Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Kiutazás

Vízparti pihenés, történelmi és kulturális emlékek, népi hagyományok, kerékpáros és vízi túrák, ritka természeti értékek, gasztronómia különlegességek, látványos programsorozatok - mindezt együtt kínálja a Balaton, a ″magyar tenger″.

A Balaton számokban

Az 590 négyzetkilométernyi vízfelületű Balaton környéke a XVIII-XIX. századtól a társasági élet egyik központja. A tó felszínét évi átlagban több mint kétezer órán át süti a nap. Nyaranta a tó vize 25-27 Celsius-fokra is felmelegszik. A déli parton sekély, az északin gyorsabban mélyül a víz, mélysége átlagosan 3-4 méter, a legnagyobb, 11,5 méteres mélységét a Siófoki- és a Szemesi-medence közötti szorosnál, a Tihanyi-kútban éri el.

Történelem, folklór

A Balaton-medence kellemes klímája már az őskorban itt tartotta az embert, erre utal a lovasi festékbánya.

Az egymást váltó, sokféle nép közül leginkább a rómaiak emlékeire bukkantak a régészek. Ők voltak a tó környéki dombok első szőlőtelepítői is. A Balácapusztán talált, gyönyörű mozaikok mesélnek e korról. Fenékpuszta környékén ugyancsak római kori emlékeket tártak fel, errefelé vezetett a Sopianae-t (Pécset) Savariával (Szombathellyel) összekötő hadiút.

A római birodalom bukása után a frankok terjesztették ki a Balatonig birodalmuk keleti határait, miután legyőzték az itt élő avar, alán és szláv népeket. Pribina szláv fejedelem a Kis-Balaton mocsaraival körbezárt Zalaváron építette ki központját, és fogadta a térítő úton járó Cirillt és Metódot, "Európa apostolait".

A Balaton környékére 900 körül érkeztek a honfoglaló magyarok. Ebből a korból való a tihanyi földvár, és maradt fenn a közeli Káli-medence több településének neve. A Kál szótag Árpád egyik vezérére, Kál horkára utal, s honfoglalás kori a Jutas és a Fajsz név is.

A későbbi évszázadok a vidék tájképi adottságait történelmi emlékek sorával gazdagították. A falvak határában a középkori templomromok sok esetben mai templomok alapjaként szolgáltak. A szőlőhegyeken gyakoriak a kápolnák, melyeket többnyire Szent Donát tiszteletére emeltek. A múlt üzenetét őrizték meg a középkori várak nyomai is.

A törökök másfélszáz éves uralma után a vidék a XVIII. században kezdett magához térni. Szerepük volt ebben a betelepített németeknek is. Akkortájt épültek vagy újultak meg a vízimalmok, amelyek az egykor még bővizű patakok mellé települtek a Balaton-felvidéken.

A települések népi lakóházai közül a legrégebbi lakóháztípus, a füstöskonyhás ház is fennmaradt (KékkútKővágóörs). A halászat mellett a szőlőtermesztés és a borkultúra lett a XIX. század végére a tóparton élők legnagyobb eltartója. Ekkortól figyelhető meg a tó körül a XX. századra végképp első számú gazdasági ággá előlépő üdülőturizmus térnyerése.

Földrajz, természet - az északi part mentén

Keszthelytől keletre, a városról elnevezett hegység legdélebbi, a tavat érintő sávját Keszthelyi-Riviérának nevezik. A Keszthelyi-hegységet alkotó fehér színű dolomit jól felmelegedő kőzet, és ez még kellemesebbé teszi a part éghajlatát.

A Tapolcai-medence ugyancsak a Balaton öble volt. Ma is jól látható, hogy a tó vízszintje alig van alatta a medence térszínének. Ennek a kistájnak fő értékei a vulkáni tanúhegyek.

Bár az egykori vulkáni kúpok mindegyike érdekes, kettő közülük külön is említésre méltó. Az egyik a Szigliget fölé emelkedő Várhegy: az egykori vár mellől remek panoráma nyílik a tóra. A másik a Szent György-hegy, amelynek csúcsára Kisapátiból vezet fel turistaösvény, 10-20 méter magas bazaltoszlopok között. A tetőről, túl a víztükrön előtűnnek a fonyódi és a boglári dombok. Észak felé Tapolca városának jellegzetes, Y-alakú házai látszanak, még távolabb a Bakony magasodik a medence fölé.

Egészen a tóig nyúlnak ki a Badacsony-Gulács-hegycsoport bazalthegyei. A Badacsony a Balaton-part egyik legérdekesebb alakzata: szabályos csonka kúp alakú. A "koporsó-hegy", ahogyan a látogatók gyakran nevezik, számtalan érdekességet kínál: szebbnél szebb présházakat és üdülőket, sétát a Bujdosók lépcsőjén, a bazaltorgonák látványát, a hegy tetejéről pedig a Balaton panorámáját. Helyi különlegesség, hogy a világon egyedülálló módon, bazaltból építették a neoromán stílusú Szent Imre-templomot Badacsonytomajban.

Kelet felé, a vulkanikus kúpokkal körülvett Káli-medence közepén lévő Kornyi-tavat környező lápréteken - mint például a Sásdi-réten -, ritka növények élnek. Itt található a lisztes kankalin egyetlen magyarországi élőhelye, de található itt szibériai nőszirom, fehér májvirágvidrafű, réti kardvirág és illatos hagyma is.

Mindszentkálla és Szentbékkálla határában a környező területen a fagy és a szél hatására igen érdekes, sokszor mozgó sziklaalakzatok keletkeztek. Kővágóörs és Salföld határában eltérő kifejlődésű kőtenger jött létre, amelynek igen kemény kőtömbjei malomkőkészítésre is alkalmasak. E vidék kincse a kékkúti ásványvíz, melyet már a római korban is ismertek.

Révfülöp és Balatonalmádi térségében vörös homokkő bukkan a felszínre. Régebben előszeretettel bányászták, és a déli partra vitték hullámfogónak.

Nagyon szép és érdekes alakzatok formálódtak a Tihanyi-félsziget vulkanikus kőzeteiből. A tufákba lakóbarlangokat (barátlakásokat) vájtak, a szél pedig néhol (pl. a Kiserdő-tetőn) fantasztikus formákat hozott létre. A vulkáni utóműködés eredményeképpen a felszínre került kovasavas oldatokból kivált kvarcit gejzírkúpokban halmozódott fel. Rajtuk idővel sárgás zuzmótelepek fejlődtek, a bevonat jellegzetes színe után kapta a legnagyobb gejzírmaradvány az Aranyház nevet. A tó északi partja - Balatonszőlőstől a Kis-Balatonig - a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területéhez tartozik.

Földrajz, természet - keleten és délen

A keleti tóparton a táj képe megváltozik, a víz fölé löszfalak magasodnak. Balatonkenesénél a szinte függőleges löszfal megközelíti a tavat. Tetején él a Magyarországon ritka tátorjánnak, a káposzta rokonának egyik legnagyobb állománya.

A Balaton déli partját Balatonkenese és a Nagy-berek között 2-4 kilométer szélességben viszonylag sík a felszín. A természetes eredetű gát és a Duna-Száva-Adria-vasút (Déli vasút) töltése végleg elzárta a Nagy-berek vízvilágát a tótól. E táj nagyobb részét nádasok, magassásosok és gyomtársulások borítják. Kedvező életteret találnak az őzek, a gímszarvasok, a fácánok, a foglyok.

A terület legmélyebb részén ma is gyakran csillog a víz, a Fehér-vízi-láp remek fészkelő- és táplálkozó helye a madaraknak. Megél itt a kis kócsag, a nagy kócsag, a mélyhangú bölömbika, a nádszálakon himbálózó selyemgém. Figyelemre méltóak a récefajok: a barát, a böjti, a kanalas és a tőkés réce.

A Balaton-régió délnyugati részén egy, a többiektől eltérő felépítésű kistáj emelkedik ki a Kis-Balaton és a Nagy-berek alacsonyabb medencéi fölött: a Marcali-hát. Itt nemcsak a horhosok és a dombok, hanem a domboldalakon termett szőlőből készült borok is vendégcsalogatók.

Szőlő és borkultúra

A Balaton partja mindenütt szőlőtermő vidék. Az értékes nedűt adó növényt egyrészt a rómaiak, másrészt a somogyvári apátságba telepített francia szerzetesek hozták magukkal.

A mai Magyarország első megyecímerét Somogy vármegye kapta 1487-ben. Közepén szőlőfürtöt tartó kar látható. A címer adományozó levele szerint ebben a megyében olyan nagy bőségben volt a szőlő és a bor, hogy ország leggazdagabb megyéi közé lehetett sorolni.

A virágzó szőlőtermesztésnek a másfél évszázados török hódoltság vetett véget. A később, a XIX. században újjáéledő szőlőkultúrát a filoxéravész pusztította el. A XX. sz. első felében ismét szőlőt telepítettek a vidéken, főként az észak-déli dombvonulatok nyugati lankáira. A telepítés olyan sikeres volt, hogy mára már az ország legjelentősebb borvidékei alakultak ki a Balaton környékén.

Az északi part vulkanikus kőzetein főképpen fehérborokat termő szőlőket ültettek, de megtalálhatók itt a sokak által kedvelt vörösborok is. Leginkább elterjedt fajta a csopak-füredi borvidéken a füredi rizling, és a cabernet sauvignon. Tihany környékén a merlot a sláger, a Badacsony leghíresebb bora pedig a szürkebarát.

A déli parton kialakult borvidéken - központja Boglár és Kőröshegy - elsősorban azok a fehérborszőlő-fajták terjedtek el, amelyek a gyümölcsillatú, könnyű, elegáns borok és pezsgők előállítására alkalmasak (Irsai Olivér, sárgamuskotály, rizlingszilváni, chardonnay, királyleányka, sauvignon, rajnai- és olaszrizling). A burgundiai típusú, gyümölcsillatokat és zamatanyagokat bőségesen adó vörösborok legjobb alapanyagai: a kékfrankos, a pinot noir, a merlot és a cabernet sauvignon.

A tó és a halak

A Balaton a benne lebegő anyagok miatt majdnem mindig zavaros. A finom üledék mellett a kemény vízből kiváló kicsiny mészszemcsék is csökkentik az átlátszóságot.

A kis mélység miatt a Bakonyból lebukó erős szelek nagy hullámzást keltenek. A hirtelen jövő balatoni viharok akár méteres hullámokat is korbácsolhatnak.

Télen hosszú időre befagyhat a víz, ilyenkor 20-30, de akár 60 centiméteresre is meghízhat a jég. A korcsolyázás lehetősége ilyenkor sokakat vonz, a fakutyázás régebbi idők sportja volt, újabban egyre jobban terjed a jégvitorlázás. Különleges élményt jelent, bár rendkívül veszélyes is a rianás, amikor a befagyott jég - óriási robajjal - megreped.

A fürdőterületek kialakítása miatt több helyen a partot átalakították, kikövezték. Ennek következménye a nádas területek csökkenése. A nádnak a vízminőség megőrzése szempontjából fontos szerepe van, vízben levő szárán ugyanis moszatok telepednek meg (még szivacs is él itt), amelyek a szennyeződések jó részét kivonják a vízből.

A tó leghíresebb, egyben a legízletesebb halfaja a balatoni fogassüllő. Ugyancsak balatoni eredetű, barnahúsú hal a garda. Régebben a dombtetőről a hegyen járó emberek karjelzésekkel és hangos kiáltásokkal jelezték a gardarajok mozgását. Ezért nevezték az ilyen módon kifogott halat "látott halnak". A keszeg erősen szálkás, de ízletes, jellegzetes balatoni hal. A vándorhalak közül az angolna fordul elő nagyobb mennyiségben. A telepített halfajok egy része - a fehér amur és a fehér busa - Ázsiából került a tóba.

Hajózás, üdülés

1845 decemberében gróf Széchenyi István kezdeményezésére megalakult a Balatoni Gőzhajózási Társaság, 1846. szeptember 21-én indult első útjára Balatonfüredről a Kisfaludy nevét viselő gőzhajó.

A hajózást napjainkban a Balatoni Hajózási Részvénytársaság üzemelteti: 22 hajóállomást tart fenn, Tihany és Szántód között kompátkelőt, SiófokonBalatonföldváronBalatonszemesenBalatonlellén, Balatonbogláron, Badacsonyban és Balatonfüreden vitorláskikötőt működtet. Harminc hajója menetrend szerint járja a vizet, s népszerűek a nosztalgia- és a diszkóhajók is.

A Balaton és környéke már a XVIII. századtól kezdve a hazai társasági élet egyik központja volt. A polgári réteget érintő tavi fürdőzés a XIX. század második felében indult meg. Jelentős méretűvé az első világháborút követően vált, mikor is Magyarországnak a trianoni békeszerződés következtében elveszített tengeri és hegyvidéki üdülőhelyeit a Balaton kárpótolta. A XX. század első felében épültek meg a ma is látható villasorok. Az 1950-1970-es években az egyik legkedveltebb hazai üdülőterületté vált a Balaton. A tó nemzetközi népszerűségéhez hozzájárult, hogy a keletnémet turisták itt találkozhattak Nyugat-Németországban élő barátaikkal és rokonaikkal.

A vitorlás- és Balaton-átúszó versenyek ezreket vonzanak a tó partjára. Siófokon és Balatonfüreden vízisípályát jelöltek ki. E két városban óriásdaru jelzi, hol lehet napjaink extrém sportjai egyikének, a bungee-jumpingnak hódolni.



Balaton térkép
Balaton cikkek

találat

Saját szervezésű utazásaink az utazás minden költségét tartalmazzák (részletek az utazás leírásánál).
Ha más szállodát, hosszabb-rövidebb utazást keres vagy másik időpont lenne megfelelő, kérjen személyre szabott ajánlatot, írjon nekünk itt!   

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!