Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Kiutazás

Róma utazás, nyaralás – hasznos információk, tippek és látnivaló ajánlók

Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat a Rómába indulók számára, legyen szó utazásról, nyaralásról, vagy éppen városnézésről. Ezen az oldalon nem csupán a római idegenforgalmi infrastruktúráról, víz- és áramellátásról, elektromos hálózatról, közlekedésről, az általános időjárási viszonyokról, a rómaiak körében dívó szokásokról kaphatnak hasznos tájékoztatást, de – rengeteg fényképpel – ismertetjük a legfontosabb római látnivalókat, nevezetességeket, azok pontos címét, nyitva tartását és a belépők árait is. Számos Rómáról, illetve a város érdekességeiről szóló cikk is segítségül szolgálhat.

Rómánál klasszikusabb úti célt el sem tudnánk képzelni. Elnevezései (Caput Mundi, azaz latinul a Világ Fővárosa, valamint az Örök Város), illetve a Rómához kapcsolódó mondások (Minden út Rómába vezet) nem véletlenül születtek, s a város rá is szolgált e szépen csengő, híres nevekre, szlogenekre. Rómát Kr. e. 776-ban alapította a mitikus ikerpár, Romulus és Remus, s hamarosan az akkor ismert világ központja, legnagyobb és legfényesebb városa lett, mely dicsőséges történelmet máig őrzi, gondoljunk csak az olyan nevezetességekre, mint a Colosseum, a Forum Romanum, vagy éppen az Angyalvár. S a ma is divatos, felkapott és pezsgő Róma csodálatos módon tud együtt élni múltjával. A régi korok műemlékei szerves részét képezik e nagyszerű városnak, melyek nélkül nem tudnánk elképzelni Rómát. Mondhatjuk azt is, hogy mindezek összessége adja Rómának azt a romantikus hangulatot, amitől a világ egyik legkedveltebb úti célja lett.

S akkor lássuk a hasznos tudnivalókat, melyekre a Rómába utazóknak szüksége lehet.

Beutazási szabályok: Rómába érvényes útlevéllel vagy érvényes személyi igazolvánnyal utazhatunk. 2007. április 1. óta Olaszországban három hónapig tartózkodhatunk turistaként, ezt meghaladó idő esetében a helyi önkormányzat népesség-nyilvántartási hivatalában, az anyakönyvvezetőnél kell bejelentkezni. Kisállatok utaztatásához ún. állatútlevél (Pet passport) beszerzéséről kell gondoskodni. További információk a Konzuli Szolgálat – Olaszország című honlapján találhatók.

 

Fizetőeszköz, deviza- és vámszabályok, idegenforgalmi adó: Olaszországban, így Rómában is az Euró (EUR) a hivatalos fizetőeszköz. A vámelőírások tekintetében Olaszország mindenben az uniós szabályokat követi. 2011. január 1. óta a Rómában megszálló turistáknak – az eltöltött éjszakák számának megfelelő összegű – adót kell fizetniük (kemping – 1 euró/éj, az egy-, a kettő- és a három csillagos szállodák, illetve a ’bed and breakfast’ típusú szállások – 2 euró/éj, a négy- és az öt csillagos szállodák – 3 euró/éj). Az adót a tízedik éjszaka – kempingeknél az ötödik éjszaka – után nem számolják fel. A 10 év alatti gyermekek, az ifjúsági szállók vendégei, valamint a gyógykezelésre érkezett turisták mentesülnek az adó alól, melyet a szállásdíjjal egyszerre kell megfizetni.

Időeltolódás: Róma (Olaszország) a GMT +1 időzónában fekszik, akárcsak Magyarország, tehát nincs időeltolódás.

Elektromos hálózat és áramellátás: Rómában a hálózati feszültség 230 V / 50 Hz, de a konnektorok többsége más típusú, mint itthon, ezért érdemes átalakítót vásárolnunk (a boltokban kaphatók), hogy a hazulról vitt elektromos árammal működő eszközöket használni tudjuk.

Általános időjárási viszonyok: Rómára a mediterrán éghajlat jellemző enyhe, csapadékos telekkel, és forró, száraz nyarakkal. Bár a turisták az év minden időszakában és hónapjában özönlenek az Örök Városba, talán legideálisabb időpont egy római városlátogatásra a tavasz illetve az ősz. A leghidegebb hónap a január (átlag 12 C), míg a legmelegebb a július és az augusztus, amikor gyakran kúszik a hőmérő higanyszála 30 C fölé is. A havazás ritka Rómában, ősszel viszont gyakori esőkkel számolhatunk. 

Szokások: Róma legfontosabb nevezetességei között számos katolikus vallási épület szerepel (ld. Vatikán), ahol szigorúbban veszik a turistáktól is az illendő öltözködést: a hölgyeknek felkart és térdet eltakaró viselet kötelező, de még a férfiak sem léphetnek be rövid nadrágban vallási komplexumokba.

Ami a táskákat illeti, érdemes biztonságos darabot magunkkal vinni (övtáska, rejtett táska, netán zseb), mivel a zsebtolvajok – akik gyakran robogókon közlekednek – könnyű prédának tekintik a figyelmetlen turistákat, a válltáskákat könnyedén lerántják, levágják az emberről.

A római közterületeken 2005 óta korlátozzák a dohányzók füstöléseinek lehetőségeit: irodák, kávézók, éttermek és pályaudvarok csarnokai, peronok, 12 éven aluli gyermekek és terhes nők közelében tilos dohányozni. Az új szabályok megszegőit súlyos pénzbírsággal büntetik.

Orvosi ellátás: A Rómába utazóknak ajánlott mindenre kiterjedő utas- és balesetbiztosítást kötni, mivel az Európai Egészségbiztosítási Kártya bemutatásával kizárólag a sürgős, illetve orvosilag indokolt alapellátás vehető csak igénybe.

A közegészségügyi helyzet jó, járványveszéllyel nem kell számolni, az egészségügyi ellátás színvonala jó, ennek ellenére érdemes kombinált, hepatitis A és B elleni oltást kérni, mielőtt elutaznánk Rómába. A kórokozó nem szexuális úton terjed, hanem tengeri ételekkel, kagylókkal és szennyezett vízzel, a megelőzés érdekében érdemes odafigyelni a higiéniai szabályokra.

Nyitva tartások:
A római bankok hét közben általában 8:30-13:30-ig, majd délután 14:15 és 15:00, vagy 14:30 és 15:30 között tartanak nyitva, szombat-vasárnap zárva vannak. A pénzváltók általában egész nap nyitva vannak.

Az üzletek nyitva tartása szélesebb körű. Hagyományosan keddtől szombatig 9:30-13:00-ig vannak nyitva, majd a szieszta után 15:30-20:00 között. Hétfőnként csak délutáni nyitva tartás van. A nagyobb boltok hétfőtől szombatig reggel 9-től este 9-ig tartanak nyitva megszakítás nélkül.

 

Legfontosabb olaszországi ünnepnapok:

Január 1. – Újév
Január 6. – Vízkereszt
Április 25. – A felszabadulás ünnepe
Május 1. – A munka ünnepe
Június 2. - A Köztársaság ünnepe
Augusztus 15. – Mária mennybemenetele
November 1. – Mindenszentek
December 8. – A Szeplőtelen fogantatás ünnepe
Húsvét, Karácsony

Fontos telefonszámok - Rómában az alábbi segélyhívószámokat hívhatjuk: Mentők: 118, Tűzoltók: 115, Autómentők: 116, Rendőrség: 113, Csendőrség: 112

Magyarország római külképviselete: Nagykövetség – Róma, cím: Via dei Villini 12-16. 00161 Roma, telefon: (00)-(39) 06-442 30 598, 06-440 20 32 (munkaidőben), mobil: (00)-(39)-348-800-81-59 (sürgősségi ügyelet munkaidőn kívül)



Akciók, kedvezmények, last minute Rómában

Róma térkép
Róma cikkek

» Hosszú hétvége Rómában
» Látnivalók Rómában
» 4 napos utazások
» Hosszú hétvége
találat
Részletes találati lista
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!