 12 évre szóló fürdőbérleti szerződést kötött a veszprémi káptalannal a Balaton-part hasznosítására. 1872-ben Festetics Pál kezdeményezte azt, hogy Siófok épüljön színvonalas gyógyfürdővé, és itthon nyaraljanak a pihenni vágyók. Az első fürdőház 1878-ban készült el, mely nyolcvan kabinnal, százszemélyes társalgóval, emeletes kilátószobával, svájci stílusban épült.

A káptalani földeket 1885-ben kezdték felparcellázni, majd 1891 áprilisában alakult meg a Siófok Balatonfürdő Részvénytársaság. Az rt. megvásárolta a káptalantól a fürdőjogot, feltöltötték és kialakították a vízparti 60 holdas fürdőterületet, megépítették a kor minden igényét kielégítő Sió és Hullám Szállodákat, vendéglőt, kávéházat, korzót. Két év munkája után 1893-ban adták át rendeltetésének a fürdőtelepet, abban az évben, amikor hivatalosan is gyógyfürdővé nyilvánították Siófokot.

A pezsgő fürdőélet kulturális és sporteseményekkel párosult. Színház, 1500 főt befogadó lelátójú lóversenypálya épült, megkezdődtek a rendszeres Balaton-átúszások, teniszversenyek. Itt rendeztek az országban először vízilabda-mérkőzést. Villák sokasága épült fel. A nagyléptékű fejlődés együtt járt az új fürdőintézmények, fürdőtelepi strandok, szállodák építésével.

XX. századi változások

Az első világháború után a legkegyetlenebb dunántúli megtorlások színhelye volt Siófok. 1919 augusztusában valamennyi nagyobb magánvilla és szálloda börtön, laktanya vagy tiszti szállás volt. A konszolidáció után 1921-ben irodalmi, tudományos és művészeti egyesületként alakult meg Budapesten a Balatoni Társaság, amely a Balaton-kultusz szószólójaként tevékenykedett.

A második világháború harcai két hónapig folytak a hadászatilag fontos helyen. Nagy károk keletkeztek a szállodákban, az éttermekben, parkokban, a fürdőépületekben, a part menti nyaralókban. Felrobbantották a vasúti és a közúti hidat, károk keletkeztek az itt horgonyzó hajóállományban is.

A háború után az új rend a dolgozók üdülőközpontjává tette Siófokot. Csodaszámba ment az újjáépítés üteme: 1947. június elején már tízezer vendég érkezett ide, tíz évvel később 114 szakszervezeti üdülőt tartottak nyilván. Az 1960-as években nagyszabású szállodaépítések kezdődtek. A Vénusz, a Napfény, a Balaton, a Lidó és a Hungária után 1965-ben megnyílt a legnagyobb, a tizenhárom emeletes Európa Szálló. Azóta is sorra nyílnak az újabb szállodák, vendéglátóhelyek.

A parton keleti irányban a szállodasornál kezdődik az Aranypartnak nevezett rész. Folytatásában Szabadi-fürdő, majd Szabadi-Sóstó található. Nyugat felé indulva Széplakra lehet eljutni, ahol az Ezüstpartnak nevezett szakasz terül el.
Siófok 1968. december 31. óta város.



Siófok térkép
Siófok cikkek

találat

Saját szervezésű utazásaink az utazás minden költségét tartalmazzák (részletek az utazás leírásánál).
Ha más szállodát, hosszabb-rövidebb utazást keres vagy másik időpont lenne megfelelő, kérjen személyre szabott ajánlatot, írjon nekünk itt!   

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!