Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Kiutazás
A település megközelíthető közúton: a 7-es úton Székesfehérvárig, onnan tovább a 8-ason, majd észak felé kanyarodunk; vasúton: a Székesfehérvár-Komárom vonalon. Moha község határában a neolitikumból és a bronzkorból kerültek elő leletek a Gaja-patak mellett és a belterületen.

A település évszázadok óta kitűnő ásványvizéről, a  kalcium-magnézium-hidrogén-karbonátos, nátriumot és káliumot is tartalmazó Mohai Ágnes vízről ismert, amely jó hatású légzési és emésztési hurutos bántalmakra. A forrás őse a már 1374-ben említett Áldókút volt, amelynek jótékony hatását a nép ismerte. A kút később eltömődött. Miután Moha a XVIII. század végén a Bajzáth család tulajdonába került, a forrást feltárták, köré vendégházat építtettek, az odavezető út mentén sétányt alakítottak ki. A park a fehérváriak kedvelt mulatóhelyévé vált. Még színielőadást is rendeztek itt 1819-20-ban. A platánsor alkotta sétány ma is virul, a község egyik jelentős értéke.

Az itteni uradalmat 1869-ben Kempelen Imre örökölte. Az új tulajdonos Zsigmondy Vilmossal újíttatta fel a forrást. Az ásványvíz 1880 körül került először kereskedelmi forgalomba. Az azóta is kedvelt ásványvizet édesanyjáról, Bajzáth Ágnesről, Ágnes víznek nevezte el.



Moha térkép
Moha cikkek

találat

Saját szervezésű utazásaink az utazás minden költségét tartalmazzák (részletek az utazás leírásánál).
Ha más szállodát, hosszabb-rövidebb utazást keres vagy másik időpont lenne megfelelő, kérjen személyre szabott ajánlatot, írjon nekünk itt!   

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!