vélemények, olvasnivalók, élménybeszámolók, látnivalók, fényképek

Vélemények, értékelések
4.6
20 értékelés alapján

Barangolás Erdélyben Klasszikus körutazás

Záhony
5.0
Barangolás Erdélyben- csodás hét nap volt. Maximálisan elégedettek voltunk az iroda szervezésével,a napi programokkal, az ellátással. Miklós rutinos, biztonságos vezetésével, és nem utolsó sorban Kasler Ottó idegenvezetővel.

Hatalmas tudásával, személyiségével hozzájárult ahhoz, hogy felejthetetlen élményekkel gazdagodhattunk (fiatalok - idősek egyaránt) az út során.

Helyismeretének köszönhetően, olyan apró gyöngyszemeket tárt elénk, ami mellett eddig elsiklottunk, korábbi útjaink során. Külön említést érdemel, hogy minden nap, a tájhoz-településhez igazodva, verseket hallhattunk tolmácsolásában, csodás Magyar költőinktől.

Megér minden fáradságot az út, meleg szívvel ajánlani tudom mindenkinek. :)

Barangolás Erdélyben Klasszikus körutazás

Budapest, XII. kerület
5.0
Mindenben azt kaptuk ami a programban szerepelt. Az idegenvezető lelkesen, és nagy hozzáértéssel vezette a társaságot. A helyiek, a szállásadók, kedvesen foglalkoztak velünk. Az elhelyezések tiszták és kényelmesek voltak. Az étkezések tartalmasak és finomak voltak. A buszvezető nagy rutinnal, és biztonsággal vitt minket az úton.

Székelyföld legszebb tájain

Budapest
4.6
Tartalmas, kellemes utazás volt ez az 5 nap, rengeteg látnivalót sűrítettek bele a szervezők. A szállással és a félpanzióval meg voltunk elégedve, a falusi turizmusban a szállásadók nagyon kedvesek voltak. A rengeteg látnivaló miatt általában időben nem volt lehetőség déli étkezésre, vagy a helyszín volt olyan, hogy nem is volt rá lehetőség. Célszerű lenne lehetőséget biztosítani az utasoknak, hogy felár ellenében déli uticsomagot vásárolhassanak a szállásadótól vagy az utazási iroda által megoldva, vagy legalábbis módot arra, hogy reggel a túra kezdete előtt azt beszerezhessék a helyi boltban.

Székelyföld legszebb tájain

Budapest, XVIII. kerület
4.0
Sajnos az idegenvezető nem volt az egész utazás alatt, a helyzet magaslatán. A betanult és felolvasott szövegen kívül kérdésekre sajnos nem sok választ kaptunk. Idegenvezetőnk neve Dénes András volt. Az utazom.com programját sem tartotta maradéktalanul, hiába mondtuk neki, hogy a 2 kimaradt programra is befizetünk, ő azt válaszolta minden esetben, hogy a Hon-tours programját kell követnie. De én nem a Hon-tours-nál fizettem be!? Hiába voltam többed magammal felháborodva, ő utána se nézett a problémánknak. A kimaradt programok (2. nap Torockó, 3. nap Szárhegyen látogatás a Lázár-kastélyban).
Plusz a Hon-tours-os programban sem volt benne, hogy a csíksomlyói kegytemplomnál 2 órát kell várnunk, míg a mise befejeződik és a hívő utasok eltudnak menni imádkozni, ami miatt a Békás-szoros és Gyilkos-tó programokra jóval kevesebb idő maradt!
A sofőr Lajos, tökéletes helyismerettel és nagy tapasztalattal rendelkezett.
A szállások tökéletesek voltak, mind Kalotaszentkirályon, mind Székelyszentlélekeken. Reggelik és vacsorák bőségesek voltak.
Ha lehetőség van rá soha többé nem szeretnék ezzel az idegenvezetővel sehova sem menni, mert az utazásom élményeiből nagyon sokat elvett a felkészületlenségével és szervezetlenségével!

Székelyföld legszebb tájain

Szentkirályszabadja
3.8
A vendéglátók kedvesek, figyelmesek. Összességében 4.5-re értékelem a körutazást.

Barangolás Erdélyben Klasszikus körutazás

Budapest, IX. kerület
4.4
Jó volt minden. Csak a városnézésre egy kicsit több időt kértünk volna. Pl: Nagyvárad.
Én szívesen ettem volna több erdélyi ételt ,de így is jó volt.

Barangolás Erdélyben Klasszikus körutazás

Székesfehérvár
5.0
Kicsit pörgős volt a program, de ennyi szép helyet csak így lehetett végig nézni.
Kényelmes, klímás utóbusz, tiszta szállások, vendégszerető házigazdák, finom, bőséges ételek biztosították, hogy jól érezzük magunkat a csodálatos tájak bebarangolása során.
A programok egész naposak, de jól szervezettek. Aktív pihenés volt, lustálkodásra és semmittevésre nem jutott idő. Cserébe viszont sokat láttunk!
Első buszos utazásunk volt, pozitív tapasztalattal, nagyon jól éreztük magunkat!
Már keressük a következőt! :)

Erdély, az a Csodálatos Erdély

Budapest, X. kerület
4.4
A Nyírség utazási iroda szervezése ,vendéglátása példa értékű. Az Erdélyi idegenvezető magasan képzett, figyelme mindenre,mindenkire kiterjedő. Csodálatos helyeken jártunk. A hangulat remek volt. Köszönjük!

Csíksomlyói búcsú

Hódmezővásárhely
4.6
Először utaztunk az iroda által szervezett programon. Köszönjük a gyors, pontos ügyintézést. A tartalmas programokat túravezetőnk, Varga Attila magas színvonalú tájékoztatása tette emlékezetessé. A szállást adó család kedvessége és figyelmessége elfeledtette velünk, hogy csak vendégek vagyunk náluk. A reggeli és a vacsora is finom és bőséges volt. Összességében egy nagyon jól szervezett, élményekkel teli kiránduláson vettünk részt. Köszönet az Irodának, a Túravezetőnek, és természetesen a buszsofőröknek.

Szilveszter a székely góbéknál

Esztergom
4.8
Nagyon jól éreztük magunkat a párommal. Az idegenvezetőnk, Borbély-Kiss László nagyon felkészült volt és nagyon frappánsan levezényelte az egész ottlétünket.

Barangolás Erdélyben Klasszikus körutazás

Szentendre
5.0
Nagyon jól éreztük magunkat. Annyi gyönyörűséget és csodát láttunk, amit befogadni is képtelenség volt ilyen rövid idő alatt, de az emlékeket hazahoztuk, hogy megszínesítse az itthoni hétköznapokat is hosszú időn át még. Biztos, hogy vállalkozunk majd egy újabb útra Erdélybe, mert tökéletes kikapcsolódást jelentett ez az egy hét honi mesék, történelem,tájak, ízek, vendégszeretet között. Hálásan köszönjük!

Barangolás Erdélyben Klasszikus körutazás

Alsóörs
4.8
Nagyon nagy élmény volt Erdélyben barangolni. Csodálatos a táj, Az emberek kedvessége, közvetlensége magával ragadó volt! Az idegenvezetőnk tájékozottsága, lelkesedése csak emelte ezt a fantasztikus élményt! Aki teheti látogasson el erre a gyönyörű helyre .

Székelyföld legszebb tájain

Budapest
4.4
Nagyon jó volt az első helyen kis gond volt az ággyal . A második szállás kárpótolt mindenért . Remek házigazdák voltak kedves emberek , Gyuri az idegenvezető nagyon kedves udvarias sok tudással rendelkező ember . A sofőr Attila remekül biztonságosan vezetett . Mindent nagyon köszönünk .

Székelyföld legszebb tájain

Kartal
4.4
Hihetetlen élmény volt számomra az egész körút.Az idegenvezető nagyon felkészült volt,elmondott minden apró érdekességet a tájakkal kapcsolatban.Nagyon kedves,vendégszerető emberek voltak a szállásadóink.A reggelik és a vacsorák nagyon finomak voltak.Amit a leírtak a tájékoztatóban ahhoz tartották magukat.Profi volt a szervezés minden szempontból.Egyetlen problémám van az pedig a buszon lévő ülések.Számomra nagyon kényelmetlen volt.Elzsibbadt a lábam,fájt a térdem.Ezt az apró kellemetlenséget leszámítva nekem ez az utazás egy életre szóló élmény marad.Köszönöm nektek.

Székelyföld legszebb tájain

Budapest, XVII. kerület
4.6
Az idegenvezető és a buszvezető is nagyon jók voltak kedvesek udvariasak.Az idegen veztő nagyon felkészült volt , mindenre tudott válaszolni amit pluszba kérdeztünk.arra is.Nagyon jó volt a szervezés is nagyon sok helyre eljutottunk nagyon sok mindent láttunk.A vendéglátás is nagyon jó volt kedvesek voltak figyelmesek,igazi vendéglátás volt.Nekem egyedül csak egy pár utassal volt bajom akik ittak a buszon,nem tudtak viselkedni és vitték a magyarok rossz hírét.Én nagyon szégyeltem magam helyettük hogy hogy viselkedtek.Szerintem ilyen embereknek nem kéne ilyen utra elmenni,maradjanak otthon és ott igyanak ahol más embereket nem zavarnak a bunkó viselkedésükkel.

Barangolás Erdélyben Klasszikus körutazás

Aszód
5.0
Nagyon kellemes és felejthetetlen hetet töltöttünk Erdélyben. Nagyon sok szép helyen jártunk (a teljesség igénye nélkül: Békás szoros, Király hágó, Tordai hasadék, Torockó, Medve tó, Gyilkos tó, Parajd, Nagyvárad, Kolozsvár, Ezer éves határ).
Külön köszönet Kovács Jenő utaskísérőnknek aki reggeltől-estig velünk volt és megosztotta velünk ismereteit. Még külön köszönet Zsoltnak a buszvezetőnknek, aki biztonsággal vezette végig a több mint 2000 km-et.
Mindenkinek csak ajánlani tudom. Tökéletesen megszervezett út volt minden szempontból.

Barangolás Erdélyben Klasszikus körutazás

Budapest, IX. kerület
5.0
Kitűnő szervezés, rendkívüli ismereteit tökéletesen, ízesen átadó Kovács Jenő idegenvezető, jó autóbusz és annak minden helyzetben kiválóan helytálló vezetője, Zsolt! A szállásokon családias hangulat, finom ételek! Mindent kielégítő programok!
2016. IX. 1-7-i utazás.
Köszönjük,
János

Barangolás Erdélyben Klasszikus körutazás

Tatabányqa
4.0
Az idegenvezető felkészültsége lexikális tudásról adott bizonyságot. Időnként nem tudtuk érteni amit mond, mert nem mindig várta meg amíg a csoport köré gyűlik, az autóbuszon pedig a kihangosítás volt nem megfelelő. Az utolsó ötös ülés utazásra alkalmatlan, ott utaztunk. Az ülés alatti vasrudak a lábainkat felsértették, napi csomagunknak nem volt hely stb.. Az autóbusz vezető munkája elismerést érdemel, készséges és udvarias volt az egész úton,. Szállásunk kiváló volt a vendégszeretet példás volt Összességében egy kitűnő úton vettünk részt, bármikor szívesen vesszük igénybe szolgáltatásukat és másoknak is ajánljuk.

Barangolás Erdélyben Klasszikus körutazás

Kecel
5.0
Ajánlani tudom mindenkinek.
Túravezetőnk Kovács Jenő hatalmas szerteágazó tudásával felejthetetlené tette az utat. Buszvezetőnk Zsolt nagyon segítőkész és remek sofőr.
Magyarlónán Katikától fantasztikus finom estebédeket és természetesen reggeliket kaptunk.
Farkaslakán a Gordon vendéglőről is csak jókat tudok írni.
Ha tehetném már a következő " Barangolás Erdélyben " útjukon ott lennék.

Barangolás Erdélyben Klasszikus körutazás

Budapest, XIV. kerület
4.4
Az egyetlen, de jelentős probléma az időhiány volt. Ha egy nappal több lett volna az út, akkor azt a maradék 8-10 órát pont úgy tudtuk volna elosztani, hogy minden városra jusson plusz egy óra. Életmentő lett volna, mert így akadt olyan város, amit a túravezetőnk beszédei miatt egyáltalán nem tudtuk bejárni, maximum egy wc és a buszhoz vezető visszaút fért bele. Nagyon kellett sietni, kapkodni, még egy kávéra sem volt tisztességesen fél óránk. Egy-két látnivaló pedig csak elvett az időnkből pl. emlékhelyek, szobrok. Sokakat nem érdekeltek az 5-6. nap után, helyettük mentünk volna inkàbb várost nézni.
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!