Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Kiutazás
A település nevét az itt gyártott porcelán tette világszerte ismertté. A környék háborítatlan hegyvidék, amelyet számos turista keres föl, miután Hollóháza az 1096 kilométer hosszú Országos Kék Túra egyik végpontja. A község Árpád-kori település. Nevét az itteni pálosok címerében található hollóról, illetve a falu határában...

A település nevét az itt gyártott porcelán tette világszerte ismertté. A környék háborítatlan hegyvidék, amelyet számos turista keres föl, miután Hollóháza az 1096 kilométer hosszú Országos Kék Túra egyik végpontja.

A község Árpád-kori település. Nevét az itteni pálosok címerében található hollóról, illetve a falu határában valamikor létezett kolostor (hollósház) nevéből eredeztetik.

Egy 1270-ből származó okirat már lakott helyként említette, de a török harcok idején elpusztult, és csak a Rákóczi-szabadságharc után telepítették újra.

A község sorsa szorosan összefonódott a kőedény- és a porcelángyártással. A mai gyár helyén 1777-ben a Károlyi család üveghutát telepített, ahol 1831-től kőedénygyártás folyt. Fellendülése Istványi Ferenc bérlő négy évtizedes (1860-tól 1902-ig) munkásságához köthető.

A porcelángyártás az államosítás után, 1949-ben kezdődött Hollóházán. A gyár életében jelentős esemény volt, amikor 1977-ben Hollóházára érkezett Szász Endre grafikus és festőművész, aki kezdeményezte a művészi táblaképek készítését. Szász Endre egyik porcelánképe látható a helyi iskola főfalán is.

A hollóházi kőedény- és porcelángyártásról átfogó képet ad a Porcelánmúzeum. Érdemes megnézni a település református és modern római katolikus templomát, amelyhez különlegességnek számító, porcelánképekből álló kálvária vezet.

A természet kedvelőinek kiváló túralehetőséget kínálnak a környező hegyek. A település központjában található az Országos Kék Túra keleti végét jelző emlékmű.

A településen 2004-től Fazekas-ház működik.

Hollóháza a 3-as útról Hidasnémetinél leágazó útról érhető el, de megközelíthető Sátoraljaújhely felől is.




Hollóháza térkép
Hollóháza cikkek

találat

Saját szervezésű utazásaink az utazás minden költségét tartalmazzák (részletek az utazás leírásánál).
Ha más szállodát, hosszabb-rövidebb utazást keres vagy másik időpont lenne megfelelő, kérjen személyre szabott ajánlatot, írjon nekünk itt!   

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

körutazás

Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán

2 napos buszos utazás Lengyelországban
49.800 Ft/fő

Tavaszköszöntő Ausztriában

2 napos buszos utazás Ausztriában
58.000 Ft/fő

2 nap, 2 adventi hangulat: Bécs és Pozsony

2 napos buszos utazás Ausztriába és Szlovéniába
61.697 Ft/fő

Advent Zágrábban

2 napos buszos kirándulás Zágrábban
61.697 Ft/fő

Hétvége a Plitvicei-tavaknál

2 napos buszos kirándulás Horvátországban
69.525 Ft/fő
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!