Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Kiutazás
Mezőkovácsháza Kelet-Csanád egyik legjobban fejlődő, vonzó települése. Az 1959-ben megnyitott termálvízű Parkfürdő vizét 1998-ban Borostyán néven minősítették gyógyvízzé. A vasútvonallal két sakktáblás részre tagolt, lélekszámához képest (a kiterjedt háztelkek miatt) nagy területtel rendelkező város eredetileg két önálló, de...

Mezőkovácsháza Kelet-Csanád egyik legjobban fejlődő, vonzó települése. Az 1959-ben megnyitott termálvízű Parkfürdő vizét 1998-ban Borostyán néven minősítették gyógyvízzé.

A vasútvonallal két sakktáblás részre tagolt, lélekszámához képest (a kiterjedt háztelkek miatt) nagy területtel rendelkező város eredetileg két önálló, de fokozatosan összeépült település volt: a vasúttól nyugatra eső Reformátuskovácsháza 1969 nyarán egyesült Mezőkovácsházával. 1986-ban lett város az addig város nélküli térségben.
Az itteni műemlékek közül figyelmet érdemel a neogótikus stílusú, Kisboldogasszony tiszteletére szentelt római katolikus templom. Ennek közelében áll Csanád vezér bornzalakja, melyet az államalapítás ezredik évfordulója alkalmából készített Széri-Varga Géza szobrászművész.

Településtörténet

A város területén a VII. századi avar leletek jelentik az első fogódzót a múltban. Kovácsháza neve 1463-tól követhető a megmaradt oklevelekben, ám Bálint Alajos jeles szegedi régész 1938. évi ásatásai alapján tudható, hogy a Száraz-ér jobb partján már a XI. században felépült a templom. A XV. században tovább bővített templomrészt már kőalapra, téglafalakkal készítették. (Hossza meghaladta a 22 métert.) A templom körüli területen 127 sírt is feltártak. A Bessenyei család birtoka volt, 1489-ben - Mátyás király uralkodása idején - mezővárosként működött. A birtokos família kastélyt is emeltetett itt, vélhetően az 1552. évi török hadjárat idején égették fel. 1567-ben és 1579-ben mint szultáni hász-birtoknak, még voltak adófizető magyar juhosgazda lakosai. 1596-ban a tatár hadjárat során végleg elpusztult a középkori település. A XVII. század első felében az erdélyi fejedelmek a borosjenői várhoz csatolták.

A török kiverése után kincstári tulajdonba került Kovácsházi-puszta a három későbbi község együttes területét jelentette. Az Arad megyei gazdag Bibics családtól 1773-ban a galántai gróf Fekete família vette meg, és 1835-ben került vissza a kincstár kezébe. A neves és gazdag család a pusztát örmény bérlőknek adta ki, akik már 1806-tól dohánykertészek letelepítésével próbálkoztak. Bittó Imre főbérlő 1814-ben vetette meg Reformátuskovácsháza alapjait. Mezőkovácsháza első lakosai magyar és szlovák katolikusok voltak, Reformátuskovácsháza népe pedig kálvinista.

A dohánytermesztésben jeleskedő Kovácsházák lakosai már az 1830-as évektől felhasználták a fekvésük adta lehetőséget és az ősi, aradi úton Pestig, Nagyszebenig, Fiuméig vállaltak távolsági fuvarozást, Bécsig vagy tovább pedig marhahajtást. Ez a hagyomány a vasutak kiépítéséig élt. Amikor a kincstári földek megvásárolhatóak lettek, több középbirtok alakult ki a határban. A dohánytermesztés egészen a második világháborúig számottevő maradt, a századfordulótól a seprőcirok honosodott meg, a két háború között már országosan meghatározó arányban. A cirokkereskedelem főhelye Mezőkovácsháza lett.
1872-ben Mezőkovácsházát járási székhellyé emelte a vármegye, anélkül, hogy járásbíróságot is kért volna. A település 1983 végéig, a járásbeosztás országos eltörléséig, megőrizte székhelyi rangját, sőt 1950-ben az akkor megszüntetett battonyai járás községeit is hozzácsatolták.

Itt töltötte életének legeredményesebb évtizedeit a város és Kunágota határában Bereczki Máté gyümölcsfanemesítő, 1848-as honvédtiszt (1824-1895). A bujdosót befogadó Sármezey családból származott az a Sármezey Endre gépészmérnök (1859- 1939), aki a motorvonatok, a kisvasutak, a vasúti vasbetonépítés terén nemzetközi elismerést szerzett.



Mezőkovácsháza térkép
Mezőkovácsháza cikkek

találat

Saját szervezésű utazásaink az utazás minden költségét tartalmazzák (részletek az utazás leírásánál).
Ha más szállodát, hosszabb-rövidebb utazást keres vagy másik időpont lenne megfelelő, kérjen személyre szabott ajánlatot, írjon nekünk itt!   

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!