Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Kiutazás
Budapest I. kerülete nem véletlenül kapta ezt a sorszámot, hiszen itt - a Budai Várhegyen - született meg a város, itt volt évszázadokon át az ország központja.

Ma is minden budapestinek a Vár jut az eszébe, ha a kerületről esik szó, annak ellenére, hogy más városrészekkel is találkozhatunk benne. 

Az egyesítéskor még a főváros legnagyobb kerülete mára az egyik legkisebbé vált. A Váron kívül itt található a Tabán, a Víziváros és a Krisztinaváros legnagyobb része, valamint a Gellért-hegy északi része is. Területe 3,4 négyzetkilométer, lakosainak száma mintegy 35 000, az itteni lakások száma pedig 17 000. Területi elhelyezkedésénél fogva aránylag kevés benne a parkok száma, a 757 ezer négyzetméternyi gondozott zöld felülettel a középmezőnyben helyezkedik el a kerületek között. Északon a II., nyugatról a XII., délről a XI. kerülettel határos, míg keletről a Duna választja el a főváros többi részétől.

A kerület közlekedése

Központi fekvéséhez és szerepéhez méltóan, szinte minden oldalról jól megközelíthető: két Duna-híd kapcsolja Pesthez, de közel esik a Margit-híd budai hídfője is; kényelmesen elérhető a piros metróvonallal (2 állomás esik ebbe a kerületbe, és egy - a Moszkva téri - van közvetlenül a határán), és több villamos-, illetve autóbuszvonal is áthalad rajta. A kerület legnagyobb részét kitevő Várnegyed a Moszkva térről induló Várbusszal, az Erzsébet térről a 16-os busszal, a Clark Ádám térről (a Lánchíd felől) a Vársiklóval közelíthető meg. Kevésbé ismert, de kitűnő megközelítést biztosít a Széchényi Könyvtárhoz és a Palota-negyedbe a Dózsa György tér felől elérhető lift.

A helybéli lakosok gépkocsijai, a taxik, és a helyi intézményekbe, szolgáltató helyekre irányuló célforgalom kivételével a Vár az autók számára sorompóval lezárt terület. A leginkább javasolt közlekedési eszköz mégiscsak az "apostolok lova", hiszen a számtalan látnivalót nem csupán megközelíteni, de igazából élvezni is gyalogszerrel lehet.



Budapest, I. kerület térkép
Budapest, I. kerület cikkek

találat

Saját szervezésű utazásaink az utazás minden költségét tartalmazzák (részletek az utazás leírásánál).
Ha más szállodát, hosszabb-rövidebb utazást keres vagy másik időpont lenne megfelelő, kérjen személyre szabott ajánlatot, írjon nekünk itt!   

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!