Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Kiutazás

Spanyolország egyik legkedveltebb úti célja a Földközi-tenger nyugati medencéjében található Ibiza, mely a Baleári-szigetcsoport, és azon belül a Pityúzok egyik tagja. Utóbbi megnevezésen – ami magyarul fenyőt jelent – a tőle délre elhelyezkedő Formenterával osztozik. Az ógörög elnevezés egész pontosan „fenyőfával borított”-at jelent, vagyis a két sziget jellemzően fenyveseiről volt ismert az ókorban, illetve arról, hogy a kilikiai kalózok kedvelt búvóhelye volt. Ibiza és Formentera mára megszelídült és a tengeri haramiák helyett a turisták hadait várják tárt karokkal. Ami persze nem is csoda, hiszen romantikus tengerpartjaik, türkizkék vizük, Ibiza messze földön híres lüktető éjszakai élete, a gasztronómia, a romantikus kisvárosok, valamint az UNESCO Világörökségi besorolása egyaránt vendégcsalogató jellemzők.

Ibiza – mely a Baleári-szigetek harmadik legnagyobb tagja – 75 kilométerre fekszik az Ibériai-félsziget Costa Blanca partvidékétől, 150 kilométerre Valenciától, 140 kilométerre, délnyugatra Mallorca szigetétől és három kilométerre északra Formenterától. Legmagasabb pontja a sziget délnyugati részén található 475 méter magas Sa Talaiassa (vagy más néven Sa Talaia, vagy Sa Talaia de Sant Josep). Egyetlen folyója, a Santa Eulària, amely évek óta száraz. Ibiza száraz, meleg és napos nyarai ideális időjárást kínálnak az ide érkező turisták vízparti nyaralásához, de a sziget májustól novemberig tökéletesen ideális a pihenésre. A telek enyhék és kissé csapadékosak, melynek köszönhetően az egész sziget novembertől áprilisig zöldbe borul.

Ibiza történelme Kr.e. 654-ben kezdődött, amikor a föníciaiak kikötőt alapítottak a szigeten. Ezt követően Ibiza az egykori föníciai gyarmat, Karthágó irányítása alá került. Jelentőségét annak köszönhette, hogy a Földközi-tenger mediterrán kereskedelmi útjainak csomópontjában feküdt: a szigeten festéket, sót, garumot (halszósz) és gyapjút állítottak elő. A karthágóiakat a rómaiak követték, majd a birodalom bukása után Ibizát a vandálok és a bizánciak foglalták el. 902-ben a szigetet meghódították a mórok, s csak 1110-ben szabadult fel, amikor I. Sigurd norvég király keresztes hadjárata során Jeruzsálembe tartott. Végül a szigetet 1235-ben I. Jakab aragóniai király hódította meg, s Ibiza egészen 1715-ig megőrizte önkormányzatát. Ma Mallorcával, Minorcával és Formenterával együtt a Baleár Autonóm Közösség része.  

A sziget 1999-ben lett az UNESCO Világörökség része, melyet egyrészt történelmének, kultúrájának, másrészt a tengeri és a part menti ökoszisztémák közötti kölcsönhatásnak köszönhet. Utóbbi egy a sziget körül élő, endemikus tengeri fűféle, a Posidonia oceanica jelenlétének köszönhető, melyben a tengeri élőlények sokfélesége él. Ami a sziget kulturális örökségét illeti, szorosan összefonódik Ibiza hosszú történelmével. Sa Caleta települése és a Puig des Molins nekropolisz régészeti lelőhelyei a sziget fontos szerepét bizonyítják a föníciai-karthágói időszak mediterrán gazdaságában. Ibiza város (Eivissa) erődített Felsővárosának (Alta Vila) reneszánsz falai a középkori katonai építészet kiemelkedő példája. Veszélyeztetett vizes élőhely a Ses Feixes, mely fontos telelő- és pihenőhely számos madár-, illetve más állatfaj számára.

Ibiza turizmusa elsősorban éjszakai életéről nevezetes, melynek kezdete az 1970-es évekre vezethető vissza, amikor az első éjszakai klubok megnyíltak. Az 1980-as években a klubok hírneve mellé az ott játszott zenei stílus is felzárkózott, mint ibizai sajátosság: a baleari house, más néven ibizai chillout, rave, trance, techno, ambient elektronikus zenéket olyan klubokban játszották, mint a Pacha, az Amnesia, az Es Paradis, a Privilege, a Café del Mar vagy a Space. Legalább ennyire említésre méltó a sziget gasztronómiája is, ahol feltétlenül érdemes megkóstolni a flaót, ami egyfajta sajttorta, és mind Mallorca, mind Ibiza és Formentera magáénak vallja. Egykor a húsvéti asztal elengedhetetlen étele volt, mára viszont egész évben kapható. A sütemény első említése 1252-ből származik. Szintén érdemes megkóstolni a bullit de peix nevű halpörköltet, vagy az arròs de matança nevű sertéshúsos rizst.

De essék szó a nevezetességekről is. Ibiza mind természeti, mind kulturális látnivalókban bővelkedik. A sziget délnyugati oldalán magasodik a 400 méter magas, festői Es Vedra nevezetű sziklasziget, amely a Cala d'Hort természetvédelmi terület részét képezi. Az Es Vedrával szemben terül el az Atlantis nevű gyönyörű öböl, ahonnan egykor építkezésekhez használatos sziklát bányásztak. A barlangok, medencék és sziklaképződmények által tagolt helyről azt suttogják, hogy az Atlantisz elveszett városa. A látványos, egykor csempészek számára rejtekhelyként funkcionáló Can Marca barlang Port de San Miquel közelében található. A 40 perces vezetett túrák fénypontja a zenés- és fényjáték, de a csodás színű cseppkövek, és a barlangból nyíló tengeri kilátás is legalább ennyire érdekes. A naplementét pedig Ses Variades partszakaszáról érdemes megcsodálni.

Aki városlátogatásra vágyik, feltétlenül keresse fel Eivissa (Ibiza) Alta Vila nevű óvárosát, mely keskeny, kanyargós utcácskáival, meredek lépcsőivel, gyönyörű történelmi épületeivel, erődített városfalával, reneszánsz katedrálisával csalogatja a látogatókat, melyek mind UNESCO Világörökségi helyszínek. A városban megnézhetjük a Régészeti Múzeumot és a Kortárs Művészeti Múzeumot is, és feltétlenül érdemes itt megvárni a naplementét is, mert az óváros csodás panorámát kínál ilyenkor. A sziget nyugati partján található Sant Antony de Portmany Ibiza egyik legnépszerűbb városa. Itt érdemes egy kellemes sétát tenni a városközpontban, melyet Passeig de ses Fonts-nak neveznek, és esténként a kivilágított szökőkútjaival csodálatos látványt nyújt. Mindenképpen érdemes felkeresni az Ibiza városában található Puig de Molins nekropoliszát is, mely régészeti lelőhely és múzeum is egyben, ahol a föniciai temetkezési szokásokat és a sírokban talált leleteket nézhetjük meg.   

A Baleári-szigetek legjobb strandjai az Ibizától alig 3 kilométerre fekvő Formenterán találhatók, ezek közül is a déli parton található Playa Mitjorn az egyik legkiemelkedőbb. Formenterát természeti vonzereje miatt egyébként is Európa Karib-szigetének nevezik.  Az Ibiza déli részén található, homokos stranddal büszkélkedő Las Salinas a sziget egyik legkedveltebb strandja, melynek a szomszédos, fenyvesek szegélyezte sós tavak vidéke kölcsönözte a nevét. Ibiza egy másik igen kedvelt és divatos strandja az Ibiza várostól 15 perces autóútra található fehér kavicsos Cala Jondal, melyet vörös csipkés sziklák és zöldellő fenyvesek vesznek körül. Cala Jondal ad otthont a legjobb luxus tengerparti éttermeknek, de olyan kis chiringuito-k is akadnak, amelyek a helyiek körében népszerűek. Érdemes ellátogatni Sa Caleta öblébe, amely szintén ideális a napozáshoz. Ez volt az ókorban a föniciaiak természetes kikötője, akik az öböl déli csücskében lévő földnyelven települést is építettek.



Akciók, kedvezmények, last minute Ibiza

Ibiza térkép
Ibiza cikkek

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!