Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Kiutazás
Az egykori külvárosok helyén létrejött kerületek közül kevés dicsekedhet annyi látnivalóval, mint a VIII. kerület, közismert nevén a Józsefváros. Itt található a Nemzeti Múzeum, a Kálvin tér, a József körút, és a Kerepesi, vagy mai nevén Fiumei úti temető (Nemzeti Panteon) is a kerület része.

A VIII. a kisebb alapterületű budapesti kerületek közé tartozik, 6,8 négyzetkilométernyi felületével a 19. a sorban (23-ból). Ugyanakkor lakosságát (88-90 000) és az itt lévő lakások számát tekintve ( kb. 43 000) a "felsőbb középmezőnyben" található, és a szomszédos VII. kerülettel együtt - legalábbis a külső körúton belüli területen - a legsűrűbben lakott pesti városrész. Gondozott parkjainak felülete 299 000 négyzetméter, melynek jelentős részét - mintegy a felét - az Orczy-kert adja.

A kerület helye, megközelíthetősége

Szomszédaihoz hasonlóan ez a kerület is beékelődik a Belváros és a külvárosok "harmadik" övezete közé. Nyugatról az V. kerület határolja, északi határa a Keleti pályaudvar, valamint a VIII. kerülettel közös Rákóczi út. Keletről a külső körutak mentén Kőbányával (X. kerület) és a hozzá tartozó Népligettel határos, míg déli oldalát - akár csak az északi oldalon - egy nagy forgalmú, soksávos főút, a IX. kerülettel "közös" Üllői út zárja le.

Megközelítésében legnagyobb szerepet a Rákóczi út alatt közlekedő kelet-nyugati (piros), és az Üllői út alatt haladó észak-déli (kék) metróvonal játssza, annak ellenére, hogy mindkettő a kerület határán fut. A metrók feletti 2x3 sávos utak Budapest legforgalmasabb ütőerei, ahol nemcsak a gépkocsiforgalom bonyolódik, de a kerület vérkeringésében fontos szerepet játszó autóbuszok is közlekednek. Villamosok csak a kerületet körszeletekre szabdaló Kis- Nagy-, és Külső-körúton járnak, ezalól csak a Népszínház utcában közlekedő járat kivétel.

Az említett villamoson és a Baross úton közlekedő trolin kívül, a kerület belső közlekedését elsősorban gyalog lehet megoldani. A fővároson kívüli településekről "ingázók" nagy számban érkeznek és indulnak minden nap a Keleti és a Józsefvárosi pályaudvarra(ról). Számos jelentős közlekedési csomópont alakult ki a kerületben, melyek közül a "belvárosinak" számító Blaha Lujza tér közös a VII. kerülettel. A három legforgalmasabb csomópont a külső körutak mentén alakult ki, a Keleti pályaudvarnál a Baross téren, a Józsefvárosi pályaudvarnál az Orczy téren és a Nagyvárad téren.



Budapest, VIII. kerület térkép
Budapest, VIII. kerület cikkek

találat

Saját szervezésű utazásaink az utazás minden költségét tartalmazzák (részletek az utazás leírásánál).
Ha más szállodát, hosszabb-rövidebb utazást keres vagy másik időpont lenne megfelelő, kérjen személyre szabott ajánlatot, írjon nekünk itt!   

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

  • Budapest, VIII. kerület - töröl

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!