Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Kiutazás
A település megközelíthető közúton: Kiskunhalas felől az 53-as úton Tompáig, onnan jobbra; vasúton: a Budapest-Tass-Kunszentmiklós-Kelebia vonalon. A község nevének eredetéről két magyarázat ismert. Az első szerint az itt tanyázó pásztornépek adták a sok kelepelő gólya láttán. A másik a török időkre utal, mely szerint...

A település megközelíthető közúton: Kiskunhalas felől az 53-as úton Tompáig, onnan jobbra; vasúton: a Budapest-Tass-Kunszentmiklós-Kelebia vonalon.

A község nevének eredetéről két magyarázat ismert. Az első szerint az itt tanyázó pásztornépek adták a sok kelepelő gólya láttán. A másik a török időkre utal, mely szerint egy Keleb nevű aga birtoka lett volna.
A község központjában, a Bajcsy-Zsilinszky Endre és az Ady Endre út sarkán áll az erdélyi építészet jegyeit magán viselő római katolikus templom, mellette kőkereszt látható. Az Ady úton, a vasútállomás közelében Vasutas Emlékházat alakítottak ki.
A községben a falunapokat június első napjaiban tartják. A Szent István-napi rendezvények - augusztus 20-ához kapcsolódva - alkalmat adnak a megemlékezésre, a kulturális együttesek bemutatkozására.
A horgászat és a vadászat szerelmesei egyaránt nagyszerű lehetőségeket találnak Kelebián.
A falu határa ritka védett növények élőhelye: az egyhajúvirág és a tarka sáfrány található meg errefelé. Ez a terület a Kőröséri-főcsatorna tájvédelmi körzetéhez tartozik.


Kelebia térkép
Kelebia cikkek

találat

Saját szervezésű utazásaink az utazás minden költségét tartalmazzák (részletek az utazás leírásánál).
Ha más szállodát, hosszabb-rövidebb utazást keres vagy másik időpont lenne megfelelő, kérjen személyre szabott ajánlatot, írjon nekünk itt!   

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

körutazás

Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán

2 napos buszos utazás Lengyelországban
49.800 Ft/fő

Tavaszköszöntő Ausztriában

2 napos buszos utazás Ausztriában
58.000 Ft/fő

2 nap, 2 adventi hangulat: Bécs és Pozsony

2 napos buszos utazás Ausztriába és Szlovéniába
61.697 Ft/fő

Advent Zágrábban

2 napos buszos kirándulás Zágrábban
66.847 Ft/fő

Hétvége a Plitvicei-tavaknál

2 napos buszos kirándulás Horvátországban
71.997 Ft/fő
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!